A legrosszabb az egészben a DÜH. Amikor tehetetlen vagy, tennél, de nem tudsz. Mert a dolgok, már rajtad kívül állnak, tőled függetlenül működnek. Amikor úrrá lesz rajtad a kétségbeesés, hogy beleőrülsz a tehetetlenségbe. Hiszen, azoknak is fáj, akik szeretnek, de ne mondják, nem mutatják. És te ott állsz egyedül, mintha sosem lettél volna képes semmire. És talán tényleg nem vagy. Pedig a dolgok belőled indulnak és benned érnek véget, csak az út nem mindegy, amit a kettő között megteszel. Mindig lehet rosszabb, ha akarod, ha nem. És az élet mindig akkor és ott vág arcon, amikor és ahol a legkevésbé számítasz rá. Mint most. De nem tudod megakadályozni, bármennyire is rossz is. Talán tanulnod kell belőle és nekik is. De mit? Azt, hogy mindig talpra lehet állni. Bárhonnan, bárhogyan, de lehet...........csak meg kell találni a módját. De legelőször is hinni kell benne, hogy lehet jobb, sokkal jobb. Mindig lehet jobb. A betegség, a szakítás, a munkahely elvesztése, korunk gazdasági nehézségei mind mind akadályok, amelyek a boldogságunk és boldogulásunk legfőbb gátjai. Ha hagyjuk......de miért is hagynánk? Meg lehet gyógyítani a szívet, a testet és a lelket is éppúgy, mint egy hibás alkatrészt. Csak jó "orvos" és jó "orvosság" kell hozzá. Vagy ha úgy tetszik, egy profi "szerelő" és új "alkatrészek". Van jó is ebben a világban, egyre kevesebb, és egyre nehezebb észrevenni, de van. Csakhogy nem jön magától, keresni kell, mi több AKARNI KELL MEGTALÁLNI. De ez csak egy módon valósulhat meg, ha nem adjuk fel, és nem törődünk bele, hogy nekünk csak a rossz jutott. Ez nem igaz. Érdemesek vagyunk a szépre és a jóra. Persze cserébe nekünk is kell jót tenni, segítséget adni, szeretetet és megbecsülést adni. Anélkül nem megy. Amit adunk, így vagy úgy visszaszáll ránk. A rossz is. Az élet igenis addig kopogtat, amíg nem engedjük be. Addig gördít elénk akadályokat, amíg nem kikerülni akarjuk őket, hanem ledönteni. Amint nem megúszni akarunk, nem túlélni, hanem átlépni, megtanulni, tudatosulni, akarni és HINNI, sokkal könnyebb lesz. És ehhez merjünk segítséget kérni, mert a segítség ott van körülöttünk és nem szégyen kérni. Az ember természeténél fogva társas lény, hát próbáljunk meg eszerint élni. 


Aztán ott van a tipikus "Mi jöhet még érzése". Főleg most, amikor azt hiszed, már nem lehet rosszabb. Mindig lehet rosszabb.....de jobb is. A betegség meg akar minket szabadítani valami rossztól, amit akár évek óta cipelünk. Rá akarja ébreszteni a testünket, hogy most már elég ebből. És ez fáj, kibaszottul fáj. Nem az élet fáj, az igazság, és a rádöbbenés fáj. Hogy nem vettük észre a fontos dolgokat, és talán kicsit elment mellettünk az élet. De sosem késő "felébredni", amíg élünk, mindent meg lehet tanulni, és mindent újra lehet kezdeni. Az esélyek nem számolnak az idővel, adódnak, amikor kell. Csak élni kell vele. Ha nem élünk egyszer, jönni fog a következő esély. És még több. Egészen addig, amíg fel nem ismerjük, hogy végig ott volt, és talán kezdünk vele valamit. Az ránk van bízva, hogy mit. 


A gond az, amikor úrrá lesz rajtunk a tehetetlenség. Talán elméletben tudjuk, mit és hogyan kéne tennünk, de nem merjük meglépni. Miért? Félünk a kudarctól? Ki nem? Kockázat nélkül nincs siker, mert mindig merni kell nagyot álmodni. Ha az ember elhiszi magáról, hogy képes rá. Ez a titok nyitja. 

De emberek vagyunk, félünk, tétovázunk, feladjuk, kudarcot vallunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és csalódunk, megbetegszünk, majd felépülünk, bátrak vagyunk és egyben gyávák is, de valahogyan mindig túlélünk. Ettől ember az ember. 

Múltból a jelenbe


Nem tudta, mitévő legyen. Élete során most először úgy érezte nem bírja tovább, nincs már mit tennie a világban. Édesapját, akivel 10 éves kora óta élt, 2éve vesztette el autóbalesetben. Egy részeg kamionos hajtott beléjük, nem is ők voltak a hibásak. Édesapja a helyszínen meghalt, nem tudtak már segíteni rajta. Ő csak arra emlékszik, hogy a kórházban ébredt fel, egy nővér hajolt fölé, és a kötést cserélte a karján. Nem esett komoly baja, csak egy-két bordája eltört, és elvesztette az eszméletét. Mikor az orvostól az édesapja felől érdeklődött, csak nyugtatták, hogy pihenjen még. Érezte mégis, hogy valami nincs rendben. Aztán másnap , amikor már felkelhetett és elméje kitisztult elmondták neki a szörnyű hírt. Valahol belül érezte, hogy tragédia történt, de akkor ez olyan sokként érte, hogy azonnal elájult. Amikor felébredt már nem a kórházban volt, hanem anyja új családjánál. Anyja elhagyta őket 10éve, és új családot alapított, két gyermeke született. Nem voltak éppen rossz viszonyban de semmit nem jelentettek egymásnak. Édesanyja felajánlotta, hogy maradjon egy darabig náluk, amíg kitalálnak valamit. Nem tiltakozott, ahhoz sem volt ereje, hogy gondolkodjon. Üresnek érzett mindent, fájt a lelke. De tudta, édesapja nem akarná, hogy szomorkodjon, s ez valamelyest erőt adott neki. Egy hét után már enni is bírt valamicskét, nemsokkal ezután elment sétálni. Sorra látogatta azokat a helyeket, ahol korábban apjával annyi időt tültöttek, a kis parkot, a halastavat, a játszóteret és a kedven sarki kávézójukat. Nem sírt, mert lélekben nem volt egyedül, végig egymás mellett mentek, apja és fia. Az estéket azzal töltötte, hogy újra átélte a kis kalandjaikat. Noha sokszor veszekedtek szerette az apját, mert mindig kiállt mellette. Pedig ha késett otthonról, vagy rossz jegyet kapott annak bizony mindig kiadós kiabálás lett a vége. Akkor legszívesebben a pokolba kívánta volna az apját....de most...Mindig is problémás gyerek volt, nehezen illeszkedett be új társaságba. Szülei szétválása nyilván megviselte, onnantól kezdve nem lehetett bírni vele. 12 éves korában cigizni kezdett, majd jöttek a hajnalig tartó bulik, meg a drogok. Édesapja, ha tehette megpróbálta megbeszélni vele a gondokat, de ő elzárkózott. Pedig belül tombolt, ki akart törni, és nem volt más neki, csak az apja. És most nincs többé. Magát hibáztatta, és eljátszott a gondolattal, hogy véget vet az életének. De nem volt elég ereje hozzá. Miduntalan az apja szemrehányó arcát látta maga előtt, s ettől elszégyellte magát. Csak teltek a napok, és nem jutott sehová. Édesanyja próbálkozott kedvességgel, szép szóval, de hazstalan, ő hamisnak érezte ezt a jóságot. Miután iskolába már nem járt céltalanul tengett a városban egész nap. Nem keresett munkát, érdektelen volt. Azt viszont meg kell hagyni, hogy nagyon tehetségesen rajzolt. Ha unatkozott, ha rossz kedve volt, csak elővett egy darab papírt, meg egy ceruzát, és rajzolt. A szobája tele volt képekkel, voltak ott portrék, csendéletek, non-figuratív alkotások. De amióta apját elvesztette, egyre kevesebbet hódolt szenvedélyének. Volt azonban egyvalaki, aki nagyon jól ismerte, és tudta a tehetségét. Ez a legjobb barátja volt, aki amolyan csendestárs szerepet játszott az életében. A balesetet követően rendszeresen látogatta, még arra is rávette, s hathatós segítséggel is szolgált ahhoz, hogy leérettségizzen, bár nem a legjobb eredménnyel, de ez érthető. A továbbtanulás gondolata meg sem fordult a fejében, de barátja erről is gondoskodott, persze a tudta nélkül. Az Iparművészeti Egyetemen tanított egy kedves professzor ismerőse, és az ő közbenjárásának köszönhetően bekerült az egyetemre. Eleinte nem szívesen járt oda, nehezen szokta meg az ismeretlen környezetet, az új embereket. Csak az éltette, tudta, hogy apja mennyire büszke lenne rá, ha látná. Aztán egyszercsak azon vette észre magát, hogy egyre nagyobb kedvvel jár be előadásokra, és utánajár az őt érdeklő dolgoknak, és egyáltalán élni kezd. Kevesebbet volt egyedül, megismerkedett az évfolyamtársaival, lassan kezdte visszanyerni az életkedvét. Tehetséges volt, s ezt tanárai is észrevették. Néha nagyon megmakacsolta magát, mégis hízelgett a hiúságának, hogy foglalkoznak vele. Barátai szívesen voltak vele, sokmindent tudtak róla, de az apjáról nem beszélt soha. Ő volt a lelki mentora, és bár nem hitt a szellemekben, meg a túlvilági életben, de sokszor úgy érezte apja mellette van, és fogja a kezét, ha el akarna bukni. Elvégezte az egyetemet, lediplomázott, és egyből egy jólfizető állást kapott egy neves művészeti galériában. Folyamatosan kapta a megrendeléseket, találkozókra hívták, elismert művész lett. Összespórolt egy kis pénzt, és vett egy takaros lakást. Végre megtalálta önmagát, tudta, hogy tart valahová és küzdenie kell. Nemsokkal később megismerkedett egy lánnyal, akivel egymásba szerettek, összeköltöztek, és két évre rá meg is házasodtak. Két lányuk született, akiket a legnagyobb szeretetben nevelnek. Boldogok, mert van miben hinniük, van hova tartozniuk. És élnek, mert élniük kell.

Egy szenvedély emlékére

Egy hét múlva már csak egy szép emlék lesz ez az éjjel, de most még élesen él bennem minden vele töltött perc, a vonásai, az illata, még az a kis rakoncátlan hajtincs is a homlokán. De ez a mindent elsöprő érzés maholnap már a múlté. A szüleim vittek el nyaralni erre a csodálatos szigetre, a Seychelles-szigetekre, amihez foghatót még életemben nem láttam. Egész nap csak üldögéltem volna az óceán partján, és néztem volna a hullámokat!! A szálloda is olyan volt, mintha egy filmben láttam volna, pálmafák övezték az épületet, mindenhol a helyesebbnél helyesebb boy-ok lesték minden kívánságomat, koktélokat ittam a medence partján sütkéreztem. Mégis egyedül éreztem magam. A szüleim a külföldi ismerőseikkel töltötték az egész napot bridge-eltek, meg csevegtek a politikáról. Unalmamban csak álmodoztam a parton ülve, és irigykedve néztem a körülöttem ülőket, ahogy ölelkeznek, csókolóznak. Volt valami titokzatos ebben az egyedüllétben, bátran elképzelhettem, hogy majd értem is eljön valaki, akivel együtt töltünk egy csodálatos hetet. Álmodoztam róla éjjel-nappal, de csak nem jött. Anyukám szóvá is tette milyen csendes vagyok mostanában. Ők nem tudták, hogy szívem mélyén ez nem csönd, hanem a magány fájdalma. 
Harmadik nap azonban valami fura dologra lettem figyelemes. Az egyik pincér a közeli bárból egyre gyakrabban pislantott felém, de amikor odanéztem mindig elkapta a tekintetét. Eleinte nem tulajdonítottam semmi jelentőséget a dolognak, de aztán azon vettem észre magam, hogy én is egyre gyakrabban keresem pillantásommal a srácot, akiről akkor még semmit nem tudtam. Mintegy mellékesen megkérdeztem anyut, ki ez a srác, és félvállról odavetette, hogy ő egy magyar londiner, aki csak mellékállásban jött ide. Tehát magyar. Ez lelkesítően hatott a közérzetemre, így eldöntöttem megpróbálok szóba elegyedni vele. Másnap, a hazaindulásunk előtt 3 nappal odamentem Péterhez, miután egy ismerősömtől megkérdeztem a nevét. Péter kedvesen rámmosolygott és megkérdezte miben segíthett. Alig bírtam egy-két értelmes szót kinyögni, de nagyon bátorítóan viselkedett, így nemsokára már harsányan nevetgélve beszélgettünk. Anyukámlk ezután a színemet sem látták, minden időmet Péterrel töltöttem. Megmutatta a kedvenc helyeit, a sziklaszirtet, ahová akkor járt, ha rossz kedve volt. Együtt néztük a naplementét, a parton ficánkoló delfineket, legszívesebben örökre ott ültem volna vele. Második nap már kézenfogva sétáltunk a hotelben anyukámék nem kis meglepetésére. Ekkor még nem gondolkoztam azon mi lesz majd két nap múlva, mikor indulunk haza. Annyira tökéletes volt minden, hogy fájt volna elengednem őt. A megismerkedésünk éjszakáján csókolt meg először, olyan volt az érintése, mint amire mindig is vágytam. Órákig öleltük egymást, és egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk a parton. Nem volt nálunk semmi, se hálózsák, se takaró, csak mi és a természet. Egy álom volt. Reggel boldogan, és mosolyogva ébredtem fel, Péter még az igazak álmát aludta. Hallgattam az egyenletes szuszogását, néztem ahogy felém fordul, és szép lassan kinyitja a szemét. Egymásra néztünk, rámmosolygott, de valahogy ez a mosoly már másról uralkodott. Benne volt a búcsú, a vég. Tudtam ez csak két napra szólt, de mégis többet jelentett, mint addig bármi. A hazaindulás napján már nem láttam Pétert, elbúcsúztunk az ottani ismerősöktöl, és várt minket egy hosszú út. Péterrel egész együttlétünk alatt alig beszéltünk, de mégis értettük egymást. Ennek így kellett történnie, tudtam én is, ő is, de mindig fáj véget vetni egy mély, és szenvedélyes érzésnek. Nem cseréltünk számot, nem ígérgettünk, csak egy újabb találkozás reményével búcsúztunk. Egy hét telt el azóta, de még mindig sokat gondolok rá, és fogok is még egy darabig, de már nem fáj, csak egy szép emlékként él bennem. 

 Kedves Mindenki!

Most írom életem legnehezebb és talán legutolsó blogbejegyzését. Ez sokatokat meg fog lepni, hiszen miért lenne az utolsó valami véget ért volna? Igen. Talán. Először mielőtt a végleges kimenetelét taglalnám a dolgoknak, érdemesnek tartom elmondani, hogy mi alapján jutottunk el erre az elhatározásra. Az elhatározásra, hogy a külföldön tett próbálkozásunkat ezennel lezárjuk és hazatérek Magyarországra. Most jogos a kérdés, hogy miért, amikor olyan nagy lelkesedéssel jöttem ki, akkor lelkesedéssel döntöttünk a dolog mellett. Mivel a blog abszolút nyilvános itt sok olyan részletet nem fednék fel a végleges döntéssel kapcsolatban, amit elég, ha a hozzánk közel állók tudnak. Ettől függetlenül sok objektív dolog is befolyással volt erre a döntésre.

Tehát ugye közel két hónapja kijöttem, hogy munkát keressek. Az itt élő barátok mondták, hogy rossz időpontban jövök, hiszen nincsen munka az évnek ennek a szakában. Igaz, hogy alkalmi munka volt a több, de mivel Belfast egy 220ezres nagyváros állandó, szerződéses munka is volt dögivel. És itt még csak nem is az éttermi, takarítói munkát veszem figyelembe. Hiszen eleve olyan munkákat kerestem, amire én saját magamat is alkalmasnak találnám. Azzal soha nem áltattam magam, hogy a diplomámnak van itt értelme, hiszen itt a nulláról indul a külföldi, aki nem helyi. Ez tény.

Jogosan tehetnék fel bárki is a kérdést, hogy akkor miért nem jöttünk közvetítővel biztos munkára?

Nos az ok kétféle és nagyon egyszerű, nem volt rá pénzünk, mert ha egyikünknek lett is volna, még mindig ott tartunk, hogy a másiknak isten tudja mikor lesz rá pénze. A másik, hogy soha, sehol, semmilyen garancia nincsen arra, hogy ez közvetítő nem ver át. Bizonyára ez túlzott bizalmatlanság is, mert egy kalap alá veszem az összes ilyen irodát, céget, de jócskán utánaolvastam a dolgoknak, és sajnos sosem lehet tudni. És amikor az embernek épp annyi pénze van, hogy kifizeti a közvetítőt kiviszik egy idegen országba, és neadjisten nincs munka, akkor ott áll fedél nélkül és talán még hazajönni is alig marad pénze. Gyávaság vagy nem, ezt semmilyen szinten nem akartuk megkockáztatni.

Következő lehetőség, ismerősök segítségének kérése. Ez megint olyan lehetőség, amit az ember vonakodva fogad, legyen szó barátról, rokonról. Hiszen attól, hogy valaki megígéri, hogy tud segíteni, csak gyere ki, meg ismerek embereket, az sajnos megint nem mindig jön be, vezérelje bármekkora jóindulat is az illetőt. Tehát ezt nem x,y elleni bizalmatlanságból vetettük el, hanem a fent említettek miatt. Egyébként is az úti cél már megvolt.

Itt jönne a következő kérdés, hogy akkor miért Belfast mégis?

1: mert ha úgysem közvetítővel jövünk, akkor mindegy, hogy hova.

2: ha nem ismerős szervez be, akkor megint csak mindegy hogy hova.

Végezetül pedig Észak-Írországban lényegesen olcsóbb a megélhetés, mint máshol az Egyesült Királyságban. És ha éppen elég pénzzel megy az ember, ez sem elhanyagolható szempont.

Itt még mindig fel lehetne róni, hogy de hiába az előző pontok, ha Belfastban nincsen munka……de Belfastban van munka, igaz, hogy mint mindenhol a világban, itt is szerencse, és ismeretség kell hozzá, hogy bekerülj egy helyre. Az meg mindegy, hogy melyik városban nincs egyik sem.

Tehát ezeket végiggondolva mégis Belfast mellett döntöttünk. Hiába akkor már tudtuk, hogy Dönciék nem tudnak segíteni, de mivel ennek ellenére is eldöntöttük, hogy megpróbáljuk, hát nem léptünk vissza a döntésünktől. 

Így tehát a harmadik verzió lépett életbe, ha se az ismerősök, se a közvetítők nem jöhettek szóba, pakolni, menni és világot látni. Csak persze külön, ami már eleve egy nagyon nehéz döntés volt. Tudom, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik huzamosabb ideig kénytelenek a szerelmüket nélkülözni, pont megélhetési dolgok miatt, de igenis vannak párok, és szerintem mi egy vagyunk a sok közül, akik ha nem élet halál kérdése inkább nem élnek külön.

De tegyük fel, hogy bevállaljuk, mik a lehetőségek?

Kijöttem béreltem egy szobát, ahonnan természetesen költöznöm kellett volna, amint az Attila jön, hiszen Jo háza kicsi lett volna hármunknak, nem is engedte volna. Akkor jön az első akadály, hogy új albérletbe, esetleg másokkal együtt beköltözni. Ha a legideálisabb árat nézzük 300-500 font között mozog a másokkal együtt lakás, és külön albérlet lehetősége. És ezek nem a nagy igények. Egy költözésnél eleve úgy kezdődik a dolog, hogy egy havi kaució, plusz egy hónap előre. 800-1000 font huss viszlát.

Tegyük fel, hogy lesz munkám, 1-2 hónap alatt, ha nem teljes munkaidős hogyan tovább?

Az elég, hogy a saját költségeimet fedezzem. És még 2 hónap után mindig nem jutok el oda, hogy munkanélkülit kapjak, azt mondták a segélyszolgálaton, hogy 3 hónap után már lenne esélyem. Csakhogy, ha van munkám, akkor eleve mire fel kapnék munkanélküli segélyt, ha meg nincs, akkor saját pénzből nem biztos, hogy kifutja 3 hónapig. Ördögi kör. Még ha olyan munkákat sikerül is megfognom, mint Declan-éknál a takarítás,  akkoris az napi szintű megélhetést biztosít, nem ad alapot hosszútávú tervezésre.

2-3 hónapig élek valahogy, napról, napra, egyszercsak befut egy teljes munkaidő állás, mi jön ezután?

Veszettül elkezdek dolgozni, és várom az első hónap végét, hogy kapjak fizetést. Tegyük fel, hogy minimálbéres, teljes munkaidős állás, kb 800 font a fizetés hó végén. De akkor tutira dolgoztam 40órát minden héten, és szépen kifizettem az adót.

Akkor lássunk csak egy átlag költségvetést, amit azért tudok olyan biztosra mondani, mert napi szinten vezettem táblázatot a kiadásaimról, és ez az a fajta életmód, amikor nem azt eszed, és annyit, amennyit akarsz, hanem összehúzod magad.

Tehát:

250 font a lakhatás, körülbelül 200 font az étkezés, és még olyan 100-150 font elmegy utazásra, hiszen Belfast baromi nagy, és nem lehet csak úgy gyalogolni mindenhová, valamint telefonfeltöltésre, egyebekre. Tehát egy átlag ember havi költsége legyen mondjuk 600 font, de akkor az a nagyon minimál életmód.

ð  tehát, ha van egy ilyen munkám, akkor eleve nem kell nagy matematikusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, hogy ha a kedves párom munka nélkül utánamcsapódik, akkor bizony nem élünk meg az egy fizetésből ketten, mivel akkor minden a duplája lenne. Tehát 800 font fizetésből kellene kb. 1200 font megélhetést biztosítani. A képlet egyszerű.

Ebből tehát az is következik, hogy nekem hiába lenne munkám, a kedvesem csak úgy jöhet utánam, hogy ő is körülbelül annyi kezdőtőkét tesz félre, hogy 1-2 hónapig még élhessünk úgy, hogy neki nincs munkája.

Ez a következő terhet rója ránk: ha neki 1-2 hónap alatt nincs munkája, akkor egy fizetés nem lesz elég kettőnknek, és arra sincs semmi garancia, hogy bármi segélyt is kapjunk az elején.

Ezek az objektív tényezők, amikkel eddig is számoltunk, így a tényleges számadatok tükrében viszont már kicsit tudtunk előre kalkulálni.

Az tény és való, hogy kétféle ember megy külföldre: az egyik, aki eleve ott is akar élni, a másik, aki pedig tervezi, hogy pénzt spórol, és majd egyszer hazamegy.

Az előbbi elkezd az elejétől fogva élni, amint beilleszkedett az új társadalomba. Hiszen azért dolgozik, hogy legyen élete.

Az utóbbi elkezd gürizni, mint a hülye, hogy némi pénzt félretehessen, majd rájön, évek múltán, hogy talán mégsem akar hazamenni, és akkor elkezd élni.

Na, már most mi e két csoport keverékei voltunk, nem akartuk eldönteni, hogy melyikbe tartozunk, amíg nem tapasztaltunk meg semmit.

Most eltelt lassan két hónap, és munkának még a szikráját sem látom. És ez nem azért van, mert nincs munka. Munka van, egész nyugodtan utána lehet nézni, hogy van munka, olyan is van, amire én is alkalmas vagyok, de sajnos sok olyan van, amiről csak én tudom, hogy alkalmas vagyok rá, a munkáltatót nem érdekli. És mivel az interjú szintjéig sem jutok el, vajmi kevés esélyem van, hogy ezt bebizonyítsam. Pedig azt hiszem, bár ezt csak az én szavam támasztja alá, hogy igazán mindent megtettem az ügy érdekében, ezt bizonyítja, hogy azonnal mentem a munkanélküli irodába, beregisztráltam az összes munkaközvetítőnél, karriertanácsadóhoz mentem, sőt sok helyre én magam vittem be az önéletrajzomat, ahonnan az internetes portálokra irányítottak. Szóval jobb híján interneteztem egész nap. A városból emiatt persze nem láttam szinte semmit, sőt mi több, kimozdulni is ritkán volt kedvem egyedül. A magányt meg sem említem, hiszen ténylegesen nem voltam magányos, szerencsére az Internet ezt a problémát is megoldotta.

Tehát a lehetőségeimhez mérten belefektettem az összes energiát, amit tudtam, és eddig semmi jóval nem kecsegtet a helyzet. De mivel most év eleje van, a cégek újra felélednek, már most sok új munka van, bár jellegüket tekintve nem sokkal másabbak, mint amikre eddig jelentkeztem, tehát mitől is lenne nagyobb előnyöm. A pénzem és az időm meg természetesen fogy.

Ugyan január végéig adtunk időt magunkat, és mivel komolyan gondoltuk ezt az egészet, le is foglaltunk a Hofinak egy repjegyet, hogy meglátogasson, mert nem tudtuk, hogy meddig is leszünk külön. Viszont, mivel keveset voltunk eddig igazán távol egymástól, sajnos nem bírjuk könnyen, és én azt gondolom, hogy a házasságomat semmilyen munka, és kalandvágyás miatt nem teszem kockára. Nem mondom, hogy komolyan veszélybe kerülhetnének a dolgok, de az azért nem mindegy, hogy az ember milyen áron jut el a végső célhoz. Valamint, ami bár nem szép dolog, hogy leírom, de az Attila nem nagyon beszél angolul, és úgy még közvetítővel is necces munkát találni, nemhogy anélkül. És ha nekem az állítólagos jó angolommal nem sikerült, akkor úgy vélem neki még több időt venne igénybe. És sajnos bármennyire is közhelyes, az idő pénz. Márpedig időnk, mint a tenger, pénzünk kevés.

Aztán jöttek a víziók arról, hogy hogyan nézne ki ténylegesen az itt eltöltött életünk. Barátok, család nélkül, és sokszor sajnos egymás nélkül is, ha az élet olyan munkát ad, hogy ritkán találkozunk. Márpedig ennek van reális esélye, és sajnos igen sok veszélye is. Ehhez nem a tényleges társadalmi rendszert kell ismerni, hanem saját magunkat. Én egy rettentően szociális ember vagyok, szinte levegőt sem tudok venni a szeretteim nélkül, és még így is csoda, hogy rábólintottam a külföldre, mert akkor szentül meg voltam győződve a döntésem helyességéről. Most már nem vagyok. Lehet azt mondani, hogy gyávaság a végcél előtt megfutamodni, csakhogy nem mindegy az ember ezért a célért mit tesz kockára. És valljuk be otthon nagyon nagyon szar világ jön majd, és mondhatná bárki, hogy miért akarok éppen most hazamenni? Hát Gyerekek, innen szép nyerni J Nem az a kihívás, hogy külföldön megélj, hanem hogy otthon ne halj éhen. Ez bár viccesen hangzik, sajnos fájón igaz.

De én mást látok: azt látom, hogy bármilyen szar is lesz az élet, mindig ott lesznek a barátok, az emberek a saját anyanyelvemen fognak hozzám szólni, és lehet otthon is el kell majd vállaljak két diplomával olyan munkát, aminél azért többnek érzem magam, de ha vállalom azt, hogy otthon akarok küzdeni a megélhetésért, akkor mindezek fényében, és ezekkel együtt teszem majd. És még a legsötétebb órákban is lesznek mindig új tervek, új célok, amikért még otthon is lehet majd küzdeni. Családot szeretnék, gyerekeket szeretnék, és mindegy hol, és hogyan tisztességgel akarom őket felnevelni. És mások is születtek nehéz körülmények közé, nevelkedtek nélkülözve, és mégis értelmes felnőttek lettek belőlük, sokszor különbek, mint azok, akiknek megvolt mindenük. Amióta kint vagyok, sokkal több hírt olvasok el az országról, jobban elmélyülök a politikában, és igen, elszomorít, amit látok, és teljesen tisztában is vagyok vele, hogy nem lesz jobb az ország. De minden országban van valami, amiért rossz, és mégis valahogy meg tudnak az emberek élni. Hát az hiszem, arra talán mi is képesek leszünk, hogy feltaláljuk magunkat, és mindig valahogy továbbmenjünk.

Szóval, kijöttem, kicsit, bár nem sokat tapasztaltam az itteni világból, az életből, az emberekből, amire egy rossz szavam sem lehet. Viszont ahhoz azt hiszem eleget tapasztaltam meg, hogy lassan, de biztosan, ám egyre biztosabban el tudjak jutni a végleges döntésre.  Láttam dolgokat, amik tetszenek, láttam olyat is, ami nem, megismertem amennyire időm engedte egy gyönyörű várost, kedves, és segítőkész emberek vettek körül, tehát még azt se mondhatom, hogy a magány, és a depresszió visz haza. Átéltem mélypontokat, voltam tele energiával , néha padlón, hol így gondoltam a dolgokat, hol úgy. Érlelődtek benne a dolgok, sokat beszélgettem másokkal, megismertem más nézőpontokat, és azt hiszem, ha most meghozok egy döntést, az nagyon nehéz lesz, de nem fogom bánni. Most azt érzem, otthon, Magyarországon akarok élni, a barátaim, és a szeretteim biztonságában, és ha kell fogamat összeszorítva, de megpróbálok a saját családom , a férjem és magam számára egy jobb jövőt teremteni. 

Itt még bárki a szememre vethetné, hogy akkor miért kellett ennyi pénzt beleölni, és végül nem vezetett semmi eredményre. De igen vezetett: arra, hogy ha visszamegyek, azt igazán akarni fogom. Megadtam az esélyt, hogy meglássam a másik oldalt, a határon túlt, nincs vele bajom, de úgy érzem egy életre nem ez az én jövőm. És akkor meg nem jobb előbb meghozni a döntést, mint később?  Ha sosem jövök ki, ha nem adom meg az esélyt magamnak, magunknak, hogy tegyünk egy próbát, akkor később nagyon megbánhattam volna, és akkor már lehet, hogy nem lett volna értelme próbálkozni. Észak-Írország gyönyörű, az emberek kedvesek, munka van, csak ne legyél külföldi J, de engem azt hiszem, mégis hazahúz a szívem. Azt hittem egy kiszámíthatóbb jövőért cserébe akarok az igazi otthonom, a családom, a barátaim nélkül élni. Most már nem hiszem. Tudom, hogy nem akarok.

Annyit kérek mindenkitől, hogy aki szerint ez kudarc, és aki szerint gyávaság, és megfutamodás, az először próbálja ki, és utána beszéljünk róla újra. Addig meg legyen olyan kedves várjon pár hetet, amíg én magam kiheverem, és tudatosítom magamban, hogy ez nem kudarc, aztán kész vagyok vitatkozni. Akik támogattak, azoknak nagyon köszönöm, hiszen éppen miattatok jöttem, és éppen (részben) miattatok is megyek haza. Vannak nálam kalandvágyóbb emberek, bár magamat sem tartom éppen unalmas aktakukacnak, de azt hiszem az én kalandvágyásom nem itt fog kiteljesedni. Legyőztem a félelmeimet, otthon hagytam életem legfontosabb embereit, és készen álltam lemondani mindenről, készen álltam új értékrendet felállítani, újra kezdeni mindent. És nem ezt adtam fel, nem elmenekültem a felelősség elől, hanem éppen az újrakezdés felé vezető úton jöttem rá, hogy nem is biztos, hogy akarok bármit is újrakezdeni máshol. Hanem azt a keveset akarom ott továbbépíteni, amit elkezdtem. Szeretem az országomat, szeretek Magyarországon élni, de valahol azért fájón élem meg, hogy 3000 kilométerre kellett eljönnöm, hogy erre rájöjjek, és nem csak rájöjjek, hanem biztosabb legyek benne, mint valaha. Az ember sokszor azt és ott nem becsüli meg, amije az adott helyen van, de utólag mindig rájövünk. Arra jó volt ez a két hónap, hogy az életemet az elejétől fogva gondoljam át, ráébredjek dolgokra, amikre éppen az egyedüllét tanított meg. Elindultam egy úton, hogy aztán visszatérhessek oda, ahonnan eljöttem.

Úgyhogy itt és most kijelentem, hogy NEM FELADOM, HANEM HAZAMEGYEK.  Aztán meglátjuk, hátha otthon is terem nekem még valami babér.  Aki csalódott bennem, attól ezúton is elnézést kérek, különösen azoktól, akik anyagilag is támogattak, hiszen talán kidobott pénz volt.  Én remélem ettől senki nem fog kevésbé szeretni, vagy kevesebbnek tartani, mert ahhoz sem kis lelkierő kellett, hogy ez kimondjam, de kimondtam és vállalom a következményeit. Azt hittem külföldön akarok élni, de rájöttem, hogy ez nem nekem való, ha valaha megbánom ezt a döntést annak is viselni fogom a következményeit.

Nagyon szeretlek Titeket, és bár írhatnék többet az itteni életről, bár remélem, amíg ténylegesen haza nem megyek, még pár szeletét megmutathatom az itteni életnek. Nemsokára jön a kedvesem, amire mondhatjátok, hogy kidobott pénz volt, ha már úgyis hazamegyek, de én meg azt mondom, hogy nem volt nászutunk, hát ez lesz az J

Aki pedig valaha ugyanilyen elhatározásra jut, hogy külföldön próbál szerencsét, annak azt kívánom, hogy legyen nagyon nagy szerencséje, és váljanak valóra az álmai.

Puszi Mindenkinek! 

Kedves Mindenki!

Már csak órák választanak el minket attól, hogy egy újabb, remélhetőleg sikeres évet kezdhessünk, és persze mindenkinek azt kívánom, hogy az újévi tervei, álmai, kívánságai teljesüljenek!

Az elmúlt pár nap sem volt sokkal eseménydúsabb, mint szokott. Szerda reggel Jo és Robert elindultak Skóciába "nyaralni", én aznap reggel mentem takarítani Declan-ékhoz. 3 órát voltam ott, ablakot pucoltam, porszívóztam, felmostam, ilyesmik. Aztán mikor mentem Declan felesége a kezembe nyomott egy rózsaszín ajándékszatyrot, amiben volt egy cipősdoboz, hogy hát azt nekem vették ajándékba. Mint utóbb kiderült, mikor itthon megnéztem egy pihe puha halványrózsaszín fürdőköpeny volt. Hát zavaromban csak hebegtem habogtam :) Még azt is hozzátette, hogy pénteken 5kor átmehetnék hozzájuk vacsorázni is. Köszönettel el is fogadtam a meghívást. A szerdai napom semmi extrával nem telt el, Gyűrűk Ura trilógia maratont tartottam, legalábbis elkezdtem, de nem bírtam a 3 bővített részt végignézni egy huzamban. 

Csütörtökön boltba mentem, vettem magamnak csirkét, meg édes-savanyú mártást, azt ettem ebédre. Aznap is a filmezést folytattam, de megint nem sikerült a 3 részt kivégeznem.

Pénteken napközben befejeztem a filmeket, aztán bankba mentem befizetni Jo-nak a januári lakbért, utána kicsit sétáltam, mert csak 5re voltam hivatalos Declan-ékhoz, és még alig múlt 4. Az egy fontos boltban találtam végre mézes-mustáros szószt, csirkéhez, amit a Tescoban eddig nem tudtam venni, és be is ruháztam egyre, hogy meglegyen a szilveszteri vacsim ;) 5re odaértem Declan-ékhoz, a kaja még nem volt kész, addig leültünk beszélgettünk. A kisfiúk egy tündér, folyton izgett mozgott, megállás nélkül produkálta magát, tele ragasztotta a nadrágomat fehér öntapadós korongokkal. Vacsira rizses egytálételt ettünk, volt benne borsó, bacon szalonna, meg tojás, répa, és gomba is. Mellé pedig volt kockára vágott cukkini szójaszószban megforgatva. Desszertnek pedig vettek egy cseresznyés-belga csokis mini tortát, ami annyira fullos volt, hogy majdnem elpusztultam, de azért két szeletet belém erőltettek. Ők amúgy nagyon aranyos, fiatalos házaspár vacsi közben is folyton nevetgéltek, viccelődtek egymással. Sokat kérdeztek Magyarországról, az otthoni állapotokról, a munkákról, fizetésekről, meg kérdezgettem sokat rólam is. Azért a magyar munkaerőpiaci helyzettel, meg általában a dolgokkal tudtam meglepetéseket okozni ;) Próbáltak lelkesíteni, meg általában azért jólesett kicsit nevetni. Vacsi után még beszélgettünk, aztán Declan hazahozott kocsival, meg mondták, hogy ma is, meg holnap is bármikor átmehetek, ha van kedvem. 

Igazából az év utolsó napján üldögélni van kedvem, meg igazából semmit se csinálni. Megfőztem a kis ebédkémet, skype-olok az otthoniakkal, megiszok egy-két vodka kólát, porszívóztam, kimostam a ruháimat, szóval egy tényleg egészen uncsi nappal zárom az évet. Remélem az új év ennél sokkal de sokkal jobb és sikeresebb lesz ;) 

Remélem mindenki bulizik, vagy legalábbis jól érzi magát ezen a napon, kívánok az idei utolsó bejegyzésemmel Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet mindenkinek!

Jövőre találkozunk!

Puszi! 

 Na hello Mindenkinek!

Épp ideje volt újra írni. Bár bizonyára mindenki el volt foglalva a karácsonnyal, az ünnepi fergeteggel, ezért nem is baj, hogy nem írtam, így senki nem érezte rosszul magát, hogy nem jelentkeztem J Na, de most újra itt vagyok, és mesélek, remélem valamennyire szép dolgokat is.

Ugyebár kedden ott fejeztem be a történetet, hogy este már nem éreztem túl jól magam, és ez szerda reggelre sem lett sokkal jobb. Szerencsére a manósok nem hívtak, hogy mennem kéne, bár ha hívtak volna, se vagyok alkalmas semmire. Napközben tehát pihenni próbáltam, de délelőtt így is mennem kellett a karriertanácsadóhoz, azt meg nem akartam lemondani. Szóval nagy nehezen útrakeltem, hideg éppen nem volt, de a kedvemnek nem tett jót, hogy alig kaptam levegőt, és még pluszba hol rázott a hideg, hol folyt rólam a víz. Christine-nél nem is voltam aznap sokat, átnéztük közösen az önéletrajzomat, adott pár jótanácsot, hogy hol lehetne kicsit felturbózni, meg miket érdemes bennehagyni, és miket érdemes inkább kivenni belőle. Miután ott végeztem még volt annyi lelkierőm, hogy elmásszak boltba, mert mézeskalácsot akartam sütni, gondoltam milyen jó lenne kézzel készített ajándékot adni. Vettem gyógyszert is, ami olyasmi, mint a neocitrán, csak feketeáfonyás ízesítésű. Gondoltam az majd jobb választás lesz, mint a jóízű, citromos meleg hányás……hát ez sajnos rosszízű, meleg hányás volt…..de még egy fokkal annál is rosszabb. Szóval inkább azt gondoltam meggyógyulok magamtól, gyorsan, hirtelen, mert ettől a portól a gyomrom is felfordult. Szerdán a nap további részében már csak pihentem, filmet néztem, skype-oltam, mert arra se éreztem erőt, hogy egy helyben álljak. Aludni nem nagyon tudtam éjjel sem, be volt dugulva az orrom. Aztán mikor Jo hazajött szerdán este előszedett nekem egy rakás aromaterápiás üvegcsét, hogy válasszak, majd ő csinál nekem fürdőt, hátha kicsit jobban leszek. Aztán végülis eukaliptusz lett, ami kifejezetten jó megfázásra. Jobban is éreztem magam utána, jól betakaróztam és izzadtam ezerrel. Mondjuk másnapra jött ki rajtam a betegség nagy része, ami csak azért volt rossz, mert 3ra mennem kellett volna Declan-ékhoz takarítani. Aztán írtam neki egy sms-t, hogy mi a szitu velem, mitévő legyek. Mondta, hogy mivel kisgyerek van, ne kockáztassunk, de azért megkérdezte, hogy áthozza-e az ebédet, amire meg voltam hívva aznap. Mondtam, hogy köszönöm nem, de majd két ünnep között egyedül leszek, akkor esetleg, ha kellek, megyek takarítani és akkor akár lehet kajálni is.

Délutánra kicsit összeszedtem magam, akkor gondoltam nekiállok a mézeskalácsnak, hiszen maga a tészta baromi egyszerű volt, csak a formákkal voltam bajban. Így kb 3 óra alatt végeztem, mire papírból körbevagdostam a mintákat, fenyőfát, csillagot, szívecskét, hóembert, satöbbit. Aztán meg szenvedtem a tubusos cukormázzal, de végülis azt hiszem, sikerként könyvelhetem el az eredményt, egész mutatósak lettek. Ezzel az akcióval a napi aktivitás adagomat ki is merítettem, szóval a nap további részében megint csak pihentem. Pénteken kicsit már jobban voltam, aznapra beszéltük meg Jo-val, hogy kicsit elkezdünk rendet rakni, és szombaton már csak a nagytakarítással kell foglalkozni. Pénteken azért már fel is keltem, de utcára még nem mentem, pedig nem volt rossz idő, de azért nem akartam megint megbetegedni.

Szombaton Jo már korán felkelt, elment megvenni még pár maradék dolgot, utána nekiálltunk takarítani. Magamra vállaltam a fürdőszobát, abban már úgyis nagy rutinom van. Lemostam a csempéket, a polcokat, kipucoltam a vécét, meg a csapot, felmostam, és fel is porszívóztam. Szóval csillogott, villogott minden. Aztán kora este, amikor Jo még a földszintet takarította, én skype-oltam Szenteste a családdal, meg telefonáltam, megnéztem kinek hogy telik az ünnep otthon. Eleinte kicsit szomorú voltam, hogy nem lehetek ott, de aztán jó volt látni, hallani mindenkit, elnevetgéltünk. Késő este meg Jo-val nekiálltunk megteríteni, feldíszíteni az asztalt, elővettük a díszes tányérokat, raktunk ki gyertyákat, mindenhol díszek, meg karácsonyi képeslapok voltak. Kicsit túlzásnak éreztem, mert nálunk ez nem szokás, de végülis itt eléggé normális ez az agyondíszített, túlzó karácsonyi pompa. Jo meg egyszercsak feljött, hogy hát vett nekem valamit, de nem másnap akarja a nagy családi vacsi közepén odaadni, mert hát az nem olyan. Erre előhúzott egy üveg vodkát a háta mögül. Azt mondta whiskey-t akart venni, de emlékezett, hogy egy múltkori beszélgetésünkkor mondtam, hogy szeretem a vodkát, és így biztosra ment. Hát nagyon örültem neki, pont volt egy üveg kólám is, gyorsan koccintottunk egyet……meg aztán még kettőt. A díszítgetés után nekiálltunk megcsinálni a málnás sajttortát, kekszet törtünk sörösüveggel, meg habot vertünk kézzel. Ekkor már lehetett vagy hajnali 1, úgyhogy aludni mentünk, mert másnapra is volt elég dolog, délután meg jöttek a vendégek.

Vasárnap viszonylag időben sikerült is felkelnem, lementem reggelizni, amikor is Jo mondta, hogy nézzem meg a zoknimat, megjött a Mikulás…….először nem is értettem. Azt tudtam, hogy itt a Mikulás hozza az ajándékot 25én reggel, csak azt nem értettem, hogy nekem miért hozott volna bármit is, hiszen előző este kaptam egy üveg vodkát. De hát ott volt a zokni, telepakolva mindenféle ajándékokkal. Először oda se mertem menni, aztán Jo sürgetett, hogy nézzem meg, mert neki menni kell az apjáért. Hát kaptam pizsinadrágot, meleg zoknikat, körömreszelőt, tusfürdőt, sampont, dezodort, karkötőket, csokit, szappant, díszgyertyát, csak ámultam, és nagyon zavarban is voltam. Én meg kiszúrtam a szemüket a mézeskalács díszekkel. De hát Jo mondta, hogy tudja, hogy nekem most nincs pénzem, és ez nem is gáz, meg ilyenek. Akkoris azért elég szarul éreztem magam, egy darabig. De hát időm nem volt ilyeneken gondolkodni, fürödni kellett, meg készülni az estére. Felöltöztem csinosan, meg kisminkeltem magam, hogy legalább kicsit emberi formám legyen. Aztán felraktuk főni a zöldségeket, a sütőben sült a pulyka, meg a krumpli, meg a töltelék. Az asztal szépen meg volt terítve, minden készen állt. Jo 4 órakor elment az édesapjáért, meg a nagynénjéért, Betty-ért. Nagyon kedvesen fogadtak, ölelgettek, hoztak ajándékba csokit is. Aztán lassan asztalhoz ültünk, mi Jo-val előételnek füstölt lazacot ettünk pirítóssal, meg zöldsalátával. Harry, az édesapja, meg Betty levest ettek, azt mi ettünk előző nap este. Aztán főételnek ettük a pulykát, töltelékkel, meg rengeteg zöldséggel.  Desszertnek megettük a sajttortát, aztán jól tele is lettem. Ittam egy pohár bort, meg egy kis vodkát is. Harry sokat viccelődött velem, sokat nevettünk. Betty nagyon lelkes volt, mindent tudni akart rólam, sokat kérdezgetett. Aztán kitalálták, hogy menjünk át Bettyhez, nézzük meg az ő karácsonyi dekorációját. Hát nem túlzás azt mondani, hogy egy dekorbolt semmi volt ahhoz képest. Mindenhol külön karácsonyfa, minden párkányon képeslapok, díszek, fények. Félelmetes volt. Aztán Jo elment haza, mert jött Robert, és meg kellett neki melegíteni a vacsorát. Addig ott maradtam Betty-vel, meg Harry-vel, meg rengeteg vodkával. Bee Gees koncertet néztünk DVD-n, ők nosztalgiáztak, meg beszélgettünk. A harmadik vodka után azért már kicsit éreztem, hogy húz a fejem, aztán többet nem is ittam, nem akartam berúgni. Jo meg Robert is nem sokkal később megjöttek. Én akkor már nem akartam maradni, mert ők is mentek tovább az egyik nagybátyjához buliba. Hazasétáltam, kicsit még gépeztem, skypeoltam, meg filmet néztem. Tegnapra se volt semmi különös tervem, délután a Pisti ott volt Pécsen, vele is tudtam szerencsére skype-olni. Jo nem volt itthon egész nap Robertnél töltötte a karácsony másnapját, csak este jött haza. Nagyon fáradt volt, és bár tervben volt, hogy megyünk a barátaival este a városba, végül senki nem ment a baráti társaságából. Ő is leült a kanapéra, és nagyjából fél óra múlva el is aludt. Én nem voltam fáradt, meg ott volt nálunk a Benkó, meg az Ervin, velük skype-oltam úgy hajnali kettőig, szét is röhögtem rajtuk az agyam.

Ebből kifolyólag ma nem keltem korán, Jo már a városban volt, még pár dolgot be kellett szereznie, hiszen holnap reggel indulnak Robert-tel Skóciába egy hétre pihenni, szóval egy teljes hétig egyedül leszek. Mondjuk ehhez már valahogy hozzászoktam.

Ma megint beadtam sok helyre a jelentkezésemet, azonkívül segítettem Jo-nak lent rendetrakni, és most filmnézést tervezek. Declan írt, hogy holnap fél9-re mehetek takarítani, szóval holnap legalább lesz valami kis munkám. A munkaügyibe is be kellene mennem, utánakérdezni annak a sok sok levélnek, amit kaptam, hogy mit tehetek még, mire van lehetőségem. A hét tovább részére ugyanúgy álláskeresés a tervem, de aztán pár nap múlva megint pihi van, mert jön az újév.

Addig imádkozom, hogy legyen valami munkám, rendületlenül megyek a dolgok után, és remélem az új év majd valahogy meghozza várva várt sikert.

Remélem az ünnepek mindenkinek békében, szeretetben és örömben teltek, és aki csak tehette kipihente a munka fáradalmait.

Igyekszem a héten még jelentkezni, bár ha nem történik semmi érdemleges, akkor írni sem lesz miről.

Addig legyetek jók, és vigyázzatok Magatokra, meg egymásra is!

Puszi! 

Na hello Mindenki!

Biztos váratlanul ér a megjelenésem a blogon, mivel még csak két nap telt azóta, hogy utoljára itt jártam, és ez csak egyet jelenthet: hogy van mit mesélnem J Ez persze sose jelenti biztosan, hogy jót mesélek, de legalább most nem csak kockulással telt az elmúlt két nap. És most rutinosan dokumentumba írom meg a blogot és utána másolom át, nehogy megint eltűnjön, mert most masszív fejfájással küszködök, és ha ez eltűnik az teljesen biztos, hogy nem írom újra J

Na szóval ugye a hétvége eltelt, ahogy eltelt a hétfőt se mondhatnám sokkal érdekesebbnek. Reggeltől kora délutánig állásokat keresgettem, pár helyre jelentkeztem is, de mindegyik csak a szokásos, vagy pár órás takarítás, eladó, meg ilyesmik, de még ezek közül is bármelyik megfelelne.

Délután bevásárlókörútra indultam a Tesco-ba, ugyanis a fejembe vettem, hogy bejglit sütök és ez lesz Jo-éknak az ajándékom. Ki is néztem neten a receptet, felírtam a hozzávalókat, meg pár dolgot, amit még vennem kellett, és elsétáltam gyalog, végülis olyan jó idő volt, lehetett vagy 8 fok. És mivel gyalog is odaértem 20perc alatt, nem akartam buszjegyre pazarolni a pénzt. Hát a hozzávalók megtalálása sem volt feltétlenül egyszerű, és lehet én vagyok a béna, de sehol nem találtam friss élesztőt. Persze a por is megteszi, de frissből jobban szeretem. Mákból meg dióból csak ilyen pici kiszerelések vannak, és mivel azért nagyobb adag kellett úgy azért már nem volt annyira olcsó. Persze mindenből szigorúan a tesco-sat vettem, és alapvetően nem jöttem ki drágábban, mint otthon. Vettem még vécépapírt, mert kezdtünk kifogyni, meg ragtapaszt, mert a sebem még mindig elég csúnya volt. Aztán kemény 1 fontért vettem egy mirelit tesco-s pizzát, amit itthon jól felturbóztam kukoricával, ananásszal, sonkával és plusz sajttal, és ha még lilahagymám is lett volna, akkor lett volna igazán fejedelmi, de így is nagyon finom volt, megettem a felét, és a másik felét meg elraktam mára.  

Este Jo jött haza és mondja, hogy valaki kereste, hogy utánam érdeklődjön, merthogy megadtam őt személyes referenciának az önéletrajzomban. Nagyjából ötletem sem volt, hogy honnan kereshették meg, hiszen átlagosan 100 munkára jelentkeztem, mióta itt vagyok, és azóta csak az ő referenciájával küldök szét önéletrajzokat. Az illető hangüzenetet hagyott és amikor Jo visszahívta a számot, amiről keresték, akkor egy boltban vették fel a Lisburn Road-on. Gyanítottam, hogy az a meló lehetett, amire aznap jelentkeztem reggel, mert elég sürgősnek hatott a hirdetés szövege. Nem derült ki egyértelműen, hogy mi is lenne a munkakör, csak hogy boltba keresnek alkalmazottat, váltott munkarendbe, hét közben és hétvégén is, ennyi volt benne. Aztán végül az üzenet feladója a saját számát is meghagyta, Jo visszahívta és végülis bolt volt, de nem a Lisburn Roadra keresett munkaerőt, hanem a belvárosi boltjába. Kérdezgetett rólam pár dolgot Jo-tól, ő csupa szépet mondott rólam. A pasi mondta, hogy hát neki volt már lengyel, meg litván dolgozója és hogy megbízhatatlanok, és hát nem szívesen vesz fel külföldit. Köszi. Magyar vagyok nem lengyel, se nem litván, de sebaj. Merthogy a lengyelek nem járnak be dolgozni, meg elvállalnak mindenféle munkát, elfáradnak, és akkor inkább lógnak máshonnan. Na de Jo-nak azt mondta, hogy fel fog hívni minden delikvenst a héten. Kicsit visszafogottan örültem, aztán Jo addig ütött, amíg nem kezdtem el hangosan kiabálni, hogy ENYÉM LESZ A MUNKA!!! Még kicsit többet kellene mondogatnom, hátha majd egyszer valaki meghallja a messzi távolból. Most várok. Szokásomhoz híven, de már egész belejöttem a türelemjátékba.  Aztán nemsokkal később sms-em érkezett, hogy kedves Borbála még mindig munkát keresel-e, mert mégiscsak kellenének mikulás segítők a Santa Bus-ra. Ez egy olyan busz egyébként, ami karácsonyig közlekedik, mindennap óránként, és gyerekeket visz a cukorkagyárba, és az úton pedig a kis manók szórakoztatják őket. Mondtam, hogy persze ráérek, kell a munka. Aztán további 5-6 sms-ben egyeztettük, hogy 9:45-re hova kell mennem, és mit kell vigyek magammal. Igazából csak a kesztyű, csizma, és harisnya volt a lényeg, amit cicanadrággal helyettesítettem.  Azt nem írta Sam, a főnök, hogy hány napra kellenék, de már egy nap is több mint a semmi.

Ma reggel tehát 9:45kor pontban megjelentem az irodában. Maga az irodaház egy viszonylag puccosnak tűnő épület volt, még a folyosó is inkább emlékeztetett egy ötcsillagos szállodára, ám maga az iroda, ahol Sam a főnök volt, inkább egy hajléktalanszállóra emlékeztetett. Csak annyiban tért el tőle, hogy volt bent két számítógép. Egyébként koszos, kicsi, tele szeméttel és még csak hírből sem keltette egy iroda benyomását sem. Sam nem is volt bent, helyette ott volt John, az erősen akcentusos és szerintem beszédhibás kollegája is. Hosszas monológjából szavakat érzékeltem, ahol éreztem, hogy kérdés hangzott el bólogattam. A kezembe nyomott valami förtelmesen ronda, legolcsóbb típusú jelmezt, amiben egy manóruha meg egy sapka volt, de mindenesetre tuti, hogy az ócskaságok boltjában vették, 40 pennyért, mert többet nem ért. Itt már éreztem, hogy ez a nap nem lesz az igazi, és általában a gyanúim be is szoktak igazolódni. John nem nagyon tudott egy kérdésemre sem válaszolni, hogy meddig dolgozunk, és mikor leszünk kifizetve, persze hova is ez a királyi többes, hiszen egyedül voltam. Nem sokkal később megérkezett Nicole egy fiatal csajszi, aki valószínűleg ott dolgozhat, mert telefonált, leült és gépezett, nagyon odavalósinak tűnt. Aztán negyed 11 felé végre elindultunk ki a városba, de nem a buszhoz mentünk egyből, hanem szórólapokat kezdtünk osztogatni az utcán. Bár melegen voltam felöltözve, azért nem hosszas ácsorgásra számítottam, de mászkáltam annyit, hogy ne fázzak. Az emberek hol kedvesen, hol durván elutasítóak voltak a szórólappal kapcsolatban, sokan mosolyogtak, míg mások egyenesen oda is jöttek, hogy adjak. Persze főként gyerekes családokra vadásztam, amiből nem volt kevés, tekintve, hogy a 17évesek is sokszor babakocsival járnak. Az utca legforgalmasabb üzletének a bejáratánál álltunk Nicole-lal, de ott sokan azért nem tudták elvenni a szórólapot, mert annyira tele volt a kezük a bevásárlószatyrok tömkelegével. Még jó, hogy csak karácsony jön és nem a világvége. Negyed12 kor végre összegyűlt annyi család, hogy érdemes volt elindítani egy turnust, ami nem sok mindenből állt számunkra, minthogy a negyed órás odafelé úton a cukorkagyárba szórakoztassuk őket. Két dalt énekeltünk el összesen, mert a gyerekek közül sokan olyan kicsit voltak, hogy beszélni sem tudtak még , nemhogy énekelni. A szülők viszont annál lelkesebbek voltak. A cukorkagyárnál, aminek szép, hatalmas rózsaszín táblája volt, Wily Wonka várta őket, ugye tudjuk, hogy ő a híres csokigyár tulajdonos a Charlie és a csokigyár-ból, és persze nem Johhny Depp. A gyerekek ott találkozhattak a Mikulással, akivel váltottam pár szót, és kiderült, hogy egy budapesti srác a lakótársa. Kicsi a világ, de néha tényleg mennyire meglepően kicsi. A mai napon további turnusok nem indultak, ezért a maradék másfél órát ismét szórólapozással töltöttem, ami azért már nem volt annyira szórakoztató. A végére eléggé fáztam is, meg egyre kevesebben is jöttek az utcákon, szóval jórészt csak ácsorogtam. Fél2kor visszaküldtek az irodába, ahol Sam várt. Először azt mondta, hogy pénteken fog kifizetni, aztán kedvesen megkértem, hogy mi lenne, ha inkább minden nap a nap végén fizetne ki. Húzta a száját, de végülis odanyomott nekem 18 fontot, a 3 óra munkáért. Aztán kérdezte, hogy mivel foglalkozom, mondtam, hogy honnan jöttem, mi a szitu, és akkor mondta, hogy hát lehet, hogy tudna nekem találni valami munkát. Kérdezte, hogy weblapokhoz mennyire értek, hát használni tudom őket, szerkeszteni nem. Igazából a feladat, amit kitalált nekem annyi lett volna, hogy az ő honlapjukat kellett volna folyamatosan frissíteni eseményekkel, mindezt úgy, hogy én utánajárok az eseményeknek, ezért persze nem fizet, hanem, majd amikor felviszem a honlapra az adatokat, akkor óránként 5 fontot. Hát nem mondtam rá semmit, de azt már akkor tudtam, hogy ő az a főnök, akinek soha semmilyen pénzért nem lennék hajlandó dolgozni. Persze ezt is csak úgy mondta, hogy talán tudna segíteni, meg talán takarításban, esetleg bárokban is tudna segíteni, de semmi konkrét. Hát, ha lehet, inkább ne segítsen.  Na persze ez csak vicc, mert az én helyzetemben nem válogathatok, de akkor inkább elvállalok olyan takarításos melót többet, amiért jobban is fizetnek. Persze majd kiderül. Aztán azt mondta, hogy majd este ír, hogy mikor kell menni most este 10óra van, és még nem írt, de tegnap is későn jelentkezett, szóval meglátjuk. Lehet így, hogy azonnal fizetnie kellett, már nem vagyok annyira érdekes, de akkor meg pukkadjon meg.

Szétfagyva indultam haza, de olyat tapasztaltam, amit nem hagyhattam ki, hogy meg ne nézzem.  A zebrán zöld volt a lámpa, és éppen mentünk is át, előttem egy csávó, amikor egy autó hirtelen fékezett, biztos gondolta, hogy még át tud csúszni a zöldön. Nem is ütött el senkit, de pont az előttem menő csávónak állta útját, aki kapásból fogta magát és belerúgott az Audiba. Az ment is tovább, a csávó is, mire egyszercsak az Audi megállt, hozzátenném a négysávos autóút kellős közepén, kiszállt belőle egy néger srác, aki tajtékzott a dühtől, és izomból nekiugrott ennek a gyalogos fickónak, aki körülbelül annyira volt izmos, mint egy gyufaszál. Ezek ketten nekiálltak verekedni az úton, az autók megálltak, páran ki is szálltak, ingyen mozi, popcorn nélkül. A néger srác haverja is kiszállt, hogy csitítsa a barátját, de amikor a fehér köpcös neki is nekiugrott, akkor ketten kezdték el párhuzamosan ütni, az egyik fogta, a másik rúgta. Aztán végülis a nyugodtabbik gyerek megfogta a másik srácot, hogy nyugodjon meg, menjenek haza, az odarohant a kocsihoz, felvágta a csomagtartót, kiemelt egy fémrudat és azzal kezdett el a gyerek felé futni. Akkor azért az is kicsit megijedt, de szerencséjére a másik srác lefogta ezt a feldühödt bikát. Szerencséjére, mert ha odaér, agyonveri. Szóval fényes nappal ilyenek is vannak Belfast utcáin.

Innen egyből hazajöttem, és gondoltam, hogy lefekszem kicsit pihenni, de aztán rájöttem, hogy nem lesz időm máskor megcsinálni a bejglit a héten csak ma, úgyhogy nekiálltam. Alapvetően nem egy bonyolult receptről beszélünk, persze, ha az ember türelmetlen és kidobja a tésztát, akkor azért más. De most más akadályok is nehezítették a dolgomat. Nevezetesen nincs mérleg, ergo mindent csak úgy találomra mértem, ami valljuk be, egy kelt tésztánál veszélyes. Valamint nincs se nyújtódeszka, se sodrófa, mondjuk az pótoltam egy üveggel, de így azért egy külön kihívás volt. És azért én nem szeretem a por élesztőt se, de hát megoldottam. Végülis szép is lett, finom is lett, bár az egyik mákos rúd megrepedt, mert teleraktam töltelékkel, de úgy finom. Jo végülis a diósat kóstolta meg, mert azt mondta, hogy a diót nagyon szereti és ízlett is neki. Max a mákor meg megmarad nekem karácsony utánra. Akkor úgyis egyedül leszek egy hétig, unalmamban enni fogok. Persze nem, de néha jó egy egy szelet bejglit megenni, egy pohár tejjel reggelire.

Jelen pillanatomban nem érzem túl jól magam, lehet a mai utcán ácsorgás nem tett túl jót, mert a torkom már tegnap is fájt, most meg zúg a fejem, és az sem lenne meglepő, ha lázam is lenne. Egyelőre úgy tűnik, többé nem kell manót játszanom, holnap egyébként is megyek a karriertanácsadóhoz, azonkívül meg megpróbálok nem még jobban megbetegedni.

Remélem otthon mindenki egészséges, ezerrel készülődtök az ünnepekre, vigyázzatok Magatokra nagyon.

Puszi!   

 ……igen, és ez különösen igaz az elmúlt másfél órámra, amikor is megírtam a blogomat közel ennyi idő alatt, és már időközben láttam, hogy nem menti el folyamatosan, az írást, gondoltam, akkor kimásolom egy dokumentumba, folytatom ott, és majd visszamásolom a blogba. Hát blogból nem lehet kimásolni. Mondom jólvan, akkor megírom, és majd idővel talán elmenti, és talán publikálni is tudom, hát nem így lett…..most lehetnék ideges, kicsit az is vagyok, de inkább előveszem a birkatürelmes énemet, és ha kissé rövidebben is, újraírom, persze azért a csoki elővettem.

Nos, tehát ez az elmúlt 3 nap igencsak hullámhegyesre, és völgyesre sikerült, volt ilyen hangulatom is, olyan is. Persze ez nem meglepő, mert jön a karácsony, ami alapvetően egy jó dolog, de egyedül vagyok, nem a szeretteimmel, és ettől nem feltétlenül jövök lázba. Persze Jo ezerrel pörög, és ez valamennyire rám is rám ragad, de még korántsem érzem én át ennek az ünnepnek a fontosságát….majd eltelik valahogy.

Pénteken ugye megint mentem takarítani, reménykedtem, hogy megint leszek legalább 4 órát, de sajnos nem így lett, csak kettő voltam. 10kor ugyanis a feleség mondta, hogy mennek a gyerekkel a könyvtárba gyerekdalokat hallgatni, meg játszóházba. Aztán gondoltam magamban, sebaj, remélem karácsony előtt több meló lesz. Hát ez sem így lett, ugyanis közölte velem, hogy idén már lehet nem is kell többet mennem, de majd szólnak sms-ben, hogy mikor kell, hogy legközelebb menjek. Erre mondtam, hogy bármikor ráérek, egyedül vagyok. A feleség kicsit ledöbbent, és megkérdezte, hogy hogyan, de hát nem vagyok férjnél. Mondom de, és gondoltam a kínos félreértések miatt a „férjnél vagy, de mégis akkor miért nincs itt a férjed” kérdéseket illetően, nagyvonalakban elmeséltem a történetet. Nagy ledöbbenés, fél perc néma csend, és kitört belőle az anyai ösztön. Mondta, hogy jaj hát ez borzasztó, szörnyű és különben is hogy bírom, és ha éhes vagyok szóljak bármikor, vesz kaját, főz, és átmehetek enni bármikor, sőt menjek karácsonykor is. Kedvesen megköszöntem és visszautasítottam, mondtam, hogy a főbérlőmmel töltöm az ünnepeket, de nagyon köszönöm a meghívást. A végén kedvesen hátbaveregetett és rámmosolygott. Aztán kijöttem az utcára és sírva jöttem haza.

1: Ez egy nagyon kedves gesztus, látszik, hogy vannak önzetlenül segítő emberek, akik akkoris az ember után nyúlnak, ha bajban van. Ez tényleg jólesett, és melegség járta át a szívemet, mert hiszen alig ismernek, és mégis…..ugyanakkor viszont

2: Egy szerencsétlen, apró kis porszemnek éreztem magam, akit agyontapostak inkább szánalomból. Tudom, hogy ez egy nagyon hülye felfogás, de itt állok két diplomával, egyedül a férjem nélkül, nincs munkám……hát szánnivaló lehetek, és ezt most újult erővel is éreztem. Nem tudtam ettől az érzéstől egy hamar szabadulni, pedig tudom, hogy nem erről az oldalról kellett volna megközelítenem ezt, de hát ilyen az, amikor az ember egyedül van.

Gondoltam jobban tenném, ha hazamennék és bemásznék az ágyba és az ünnepekig ki se mozdulnék, de ez nem segítene, és a kedvem sem lenne jobb, szóval ezt az opciót eltettük talomba. Aztán úgyis akartam ajándékokat nézni, bár abban a pillanatban, amikor megint nem volt semmi munkám, bevételem, még ez is hülye ötlet lett volna, és persze ahogy az sejtettem tovább taszított az érzelmi süllyedésben. Azért a Carroll’s olyan hely, ahova az ember szívesen elmegy, hiszen minden Írországgal, Észak-Írországgal és Belfasttal, sőt Guiness-szel kapcsolatos dolgot be lehet szerezni, kezdve a pólóktól, az öngyújtókon és hűtőmágneseken át a kapucnis pulóverekig. Már épp ki is néztem mindenkinek egy-egy klassz ajándékot, amit még nem is találtam volna drágának, de aztán rájöttem, hogy munka és pénz nélkül ez inkább csak álom maradt. Pedig tényleg olyan jó érzés volt azon gondolkodni, hogy a kis férjecském, és a barátok, meg édesanyám mit szólnak majd ehhez és ehhez, aztán bilibe lógott a kezem, és inkább kijöttem a boltból. Mivel az eső is esett, a kedvem nemhogy jobb nem lett, inkább csak rosszabb, ezért elindultam haza. Még beugrottam a frissen megkeresett 16 fontomat elköltöttem telefonfeltöltésre, hogy azért az otthoniakkal tudjak beszélni. Ezután beugrottam a LIDL-be, mert elfogyott a teám, és vettem panírozott csirkefalatokat, amivel úgy gondoltam, hogy elleszek egész hétvégén. Hazajöttem, megsütöttem a csirke egy részét, meg csináltam hozzá kukoricás rizst, és leültem falatozni. Annyi volt a tervem még aznapra, hogy megfürdök, kicsit rendbe szedem a szemöldökömet, és filmezek, bár ez az esetek többségében inkább csak Jóbarátokat jelent. Aztán evés közben csörgött a telefonom. Még hétközben találtam meg egy öregúr hirdetését, aki nyugdíjas és vak, ő keresett takarítónőt, illetve valakit, aki segít neki a házkörüli teendőkben. Ő hívott, hogy át tudnék –e menni hozzá, mert vannak más jelentkezők is, de szeretne mindenkivel személyesen találkozni. Mondtam neki, hogy 10perc  felöltözöm és ott vagyok. Két-három utcával mellettünk lakik, gyalog 10perc alatt odaértem, jól is esett kicsit a hidegben sétálni. Kedves kis környéken lakik, szép, kis előkertes házikók mindenhol, parkokkal, játszóterekkel. David, az öregúr háza is egy kis kellemes kertvárosi ház, kandallóval, szép karácsonyi díszítéssel. Az asszisztense Sheila kísért be, David öleléssel és kézfogással köszöntött, és mosolygott, és bár tudom, hogy vak, de határozottan az volt az érzésem, hogy a szemembe nézett. Leültetett és elmesélte, hogy sok betegsége van, semmilyen vegyszert nem lehet használni a takarításhoz, elmesélte, hogy az étkezésére is nagyon oda kell figyelnie, nem eszik semmit, amiben tartósítószer van, nem eszik cukros dolgokat, és húst sem. Elmondta, hogy heti háromszor kellene menni hozzá, konyhát és fürdőt takarítani, de nagyon alaposan. Sheila segít neki mindenben, amihez kocsi kell, ő viszi bevásárolni, és orvoshoz is. Ugyanúgy 8 fontot fizetne óránként, ahogy O Reilly-ék. Ezután rólam kérdezgetett, hogy honnan érkeztem, mióta vagyok itt, mit csináltam eddig. Nagyon kedves volt és mondta, hogy a hétvégén jelentkezik majd, hogy mit döntött. Nem jelentkezett, ezt vehetjük egyértelmű nemnek is. Persze, mivel pesszimista vagyok, nem lepődtem meg, annak ellenére, hogy azért még egy ilyet jó lett volna karácsony előtt megcsípni. De hát megyünk tovább, és még 8000 elutasítás után jönni fog a tuti meló. Sheila az asszisztense hazahozott, pedig szívesebben sétáltam volna kicsit, hogy kiszellőztethessem a fejem, de nem volt szívem visszautasítani, olyan kedvesen ajánlották fel.

Az este további részében már csak filmeztem, Honfoglalóztam a barátokkal. Jo későn jött haza, és hihetetlen mennyiségű karácsonyi dekort hozott haza. Az angolok egyébként is megőrülnek karácsonykor, de Jo mondta, hogy az ő családja az fanatikus. Minden évben újabb és újabb dekort vesznek, persze a régieket sem dobják ki. Képeslapot is a kezembe nyomott vagy 20at, mert maradt tavalyról, de idén már legalább háromszor vett különböző képeslap szetteket. Vett kis gyertyákat, ajándékcímkéket, 3féle csomagolópapírt, angyalkákat, arany terítőt, hozzá passzoló tányéralátétet, szalvétát, és még hozzátette, hogy kell még venni gyertyát a héten. De így is már kezdünk átmenni ajándékboltba. Ettől mondjuk kicsit karácsonyiasabb a hangulatom, főleg, hogy van a szobámban egy kis gyertya, és egy zölden világítós műanyag karácsonyfa. Este Jo ajándékokat csomagolt, meg beszélgettünk.  Kérdeztem, hogy mit vegyek ajándékba, mert azért nem illene üres kézzel beállítani ide sem, de mondta, hogy ne vegyek semmit, hiszen nincs munkám, meg pénzem se. Ekkor arra gondoltam, hogy esetleg csinálok bejglit, az úgyis tipikusan magyar, remélem ízleni fog nekik. Azonkívül meg maximum kis apróságokat veszek nekik, csak úgy jelzésértékkel. Így is valószínűleg tele fognak tömni kajával, szenteste lesz töltött pulyka, krumplival, mindenféle párolt zöldség, sajttorta, meg trüffel is (nem úgy, ahogy Rachel csinálta). Remélem a bejglit idén nem rontom el :P

Szombaton mire felkeltem Jo már nem volt itthon, bár hallottam, hogy nagy rohanásban volt már korán reggel is. A délelőttöt virtuális takarítással töltöttem, rendet raktam végre a Facebook-omban, mert nemsokára jön ez az Idővonal alkalmazás, és gondoltam kicsit rendet rakok, mielőtt az egész múltam újra felbukkan. Amikor Jo hazajött segítettem neki rendet rakni, este meg nekiálltunk felfúrni az új függönyt a konyhaajtóra, ami az udvarra nyílik. Nem sikerült túl szerencsésen, mert elég gyenge volt a fal, és néhány helyen lepattogzott, de órák alatt sikerült minden a helyére rakni, nem lett az igazi, de leesni nem fog.  Mondjuk a végére Jo már kicsit ideges volt, elment boltba cigiért, és hozott haza valamilyen barackos snapszot, amit kólával és jéggel ittunk, elég fincsi volt. Jo már el is fáradt az egész napos rohangálásban, nem sokkal ezután le is feküdt, mert ma korán kelt.

Ma, azaz vasárnap ünnepelték a szüleinek az 50. házassági évfordulóját, ami elég furi, mert az édesanyja már meghalt, de azért megünnepelték. Ott volt Robert és a kislánya is, úgyhogy Jo kicsit jobbkedvűen jött haza. Folytattuk az ajándékcsomagolást, meg ablakot pucoltunk a konyhában, közben pedig beszélgettünk. Egy csomó dolgot elmesélt a magánéletéről, hogy milyenek voltak a korábbi kapcsolatai, hogyan ismerkedtek meg Robert-tel, én is meséltem neki pár dolgot magamról, és közben ittunk egy kis barackos snapszot. Jéggel, meg kólával egész finom. Közben délután mosogatás közben én is ügyes voltam, mivel tegnap Jo ejtett a kezére egy széket, be is lilult neki rendesen, én meg ma kivágtam egy izmos darabot a kezemből a törött teás kancsóval. Jót röhögtünk a hülyeségünkön, de azért vagy egy óráig vérzett a kezem, és fáj is. Nagyjából sikerült a nappaliban rendet rakni, most már nem úgy néz ki a lakás, mintha dekorációs hurrikán söpört volna végig rajta, kicsit karácsonyiasabb a hangulat. Jo adott a fájós kezem miatt mini kinder csokikat, és tegnap is kaptam tőle csokit, meg chipset is. Mire megjön a kedves férjecském nem csak dagadt leszek, hanem alkoholista is J Persze ez csak vicc, de azért jó, hogy ennyire odafigyel rá, hogy meglegyen a napi boldogsághormon bevitelem. J

Most skype-on néztem az X-faktor döntőjét, reméltem, hogy Muri Enikő nyer, de sajnos ő csak az év női hangja lett, persze Kocsis Tibi is megérdemelte a győzelmet.

A hétre nem sok tervem van, szerdán mennem kell a karriertanácsadóhoz, csütörtökön takarítani, azonkívül meg bejglit szeretnék sütni, ajándékokat keresgélni, meg persze munkát, ahogy szoktam.

Remélem Veletek minden rendben, jön a karácsony, szeressétek egymást nagyon, és vigyázzatok Magatokra.

Puszi!  

Halihó Mindenkinek!

Hogy vagytok? Mindenkivel minden rendben van? Remélem igen. Velem azért nem történik annyi minden, amit érdemes lenne elmesélni, de azért pár dolog mindig történik.

Ugye hétfőn írtam utoljára, hogy mik a keddi terveim, innen is folytatnám a mesélést. Hétfő éjjel elég rosszul aludtam, nagyon izgultam a kedd reggel miatt. Nem is bírtam korán lefeküdni, illetve lefeküdtem, de aludni nem bírtam. A Jóbarátok ment egész éjjel, néha-néha fel is riadtam rá, de úgy istenigazából nem aludtam egyáltalán. Egy csomó hülye álmom volt arról, hogy nem szól az ébresztőm, elalszom, nem érek oda, és nem lesz semmi munkám. Szóval tipikus első nap para volt rajtam :) Így végülis elaludni nem sok esélyem volt, mert óránként felriadtam, ezért 6kor nem is esett annyira nehezemre felkelni. Kipihent éppen nem voltam, de azért viszonylag frissen keltem.....ahhoz képest. Felöltöztem, hajat mostam, reggeliztem, aztán koromsötétben nekiindultam a munkának. Mivel nem tudtam reggel milyen a forgalom, ezért inkább korábban indultam el, nehogy véletlenül is elkéssek. Mondjuk tudtam, hogy hova kell mennem nagyjából, de azért mégsem teljesen. Annak ellenére, hogy koromsötét volt reggel, azért jó hangulatban indultam el. Ez persze köszönhető volt a zenének is, ami a telefonomról szólt. Copy Con Csá-ja, Busta C'mon-ja után kicsit felpörögtem, sőt még mondhatni tombolt is bennem a tettvágy. Az meg még pluszba rá is tett erre, hogy a buszon mosolygós emberekkel találtam szembe magam. Azért ez reggel 7kor valljuk be......FURA :) Már persze itt lehet nem, de ugye én a siralmak országából jöttem. Ott mindig mindenki igyekszik minél kevésbé kontaktba kerülni az emberekkel, itt meg kevés kivételtől eltekintve azért elég szociálisak az emberek. Odaértem a Queen's Square-re olyan 7:30 körül, lett volna még félórám, és viszonylag könnyen is megtaláltam a házat, bár azért a számozás nem volt éppen egyértelmű. Becsöngettem, mondtam ki vagyok, beengedtek. Amikor megláttam a pasit majdnem hanyatestem........Robert Downey Jr. kiköpött hasonmása.....aztán ki tudja, lehet tényleg az :) Declan O Reilly álnéven. A lakásuk mellesleg nem kicsi, két fürdőszoba van, azok sem a kisebb fajták, óriási nappali, két hálószoba, konyha, meg spájz. A feleség épp csak kicsit vágott szemű, persze nincsen nekem gondom a különböző nemzetiségűekkel, de bakker hogy kínaiak, meg japánok mindenhol vannak a világban :) Van egy kisgyerekük, olyan egyéves forma kisfiú lehet, de nagyon eleven, néha kis túlzottan is. Amikor megjöttem Declan el is ment, gondolom dolgozni, és az asszony kiadta a feladatomat. Először a két fürdőt kellett kitakarítani, elémvágott egy vödör vegyszert, gumikesztyűket, rongyokat. A vegyszerekkel szerencsére nem volt gondom, mindet ismertem, mondjuk ránézésre is már tudom, hogy melyiket lehet padlóra használni, általános tisztítószernek, csempére, tükörre, stb. Az első fürdővel viszonylag lassan haladtam, végülis nem volt nagyon nagy kosz, de ami volt azon látszott, hogy már elég régóta ott van. Tisztességesen lepucoltam a falat, a zuhanytálcát, a csapokat, kipucoltam a vécét, a pipereholmikat egyesével letörölgettem, felsöpörtem, aztán fel is porszívóztam. A kisgyerek mindeközben hol a nadrágomba kapaszkodott, és csúszott utánam, hol a porszívót tolta, amerre mentem, tündéri volt tényleg, de egy idő után azért inkább hátráltatott, mint segített. De hát kisgyerek, minden érdekli. Mivel egyedül ültem és suvickoltam a falakat, rengeteg időm maradt összeesküvés elméleteket gyártani. Az ember nem paranoid, én meg különösen, néha már már elővigyázatlanul nem vagyok az, de azért mégis érdekes gondolatok futottak át a fejemen. A fürdő ablakában találtam egy olyan régi borotvát, amit a borbélyok használnak, és azon gondolkodtam, hogy ezek biztos valami japán bűnszervezet tagjai, idecsaltak, és majd a borotvával kivagdossák a belső szerveimet, és eladnak a szervkereskedőknek. Azért a telefon a zsebemben volt :) Persze időközben azért jót röhögtem a saját hülyeségemen, de mindig jobb félni, mint megijedni. Ugyanakkor meg talán ha a híradóban nem lehetne mindig annyit szörnyűséget hallani, az ember is kevésbé lenne gyanakvó, de hát ez van sajnos. Vért sehol nem találtam, meg levágott ujjakat se, úgyhogy a továbbiakban nem aggódtam.

A 2. fürdőben kevesebb volt a kosz, viszont pipereholmi volt vagy negyvenszer annyi. A feleségnek, ha nem volt 70 különféle parfümje, akkor egy se, a legtöbbjükön azért nem látszott a rendszeres használat nyoma. Bár, ha a minden napra egy parfüm elvét követjük, akkor nem is sűrűn kerülnek elő egy évben. Na, azokat végigpucolni volt a kemény. Az egyéb takarítási folyamatokban hatalmas otthonról szerzett rutinom, és tapasztalatom van, szóval nem volt gond. Itt is porszívózással végeztem, ekkor lehetett már 11 óra, bár úgy számítottam, hogy csak két órát kell ott legyek, mert előre ez volt megbeszélve. Persze titkon reméltem, hogy több óra, több pénzt is jelent. 

A fürdő után következet a konyha, ahol nem is inkább a takarítói tapasztalatomat kellett bevetni, hanem minden logisztikai képességemet, és az se volt hátrány, hogy régen sokat játszottam fakockával meg legóval. A konyha úgy néz ki, hogy van kb 8 darab szekrény, fiókokkal, de a konyhában lévő cucc az 20 szekrényre való. Feleség azt mondta, pakoljak el. Há mondom hova, meg hogyan? Találjam ki. Mondom jól van, kérek 5 perc gondolkodási időt. Aztán végülis igyekeztem kis tornyokat építeni az üvegtésztákból, meg konzervekből, az üres helyeket meg kibéleltem zacskós, és puha dolgokkal. De így is minden újabb szekrény kinyitása után halmok borultak rám. Egyszerűbb lett volna az egészet úgy ahogy van kipakolni valahová és előről kezdeni. Akkor persze még azóta is ott lennék :) Közben lepucoltam a polcokat, a mikrót, tűzhelyet, a szakácskönyveket is, és tovább építgettem a tornyokat. De egy kettes erősségű földrengés ott nagyon komoly károkat okozna :) A jenga ehhez képest gyerekjáték. Végülis délig kellett maradnom, és rendben ki is fizettek, azért nem volt rossz a 8 órás órabéremmel 32 fontot keresni ennyi idő alatt, de lehetne még sok ilyen munkám :) Holnap meg mehetek megint, remélem megint lesz munka bőven, bár ahogy azt a lakást elnézem lehet mit csinálni. 

A takarítás után nekiindultam a városnak úgy terveztem, hogy bemegyek pár munkaközvetítőbe, előző nap az Apple mukaközvetítőtől meg is kerestek, hogy be tudnék e menni. Előbb a bankba mentem, mert onnan is jött levelem, hogy az új bankszámlanyitóknak a személyazonosságukat igazolni kell. Ezt mondjuk nem teljesen értettem, mert megnyitni is csak eleve úgy tudtam, hogy elkérték az összes papíromat, de mindegy, kb 5 percig se tartott, újra lefénymásolták az útlevelemet, személyimet, meg a lakcímkártyámat. 

Ezután az Apple-be mentem, ahol ki kellett töltenem egy nyomtatványt, korábbi munkáltatókról, meg arról, hogy milyen munkát is keresek. Elméletileg Patricia-t kellett volna keresnem, de ő nem volt bent, hanem a munkatársa mondta, hogy milyen típusú cégekkel vannak szerződésben, milyen munkákra közvetítenek munkaerőt, és beszél majd Patriciával, és ha lesz valami munka, hívnak, de azért odaadta a névjegykártyáját is. Persze tudom én, hogy ez akár hónapokba is telik, de azért mindenesetre biztató, hogy emberszámba vesznek, és rám mosolyognak, és biztató szavakat mondanak. Még akkor is, ha nem igaz, azért jól esik a lelkemnek. Az Apple-ből, a Grafton munkaerő közvetítő irodába mentem, az viszonylag egy nagyobb cég, persze áttörést itt sem sikerült elérni, mivel a kedves helpdesk-es hölgy azt mondta, hogy minden elérhető munkájuk fent van a neten. Azon meg már gondolhatjátok, hogy rég túl vagyok :) A Grafton után úgy gondoltam, hogy gyalog megyek haza, az körülbelül egy óra lett volna, bár amennyire fújt a szél, lehet a duplája is. Legalább végre egyszer megnézem, hogy merre kell menni, mennyi ideig tart, hátha később, néha spórolás céljából gyalog megyek a városba. Azért elindultam, közben zenét hallgattam, elmélkedtem. Hideg nem volt, csak a szél fújt nagyon. Aztán félúton - bár már korábban, buszról is párszor nézegettem - bementem egy East Belfast Mission nevű irodába. Ez végülis nem munkaközvetítő, hanem inkább karriertanácsadó iroda. Bementem, mondtam ki vagyok, mi vagyok, nagyon kedvesek voltak itt is, mondták, hogy ők igazából nem munkaerő közvetítésből élnek, hanem tanácsadásból. Beküldtek Christine-hez, aki leült, elbeszélgetett velem, kikérdezett mindenről, a tervekről, elkérte az önéletrajzomat, ki kellett töltenem egy csomó papírt, hogy milyen típusú munkákat keresek. Ebben a Stepping Stone nevű programban végülis csak tanácsokat adnak, hogy hogyan tudnék sikeresebb lenni a munkaerőpiacon. Gondom nem lesz belőle, még talán hasznom is származhat innen. Rendszeresen járnom kell majd tanácsadásra, ennek lehet majd csak hosszabb idő múlva lesz látható eredménye.

Ezután boltba mentem, ha már volt bevételem, vettem pár dolgot, mert már kezdtem kifogyni a kajából. Hazaértem olyan 4 körül, agyilag kicsit le voltam nullázva, úgyhogy az este tovább részében már csak pihentem, filmet néztem, meg az otthoniakkal beszélgettem. Jött a vízvezeték szerelő, mert valami baja lett a vécének. Körülbelül 2 percet volt itt, valamit bütykölt, aztán itthagyott egy 60fontos csekket. Amikor Jo meglátta, majdnem szörnyethalt, olyan ideges lett, hogy meg se mertem szólalni. Hát ja, itt is vannak zsiványok. 

Szerdán nem terveztem sehová se menni, igazából volt itthon is elég dolgom, ki kellett porszívóznom a szobámat, végre ruhákat is mostam, mert a sötét színű ruháimból kezdtem kifogyni, meg végre kicsit nőiesebbé is varázsoltam magam egy epillátor segítségével, na nem mintha eddig nem lett volna rá időm, de mégis, mivel nem volt kinek tetszeni, hát nem volt kényszerem rá. Végigfutottam a szokásos köröket álláskeresés frontján, ami szóba jött arra jelentkeztem. Ebédre még maradék kaját ettem, sütöttem ilyen krumplis kenyeret, ami egy tipikus itteni kaja, azt is elmajszoltam. Este már csak kockultam, Jóbarátok néztem, rendet raktam végre a cuccaimat között a laptopon, zenéket töltögettem.

Ma elég szarul ébredtem, és ma se mozdultam ki a lakásból nagyon, napközben végigfutottam a szokásos oldalakat, küldözgettem az önéletrajzomat, azonkívül végre kicsit honfoglalóztam a Krisztivel, meg főztem, megcsináltam a maradék karajomat, meg isteni finom főtt-sült krumplit csináltam hozzá. Jól bekajáltam, most meg már csak döglök, mert holnap reggel megint 8ra megyek dolgozni. Különösebb tervem nincs, hogy hova tudnék még bemenni munkaügyben, de majd mászkálok, aztán csak találok valamit.

A hangulatom most viszonylag szar, aztán majd lesz jobb, most nem jó. De hát hullámvölgy után csak hullámhegy jöhet. Addig meg majd sok Jóbarátokat nézek, hogy legyen min röhögni......mert egyébként úgyis csak sírnék időnként.

Remélem otthon mindenkivel minden rendben, vigyázzatok nagyon magatokra, meg egymásra is.

Puszi!   

Na hello Mindenkinek!

Ma már kaptam megrovást az otthoniaktól, hogy hol a blog.....hát kéremszépen a blog a helyén van, csak nem írtam bele :) Hát érdekel egyáltalán valakit? Ja, hogy igen? Akkor bocsánat. Elmondanám mentségemre, hogy nem időhiányra hivatkoznék, viszont ezután sem tervezem, hogy háromnapi gyakoriságnál sűrűbben írjak. Az ok nagyon prózai és egyszerű: egy nap átlagosan 20-30 jelentkezési lapot töltök ki, és 40-50 helyre küldök önéletrajzot akár emailben, akár álláskereső portálokon keresztül. Ezek után egyhez van kedvem: benyomni a Jóbarátokat, és gondolkodás nélkül bámulni ki a fejemből. Ettől persze a vállalt kötelezettségeimet nem mulasztom el, de nem is jelentkezem olyan gyakran, mint az elején. Azért a munkakeresés fárasztó, és valljuk be minél tovább csinálja sikertelenül az ember, annál fárasztóbb. De ugyebár senki nem mondta, hogy itt könnyebb lesz, bármilyen hihetetlen de itt se mézeskalácsból van az összes ház, pedig mennyire jó lenne. A kerítések pedig tényleg nem kolbászból vannak....szóval engem jól átvertek :) 

Na, de akkor folytatnám a mesélést. Szóval pénteken felkeltem reggel, Jo már nem volt itthon, és tudtam, hogy aznap már nem is jön haza. A napi tervek között szerepelt a lakhatási támogatás utánajárása, és az összes McDonalds, KFC, Burger King és Subway felkutatása a városban. A lakhatási támogatással hamar végeztem, mert végülis eredménye nem lett. Azt mondta a hölgyemény, hogy meg kell várjam a munkanélküli eredményét, addig nem bírálják el a lakhatásit, de beadhatom, mert ha a munkanélküli eredménye megvan, akkor azonnal nézik azt is. Hát beadtam. Utána rendületlenül baktattam be a gyorséttermekbe, és kitaláljátok-e mit mondtak? Igen, NÉZZEM MEG A HONLAPON!!!!! Nem akartam mondani, hogy ma már vettem a fáradtságot és bejöttem nem kapok egy ingyen menüt? Pedig azért lassan több, mint egy hónapja nem mérgeztem a testem szeméttel, és hát az illat mindenesetre beindított egy-két folyamatot a gyomromban. De tudtam, hogy otthon vár az ebéd, nincs meló, nincs Meki :) 

Mivel épp csak kicsit áztam szarrá az eső és szél kombinációjában úgy gondoltam inkább talán hazamegyek, de előtte még beugrottam a papírboltba borítékokat venni, mert egy darab borítékban hurcolászom az papírjaimat mióta itt vagyok, de az már inkább egy rohadt salátalevélre hasonlít, mintsem borítékra. Bár fáztam is kicsit, meg eléggé esett, Connswaterben gondoltam egyet, leszálltam a buszról és bepróbálkoztam az ottani Mekiben, és KFC-ben is: HONLAAAAAAAP.......ANYÁÁÁÁÁÁD :) Ha már ott voltam beugrottam a LIDL-be vettem mézet, mert annyira kívántam már a mézes-vajas pirítóst, és vettem sárgarépát is, hogy a gyomromat is kicsit kíméljem, meg tejet. Aztán hazakullogtam, megmelegítettem a kajámat és leültem enni. Közben az otthoniakkal skype-oltam, mert Activity party volt nálunk, és hát gondoltuk kipróbáljuk, hogy webcam-en keresztül beszállok én is. Hát a Hoffmann-família még így is lemosott mindenkit a színről, pedig azért voltak nem egyszerű találgatások: 

Hofi: A filmben a legfontosabb szereplő.

Bori: Főszereplő?

Hofi: Nem, a másik. (mellék)

de hát ezt is kitaláltam. :) mert mi félszavakból is ;) 

Olyan 9körül talán Tina és Adri is beugrottak egy pár percre, elhozták a leveleimet, amit még a banktól küldtek. A skype-olást úgy hajnali kettőig folytathattam a barátokkal, közben azért volt időm úgy közel 40-50 gyorsétterembe beadni a jelentkezésemet. Eddig két helyről írtak mindösszesen vissza, hogy kösz nem. :) Persze azért mindenhova ki kellett töltenem egy kérdőívet, amelyben arról kellett számot adnom, hogy egyes kijelentésekkel mennyire értek, vagy nem értek egyet. A végére már nagyon untam. 2körül, amikor elbúcsúztam a többiektől egyből zuhantam is az ágyba. 

Szombaton Jo olyan 10körül jöhetett meg Robert-től, annyira felébredtem, hogy csukódik az ajtó, több emlékem nincs :) Aztán délben egyszercsak halk kopogásra nyitottam ki a szemem. Hozzátenném egy kis csíkon bámultam ki a fejemből. Jo bejött a szobámba, hogy mindjárt kész a reggel.....ez lehetett olyan dél körül. Én szombatra pedig nem is kértem szobaszervízt, de ám legyen, nem nagyon ellenkeztem. Egy gyors arcmosás után levonszoltam a testem a konyhába, ahol már várt a fullos angol reggeli. Volt tükörtojás, sült sonka, meg ulster fries nevezetű hát ilyen burgonyakenyér szerűség. Épp csak annyira ettem tele magam, hogy alig bírtam felkelni, utána még belém nyomott egy kávét is, szóval egyben megettem a reggelit és az ebédet is. Aztán egyszercsak közölte velem, hogy öltözzek fel, kapok 10percet és megyünk a tengerpartra. Igenis, értettem Főnök. 

Autóval olyan 15 percre lehetett az a strand ahova mentünk, egyébként Crawfordsburn Country Park a neve, ebből is látszik, hogy a partra egy hatalmas parkon át vezet az út. Kis eredi ösvényen autókáztunk be, leparkoltunk és onnan sétáltunk tovább a parton. Nem volt éppen jó idő, de nem esett az eső, és túlzottan hideg sem volt, pont sétálós volt az idő. Fényképeztem őrült módjára, meg kagylókat gyűjtögettem, Jo néha kicsit szerintem idiótának is nézett.....mint, aki még sosem látott tengert életében. Láttunk hatalmas hajókat, meg azért a kilátás sem volt éppen rossz. 2-3 óra után azért már fáztunk is, meg végülis egy jó hosszú partszakaszon végigértünk, elindultunk vissza. A parkolónál volt egy kávézó, oda beültünk, Jo meghívott egy sütire, meg egy jóóóó forró csokira, ami azért 3 óra séta után nagyon jól esett. Utána hazajöttünk, leültem az ágyba el is aludtam kicsit, mert eléggé átfagytam. Gondoltam, hogy korán fekszem, de aztán egész jól felébredtem, és olyan 9 óra körül szólt Jo, hogy akár fel is díszíthetjük a fát........és ez el is tartott úgy hajnali 3ig :) 

Először felraktuk a fényeket, de valahogy sosem volt jó, mindig le kellett tekerni és újrarakni. Aztán szétválogattunk 3 óriási doboz díszt, hogy melyik illik a fára. Rengeteg díszt raktunk az asztalokra, polcokra, a kandalló elé is, nagyon karácsonyi lett a hangulat. A meleget fokozta a kandalló tüze, és a vörösbor is. :) Én jól elvoltam egy kis plüss kutyával, ami pukizik és közben énekli a Jingle Bells-t, plusz felfedeztem néhány buborékfóliát is, Jo legnagyobb bánatára. Hajnalban már úgy ráncigálta ki a kezemből. Közben jól elszórakoztam a fényképezőgépemmel is, megörökítettem ezt a mókás estét. Mindenesetre kevésbé voltunk hatékonyak, mint amennyire jól szórakoztunk, de olyan 2 óra körül összeállt a karácsonyfa is. Persze még két hét van karácsonyig, van mit rajta csinosítani. Mondjuk egy atomtámadáshoz lehetett hasonlítani a nappalit, meg a konyhát, de végülis ettől volt karácsonyi a hangulat. Mondjuk attól nem, hogy közben DrumNBass-t hallgattunk :) Párszor skype-oltam is közben, dicsekedtem a mikulás sapkámmal, meg a csörgős mikulás zoknimmal is. Aztán 3 óra felé már kellemesen megfáradtunk, ezért inkább lefeküdtünk aludni. 

Ma megint olyan 11körül bírtam először kinyitni a szemem, épp magamhoz tértem, amikor csörgött a telefon. Gyanúsan nem otthoni szám volt, ezért félve is szóltam bele. Egy pasihang volt, aki mondta, hogy az egyik takarítói állás miatt hív. Vissza kellett kérdeznem, hogy pontosan melyik miatt is, a közel 100közül, amire jelentkeztem. Aztán kiderült, hogy egy családhoz kell menni takarítani a belvárosba, heti kétszer két órát egyelőre. A részleteket már emailben leveleztük le, minden vegyszert biztosítanak, Jo elmondta, hogy milyen listát írjak nekik, mikre van szükségem (pl: felmosó, porszívó, tisztítószerek, stb.). Szóval elméletileg kedden reggel 8ra már megyek is először. Remélem valami rendes család, és nem 3 szintes lakásban laknak, amit heti 4 óra alatt kell kitakarítanom. Mindenesetre eddig ez egy jó dolog, ha másra nem esetleg későbbi referenciára jó lehet. Meg hát minimális bevétel is van belőle, ami jelen állásban a legfontosabb szempont. 

Szombaton egyébként is jött levelem a munkaügyiből, hogy nem pályázhatok a munkanélküli segélyre, mert nem letelepedésszerűen élek itt. Én mondjuk azt hittem, hogy csütörtökön emiatt voltam az interjún, de ezek szerint nem. És nem is azt írták, hogy nem kapom meg, hanem, hogy nem pályázhatok. Jo utána is nézett, és végülis itt arról van szó, hogy előbb túl kell legyen ezen a letelepedéses interjún, de ahhoz, hogy meggyőzően tudjam bizonyítani, hogy itt akarok élni, olyan papírokat is kérnek (pl: a munkakereső kis könyvecske), amit meg csak úgy kaptam, hogy igényeltem a munkanélkülit. Ördögi kör. Mindenesetre, Jo leszedett nekem valami kiadványt a netről, ami direkt a migráns munkavállalóknak van, ott van egy telefonszám, amit fel lehet ilyen kérdésekkel hívni, szóval holnapra ez az egyik terv. Így kicsit nehezebb a történet, de amíg van kilátás bármilyen segélyt elérni, addig úgyis megyek utána. És remélem idővel meg már nem is lesz rá szükség. 

Ma ezenkívül további állásokra pályázgattam, újabb álláskereső portálokon regisztráltam, bár egy idő után feleslegesnek éreztem, mert mindenhol ugyanazok a munkák vannak fent. De hát több esélyem van még így is, valami jóra bukkanni. 

Nemsokára nyugovóra térek, holnap bankba is mennem kell, de azonkívül szerintem itthon leszek, és utánajárok ezeknek a dolgoknak. Agyilag teljesen le vagyok már nullázva, persze megyek tovább rendületlenül, de ez nem is fizikailag fárasztó, hanem inkább szellemileg, és eddig még nem nagyon térült meg semmi, de hát ez a tanulópénz az elején. A szekér is csak akkor megy, ha tolják :) Én meg tolom, amíg az út végére nem érek egyszer csak :) 

Remélem otthon mindenkivel minden rendben, szeressétek egymást, és vigyázzatok Magatokra. 

Puszik! 

Halihó Mindenki!

Hiányoztam?? Ez költői kérdés, nem kell válaszolni, tudom, hogy igen :) Igazából sok érdemi mondanivalóm most sincsen, az elmúlt 3 napból a mai volt olyan, hogy történt is valami. Hétfőn ugye megjártam a bevásárlóközpontot állások után, és miután mindenhonnan csak a honlapok felé tereltek, úgy gondoltam, hogy akkor igazán kár végigmásznom melók után az egész várost. A munkaügyiben úgyis kaptam egy masszív listát a munkaközvetítő irodákról, minden oldalra regisztráltam, és feltöltöttem az önéletrajzomat, ahol volt munka, ami érdekelt, arra jelentkeztem is. Eddig semmi válasz sehonnan. Kedden tehát azzal töltöttem a napomat, hogy égett a kezem alatt a billentyűzet, regisztrálással, és motivációs levél írogatással telt a nap. Ha akartam volna menni valahová, akkor sem sikerült volna, mert valamilyen oknál fogva beteg lettem. Már hétfő este éreztem, hogy fáj a hasam, először azt hittem, hogy talán azért, mert későn ebédeltem, de nem hiszem, hogy ez gond lehetett volna. A kaja hűtőben volt, meg is melegítettem mielőtt megettem, szóval ötletem sincs mitől lehetett, de egész kedden iszonyú hasfájásom, és hasmenésem is volt. Azóta sincs teljesen rendben minden, de már sokkal jobb. Kedden tehát nem mentem sehová, este filmet néztem, aztán meg aludni próbáltam, ami így, hogy egész nap rosszul voltam, viszonylag hamar és könnyen ment.

Szerdán elég nehezen keltem, és délutánig nem is volt erőm kimozdulni, mert az eső is szakadt, és annyira még nem voltam jól, hogy hosszabb útra vállalkozzak. Viszont, amikor megjött a posta nagy öröm ért, ugyanis megjött az N.I. (TB) számom, így mostantól már mindenhova meg tudom adni, és egyik munkáltató sem utasíthat el arra hivatkozva, hogy nincs meg a tényleges számom. Ez azért nagy könnyebbség és a várttal ellentétben hamarabb is megjött. Ez pont jól jött ugyanis pont ma mentem igényelni a munkanélkülit, így azért a lelkemnek is jobb volt. Innentől megnyílnak a lehetőségek, és a kiskapuk, én érzem, és elindulok egy jobb és szebb jövő felé :) ÁMEN. A nap további részében keresgéltem tovább az Interneten, azért mindennap találok 10-15 munkát, amire jelentkezni tudok. Nem biztos, hogy mindegyik menne elsőre töksimán, ha felvennének, de gyorsan tanulok, és szívesen ki is próbálnék valami újat. A legnagyobb hotelben az EUROPA-ban ugye említettem, hogy van takarítói állás. Oda beadtam és abban nagyon is bíznék, hogy sikerülhetne. Bár a jelentkezés nem volt egyszerű. Csak a honlapról letöltött jelentkezési lapokat fogadják el, amivel önmagában nem is lenne gond, de a dokumentum, amit letöltök nem szerkeszthető. Így hát jobb híján kinyomtattam, kézzel kitöltöttem az 5!! oldalas nyomtatványt, majd vissza scanneltem, és emailben csatolva küldtem el. Megtaláltam a módját, de majdnem beletört a bicskám nyele :)

Délután nagyjából össze bírtam szedni magam annyira, hogy elmenjek boltba, vettem olajat, sót, penne tésztát, meg édesítőszert a teámba. Főztem teát, és vettem paradicsomszószt is, amibe kevertem egy kis kukoricát, sonkát, és lilahagymát is, majd, amikor kifőtt a tészta belekevertem azt is. Plusz ettem mellé egy szelet karajt, ami még maradt. Nagyon fincsi volt és jól is laktam vele. Jo meg még később hozott fel nekem édességet, valami habcsók szerű sütikét, aminek valami krém volt a közepén, hát nem volt rossz, és rá egy órára hozott fel egy kis chips-et is. Mondom én, szobaszervíz. :) 

Az este további részét azzal töltöttük, hogy a másnapra kapott nyomtatványt próbáltuk meg kitölteni. Hát egy-két kérdésnél ő is pislogott, hogy most ide mit is kéne beírni. De több kevesebb sikerrel megoldottuk.

Több pontban kérdeznek rá a magánéletre, a lakhatásra, családi állapotra, anyagi helyzetre, korábbi munkákra, iskolázottságra, a legapróbb részletekig. Persze nekem szerencsémre sok kérdésre kellett NEM-mel válaszolnom, így a fél nyomtatványt tulajdonképpen át is ugorhattam. Emiatt azért éjszaka nem aludtam jól, izgultam az interjú miatt, ébren is azon gondolkodtam, hogy miket kérdezhetnek, és miket mondanék. Végülis semmi halálosra nem számítottam, de azért ideges voltam. Reggel ezért korán fel is bírtam kelni, bár kipihent éppen nem voltam, de legalább még át tudtam nézni, hogy minden papírom rendben van-e. Jo mondta, hogy ha bármi gáz van dobjak rá egy sms-t, megpróbál felhívni. 

Már odaérni sem volt egyszerű, mivel orkán erejű szél volt, és mellé meg szakadt is az eső, így mire a munkaügyibe értem szarrá áztam, és az ernyőm is eltört. Jól indultam :) Bent odamentem az információs pulthoz, mondtam, hogy miért jöttem a néni kipipálta a nevemet, és adott egy újabb nyomtatványt, hogy még azt töltsem ki mielőtt sorra kerülök. Tudtam, hogy lesz még valami kitöltenivaló, mert múlt héten nem tudtak minden nyomtatványt odaadni, és mondták is, hogy ma fél órával korábban jöjjek. Hát kellett is az a fél óra. Egy személyesebb jellegű nyomtatvány volt, ahol hosszan kellett arról írni, hogy milyen területeken keresek munkát, mely napokon érek rá, mi a minimum fizetés, amit kapni szeretnék. Írnom kellett a képességeimről, a végzettségeimről, arról, hogy miben vagyok jó. Kisregényt írtam. :) Aztán egy fiatal csajszi szólított, aki szerencsére nagyon tisztán beszélt, és nagyon aranyos is volt. Elkérte a papírjaimat, lefénymásolta az útlevelemet (oldalanként, miközben a 90%a üres), és végignézte a nyomtatványt. Pár dolgot kérdezett csak, hogy hol élek, hol a férjem, de mindenre tudtam meggyőző választ adni :) Után kaptam még 3 nyomtatványt, ezek szerencsére csak 5-10 oldalasak voltak :) Muhaha. Ezekben részletesen kellett írnom arról, hogy hol lakom, meddig tervezek itt maradni, miért jöttem az Egyesült Királyságba, milyen ingóságaim, megtakarításaim vannak más országokban, stb. Szerencsére sok minden itt sem kellett írnom, mert gyakorlatilag a férjem az egyetlen érték az életemben :) Utána át kellett ülnöm egy másik asztalhoz, ahol megcsinálták a Jobseeker's Agreement-emet, amivel hivatalosan is munkakeresővé nyilvánítottak. Kaptam egy kis füzetecskét, amelyben majd rendszeresen vezetnem kell majd, hogy mikor, milyen munkát kerestem, milyen eredménnyel, stb, egyfajta napló. Két hetente kell rendszeresen megjelenni a munkaügyiben, hogy hol tartok, találtam-e munkát. Felvezették a rendszerbe, hogy milyen területeken keresek, meg az adataimat is. Aztán innen visszaküldtek az infós pulthoz, hogy akkor végre beadhatom a nyomtatványokat. Átsétáltam, de még az egyiket nem tudtam befejezni, ezért leültem, hogy kitöltsem, de már ekkor kiabálták a nevemet, hogy Miss Hoffmann, Miss Hoffmann......hátköszi :) Odamentem, aztán végülis senki nem tudta megmondani, hogy mit is kéne csinálnom, meg valami nem is volt rendben, ezért visszaküldtek a legelső csajhoz. Nála meg éppen egy másik interjú folyt, úgyhogy 15 percet kellett várnom, hogy újra sorrakerüljek. Kiderült, hogy csak a csaj nem töltött ki valamit, amihez vissza kellett jönnöm. Átnézte a maradék 3 nyomtatványt is, és mondta, hogy minden okés, felküldi a kérvényemet, és kb 2-3 hét múlva lesz eredmény, hogy kapok-e, vagy sem. Hát remélem igen, és ha igen, akkor elméletileg visszamenőleg fizetnek.......bár azért nekem belül van egy ilyen pesszimista gyanúm, hogy nem fogok kapni, de ugye nem így kell hozzáállni.....kapok és kész. Holnap így lehet be tudok menni elintézni a lakhatási támogatást, mert ahhoz előbb kellett igényelnem a munkanélkülit. Bonyolult a rendszer itt is. 

Hazaértem, agyilag teljesen hulla voltam, megkajáltam, most Jóbarátokat nézek, és Jo-t várom, hogy beszámolhassak neki. Ő holnap reggel elmegy dolgozni, és onnan egyből megy Roberthez, és csak szombaton jön haza, szóval pénteken tök egyedül leszek. Mondjuk nem is baj, filmezek, meg főzök, meg lassan mosnom sem ártana, mert gyűlik a szennyes, és már 3 hete itt vagyok és még egyszer sem mostam. Persze annyit nem is koszolok, mintha otthon lennék, mert még nem dolgozom, meg egyébként se járok sok helyre, itthon meg melegítőben vagyok. De a mosószert, meg az öblítőt már beszereztem. 

Szóval velem most ennyi történik, remélem nemsokára már nem csak a semmiről írhatok, hanem arról számolhatok be, hogy végre munkát is kaptam. Addig meg keresgélek ezerrel.

Remélem veletek minden oké, Facebook-ra raktam fel képeket Jo lakásáról. Ide is raknék fel szívesen, de sajnos csak egyesével lehet, és előbb tömöríteni kell, szóval, aki tud facebook-on is nézelődni, az legyen olyan kedves és ott tegye meg, vagy kérjen meg valakit, hogy mutassa meg neki. :) 

Vigyázzatok Egymásra! 

Puszi! 

Na halihó!

Igen, megint itt vagyok, bár gondolom senkit nem érintett rosszul, hogy 3 napig nem jelentkeztem. Utoljára ugye pénteken írtam, azóta se történt sokkal több minden. Szombaton felkeltem, kicsit neteztem, és az ablakon kinézve sem lettem sokkal lelkesebb, hogy kimozduljak, ugyanis nagyon fújt a szél. De Jo lelkemre kötötte, hogy szombaton felkeresem az összes belvárosi hotelt és megpróbálom beadni az önéletrajzomat. Jo még pénteken felhozta a nyomtatóját is, meg papírt is adott hozzá, hogy nyomtassak amennyit szeretnék. Gyorsan átfutottam a CV-met, kinyomtattam úgy 10-15 darabot. Jo meg felírta nekem egy papírra az összes nagyobb belvárosi hotelnek a címét, meg rajzolt egy skiccelt térképet is, hogy könnyebben odataláljak. Szerencsére nem voltak messze egymástól, mert ilyen szélben nem volt kedvem órákat gyalogolni. Először a TravelLodge-ban kezdtem, ami egy viszonylag olcsóbb szállodalánc. Ott azt mondták, hogy jelent pillanatban nincs üresedés, de nyugodtan hagyjam ott az önéletrajzomat. A következő lépés az EUROPA volt, ami a belváros egyik legpuccosabb szállodája. Ott a recepción azt mondták, hogy böngésszem a honlapot, ha van üresedés, ott azonnal meg fogom találni. Itthon meg is néztem, van takarítónői munka, oda be is fogom adni mindenképp. Ott nagyon szívesen dolgoznék, mert gyönyörű a hotel, és ebből kifolyólag talán egy takarítónői fizetés sem lehetne olyan rossz. Ezután jött a FitzWilliam, ami megint csak egy elég felkapott hely. Ott is megengedték, hogy otthagyjam a papírkámat, de javasolták, hogy nézzek körül a honlapon is. A többi ezt követő hotelben, nem jártam szerencsével, abból a szempontból, hogy csak a honlap címeket írták fel nekem, a Holiday Inn-ben, a Ramadában, a Jurys Inn-ben, és a Hiltonban is. Persze a honlapok szerint egyik helyen sincs üresedés, de talán majd egyszer lesz. Résen kell lenni. ;) Mivel nagyon fújt a szél, nem volt kedvem az utcán sétálgatni, de gondoltam, hogy azért a karácsonyi vásárban, még ha egyedül is, mennék egy kört. Ott viszont annyian voltak, hogy nem hogy nem fáztam, egyenesen melegem is volt, és mozogni is alig bírtam. De azért nézelődtem a fergetegben, és a kedvenc indiai bódémnál kóstolgattam a szószokat. Mindegyik nagyon különleges, bár azért egy egész dobozzal nem venném meg őket, inkább csak alkalomadtán végigkóstolgatom mindegyiket. Van sok, ami csípős, de sokba tesznek például kesudiót, meg mandulát is, ami nagyon ízletessé teszi. Igazán finomat lehetne belőlük főzni, egy jó husival el tudnám képzelni. Egyszer majd talán beruházok egyre. Aztán, amikor a Dönciékkel, meg a Tináékkal voltam a vásárban, mondták, hogy kóstoljam meg a kenguru hamburgert is. Először majdnem hanyatt estem ennek hallatán, de aztán valamiért mégis piszkálta a fantáziámat. Ebben a bódéban lehet kapni mindenféle egzotikus állat húsából készített hamburgert, például krokodilt, impalát, kengurut és struccot is. Úgy voltam vele, hogy hát egyszer élünk, és bár imádom a kengurukat, nem attól leszek rossz ember, hogy megkóstoltam. Egyébként meg, ha én nem eszem meg, megeszi más. Jó, jó tudom, ítéljetek el, de hát tényleg egyszer élünk. Amúgy meg nem volt nagy szám, tutira nem mondtam volna meg róla, hogy kenguru. Szóval kipróbáltam, soha többet. Sétálni amúgy nem nagyon tudtam, mert minden irányból löktek. A vásár előtt meg hirtelen nagy kiabálásra lettem figyelmes. Egy hajléktalannak tűnő bácsi felhúzott egy mikulás szakállat, maga előtt tolt egy bevásárlókocsit tele üres fél literes üvegekkel, és azt kiabálta, hogy én vagyok a Mikulás. Hát nem volt hiteles :) Mindenesetre jót röhögtem rajta. Aztán elindultam haza busszal, mivel 7óra körülre ígérték a bőröndömet, nem akartam elkésni. Mikor hazaértem írtam a srácnak, hogy nem lehetne-e hogy mégse az eredeti címre, a Tináékhoz hozza a csomagot, hanem Jo-hoz. Aztán visszaírt, hogy persze nem gáz, kicsit késik, csak 9 körül ér ide, mert elég nagy a forgalom. Úgyhogy vártam türelmesen, aztán nemsokkal 9 előtt csörgött a srác, hogy itt áll az utca végén. Nagyon aranyos kis raszta gyerek volt, bár szét volt esve teljesen szegény, mert a nagy furgon lerobbant Dublinban, és az összes csomagot egy Skoda személyautóval hozta. Meg gondolom azért fárasztó lehet egész nap egy autóban ülni. Szóval nagyon örültem, végre megjött a sok csudi dolog, a kabátok, cipők, pulóverek, meg a pipereholmik és főként a pihe puha fürdőköpenyem. Már alig vártam, hogy megjöjjön. Kipakolásztam a cuccaimat, és este már csak filmeztem, meg skype-oltam. 

Vasárnap úgy döntöttem, hogy nem megyek sehová, egyrészt mert borzasztó hideg volt, másrészt meg vasárnap igazából csak 1kor nyitnak az üzletek, munkaügyben nem tudtam volna érdemben semmit intézni. Úgyhogy vasárnap állásokat keresgettem, beadogattam az önéletrajzomat százezer helyre. Végülis a Job Center oldalán sikerült regisztrálnom, ott is tudtam jelentkezni pár állásra online. De már eléggé belefásultam a gépezésbe. Vasárnap amúgy jött délelőtt Robert és a kislánya Allys, meg Jo édesapja. Pár szót sikerült velük váltanom, mielőtt mentek a vásárba a Mikuláshoz. Allys amúgy nagyon kis tündér, Jo mesélte, hogy a múltkor azt mondta, hogy a "disznók büdösek, csak akkor szeretem őket, amikor már kolbászok a tányéron." Azért ezen jót röhögtem :) Jo apukája nagyon gyorsan beszélt, kicsit meg is ijedtem, hogy mit kérdez, de aztán rájöttem, és tudtam is válaszolni. De nagyon rémült fejet vághattam, mert ma azt mondta Jo-nak, hogy szegény lány olyan szomorú volt, minden rendben van vele, van elég meleg ruhája? De édes ;) hogy aggódik. Magyar vagyok, meg munkanélküli, nem hajléktalan.:) Napközben nem voltak itthon, ezért gyorsan nekiálltam főzni, vettem még régebben konzerves, szószos csirkemellet, összesütöttem kukoricával, virslivel, meg rizzsel. Fincsi lett, jól be is kajáltam. Aztán 5 óra felé megjött Jo, Robert és a kislány, de azonnal el is mentek, mert Robertnek haza kellett vinnie Allys-t, és még vissza is jött mert éjjel meg itt dolgozott. Ne kérdezzétek, hogy mit, nem mertem megkérdezni. Este Robert aludt egy kicsit és elment dolgozni, valamikor kettő körül érhetett haza, még ébren voltam, és hallottam, ahogy beszélgetnem. Én megnéztem a Másnaposok 2-t, aztán aludtam. Ma arra ébredtem, hogy valaki, valami nagyon hangos. ("valaki ül kint a szárnyon.......valaaaaami!" - miből idéztem??) Kiderült, hogy Robert és Jo pakolták a karácsonyfa díszeket a padlásról, és ledobták az egyik dobozt, és baromi nagyot szólt. Aztán beszóltak, hogy ébren vagyok-e, és ha igen, akkor nem segítenék véletlenül. Egy oltári nagy bőröndöt kellett felemelni, miközben Robert fél lábbal lelógott a létráról. Hát marha vicces volt, jót is röhögtünk. Robert egyébként, bár alig beszéltem vele, elég szimpatikusnak tűnik, meg Jo-val nagyon aranyosak is együtt, sokat nevetgélnek, olyankor Jo is olyan, mint egy igazi kis szerelmes tinédzser. Aztán Robert hazament, Jo meg mondta, hogy hétvégén nem lesz itt, ő megy Roberthez, és újévkor majd Skóciában lesz pár napig. Akkor aztán tényleg egyedül leszek. De nem baj, majd bulizok egyedül a lakásban....vadul :) áthívom a nyugdíjasokat a környékről, és eszméletlen bulit csapunk :)

Miután Jo és Robert végeztek a pakolással, végre lezuhanyoztam, és elindultam az utamra. Először a munkaügyi központba mentem, mi másért, munkát keresni. A csajszi, aki fogadott kinyomtatott pár ajánlatot, amikre nem tudtam tegnap online jelentkezni. Meg adott egy masszív listát a Belfasti munkaközvetítő irodákról, névvel, címmel, telefonszámmal, meg adott egy másik listát, amin körülbelül 100 honlap címe volt, ahol kereshetek munkát. Hát nem sok ismerős volt, pedig így is legalább 10 különböző honlapon keresgélek, de egyik sem volt közte. Mondjuk a legtöbb honlapon ugyanazok az állások vannak, és már szinte mindegyikre jelentkeztem mindegyik oldalról. A lány amúgy nagyon kedves, és segítőkész volt, sok szerencsét is kívánt. Csütörtökön úgyis megyek még a munkaügyibe, a munkanélküli segély miatt. A munkaügyiből kibuszoztam a Holywood Exchange nevű bevásárlókomplexumba, ahol Jo hallotta, hogy az IKEA-ban van munka. Gondoltam, akkor kimegyek megkérdezem személyesen. Bementem az IKEA-ba, meg a Sainsbury's be is, sőt a Next nevű üzletbe is, mindenhol nagyon kedvesen felírták a honlapok címét, hogy ott keresgéljek. Köszi, ezért jöttem?? Úgy tűnik itt tényleg nem nagy divat a személyes próbálkozás, és nem is nagyon tudnak vele mit kezdeni. Szóval még lehet tényleg azzal járok a legjobban, ha itthon ülök és egész nap küldözgetem szét az önéletrajzokat. Bár visszaírni itt sem feltétlenül divat, de már nagyon jó lenne, ha valami horogra akadna. Bementem a Sainsbury's be, gondoltam ha már ott vagyok, végre megnézem, hogy milyenek a termékek, árban, minőségben milyenek. Aztán úgy voltam vele, hogy ha már ott vagyok, veszek több mindent, és akkor pár napig nem kell nagyon boltba mennem, és tudok előre is tervezni a kajával. Azzal mondjuk nem számoltam, hogy nem vittem magammal hátizsákot sem, és kézben több kilót cipelni nem a legjobb érzés, de megoldottam, csak nem volt egyszerű. Vettem két kiló húst, egy kiló almát, két kiló krumplit, két 8as pakk joghurtot, csokit, tejet, meg végre vettem magamnak 1 fontért egy tálcát, mert Jo-nak nem volt, én meg azért szeretek a szobámban enni. Azon mondjuk teljesen le voltam sokkolva, hogy a hús rendkívül drága, tényleg nagyon. Egy 40dekás csirkemell csomagolva, 3 font, ami akárhogy is vesszük 1000 forint, duplája az otthoninak. Az olcsó húsnak meg mint tudjuk híg a leve. Szóval végignéztem mi a legolcsóbb, és végül karajt vettem, meg csirkecombot 1 dobozzal. Meg vettem olyan kis sütikét, amit Jo kóstoltatott velem, mince pie-nak hívják, én végül az áfonyás-almás tölteléknél maradtam.....hát nem is bántam meg. :) Hazafelé késett a busz, úgyhogy 25 percet álltam fagyoskodva a megállóban, és még egy öreg bácsi is mindenáron beszélgetni akart velem. Hazafelé mivel sötét volt, csak körülbelül láttam a megállókat, és nem vettem észre, hogy egyel közelebb is leszállhattam volna a buszról. Így is csak kb 500 méterrel kellett többet gyalogolnom, ami önmagában nem lenne gond, ha nem csúszott volna az út, és nem lett volna tele mindkét kezem. De szerencsésen hazaértem, jól teleettem magam a csirkés-virslis mixemmel, kicsit beszélgettem Jo-val, azóta meg szokásomhoz híven számítógépezek. Ma már nincs erőm végigböngészni az összes honlapot, holnap szerintem nem megyek sehová, szépen sorjában végigveszem mindet. És ha még ezek után sem lesz szemernyi esélye sem egy munkának sem.........akkor megyek tovább, hisz mi mást tehetek ;) Holnap talán elmegyek szoliba egy kicsit, az arcom miatt igazán rám férne pár perc, és keddenként olcsóbb is. Jo holnap már tényleg dolgozik, bár ma is váltig állította, hogy megy, és mégis délben kelt fel. Én is ilyen munkahelyet szeretnék :) vagy olyat, ahova egyáltalán nem kell bemenni, és fizetnek folyamatosan....az meg csak az álmaimban létezik. 

Már ennyi a mesélésből, remélem otthon mindenkivel minden rendben, vigyázzatok egymásra, Magatokra is, ha tehetitek pihenjetek sokat, és legyetek azokkal, akiket szerettek, és Rám meg gondoljatok mindennap!

Puszi! 

És íme pár kép, amivel adós vagyok már egy ideje: 

Sydenham vasútállomás, a Tináékhoz nagyon közel 

A sztráda, ami felett sétáltam 

A reptér, kicsit közel van :) 

A Victoria Park, ahol sétáltam...amint látszik focipálya van egy pár :) 

Hápi kacsa, örök haver 

Mint egy filmben, bár sötét is volt kicsit, meg hideg is, de jó hely volt, egy kiadós délutáni sétára

Minden pad háttámlájára valamilyen mondat volt írva, a természettel kapcsolatosan 

Miniatűr bogyók

Virágok, mert fotózni jó :) 

Naplemente a fák mögül

Óriás ludak 

Lúdláb....nem süti :) Amikor közelebb mentem, úgy kacsázott el a lúdlábaival, hogy öröm volt nézni 

A híd építője 

Egy sziget, elhagyatva

Traffipax-ok :) 

A bácsi nagyon bátor volt, én még messziről is félve néztem azt a hatalmas hattyút

Itt minden madár olyan nagy, tökre félelmetesek 

EAST BELFAST F.C. - ez még közel is lenne :) 

A ház, ahol jelenleg lakom, és ahol remélem még fogok azért egy darabig. A belső térről később teszek majd fel képeket.

Na hello Mindenki!

Rájöttem, hogy talán okosabb lenne, ha kétnaponta írnék. Egy nap nem történik annyi minden, amennyiért érdemes lenne új bejegyzést kezdeni, bár ettől függetlenül, amennyire grafomán vagyok még egy nap semmivel is megtöltenék egy oldalt. Na de, hol is hagytam abba? Ugye a költözésnél. Csütörtökön volt ugye az első teljes napom, amit itt töltöttem Jo-nál. Éjjel egész jól aludtam, bár voltak még fura, idegen zajok, meg itt a repülőket is jobban hallani, de viszonylag jól aludtam, jó meleg is volt. Jo-t egyébként lehet ezentúl inkább Anyunak kéne hívnom. :) Reggel (volt az már délben is), bár Jo is nemsokkal előttem kelt fel, teát főztem, átfutottam a szokásos álláshirdetéseket, aztán Jo mondott pár jó ötletet, hogy hova vihetném be az önéletrajzomat, el is küldtem pár helyre. Az internetet végül sikerült megoldani, nem is volt olyan nagy ördöngősség, bár fel kellett hívni a szolgáltatót, amit Jo meg is tett, bár amikor az instrukciókat adták nekem kellett beszélnem a nővel. Lépésről lépésre elmondta mit kell tennem, ami nem a megértés hiánya miatt volna kicsit lassú, hanem azért, mert az én laptopomon ugye minden magyarul van, és miközben mondta, hogy mire kattintsak, gyorsan fordítanom kellett fejben. A probléma korántsem volt olyan hatalmas, mint gondoltam, és meg is tudtuk oldani. 1:0. :) 

Koradélután bevásárlókörútra indultam, gyalog. Elég hideg és szeles volt az idő, húztam kesztyűt, és elkelt a fülvédő is. Elsétáltam a Connswater-be erősen gondolkodtam a szolin is, mert hiába szedem újra a fogamzásgátlót az arcom még mindig rohadtul nem jött rendbe, komolyan, mintha tényleg a második kamaszkoromat élném.....vagy az elsőt és a másodikat egyszerre. Minden nőiességemet elvesztettem az esküvő után, még jó, hogy a szervezetem legalább addig türtőztette magát. Azért mindenesetre rohadtul kiábrándító ez az egész, a lelkiállapotom sem lesz jobb tőle. A szolit végül kihagytam, ezek olyan luxusok most, amiknek eljön az ideje, ha már lesz munkám. Merthogy bármily meglepő még mindig nincs. De persze még mindig nem futottam ki az időből, és azért még mindig nagyon bizakodó vagyok. Szóval LIDL-be mentem, ahol vettem rizst, meg ilyen konzerves csirkefalatkákat szószban, meg vettem egy konzerv kukoricát, meg vettem egy kis csokit, meg kekszet, valamint egy doboz vajat. A fagyasztópultból meg választottam magamnak dobozos meleg ételt. Ami nem volt más, mint egy francia étel a quiche. Ez egy tejszínes tojással összeütött lepény tészta, amit megtöltenek mindenféle finomsággal. Itthon beraktam a sütőbe, megsütöttem, és a felét megettem, salátával. Nagyon fincsi volt, jól is laktam vele. Este még egy kis csokis kekszet nassoltam. Amíg Jo hazaért, addig átböngésztem a lakhatási támogatásos papírokat, de a felére nem is tudtam válaszolni. Úgyhogy inkább Barátok köztöt néztem (próbáltam), meg skype-oltam pár emberrel. Úgy volt, hogy átmegyek a Tinához, de rengeteg cuccal jöttem haza a boltból, és mire megkajáltam, már nem volt kedvem kimozdulni. Jo is hazaért olyan 10körül, akkor még tévézett, és mondta, hogy majd utána megnézzük együtt a papírokat. Én feljöttem addig gépezni, aztán elaludtam, úgyhogy a papírmunkából nem lett semmi. Mikor felébredtem, még filmeztem egy kicsit, aztán aludtam.

Ma reggel elég furán, és rosszul ébredtem, pedig jól aludtam. Megint rámtört az érzés, hogy úristen nem lesz munkám, nem lesz semmi, kész, vége mehetek haza. Ezek a rohamok úgy átlag két naponta jönnek.......a végén majd percenként, és szülni fogok :P Nos, tehát levonszoltam magam a konyhába, Jo egyből kiszúrta, hogy valami nem frankó, aztán elmondtam neki. Mondta, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi para. Meg is mutatta a reggeli újságot, hogy van benne pár állásajánlat, meg mondott újabb ötleteket, hogy hol próbálkozhatnék. Aztán nekiálltunk a lakhatási támogatásos papírok kitöltésének, de neki is beletört a bicskája pár kérdésnél, és még csak a 10. oldalnál se jártunk a 24ből. Aztán inkább jónak látta felhívni az irodát hátha tudnak segíteni. Ott végülis annyival lettünk okosabbak, hogy addig nem igényelhetem meg ténylegesen, amíg nem jön meg az NI számom, és amíg nem igényeltem munkanélküli segélyt. Na, akkor azt gondoltam, hogy munkanélkülit mire fel kapnék, le is tettem róla. De Jo nem hagyta annyiban, felhívta a központi munkaügyet is, ahol azt mondták, hogy elméletileg nem lehetetlen, hogy kapjak, menjek be a legközelebbi munkaügyibe kérdezzem meg. Ehhez is van egy úgynevezett "Habitual residency test" - azaz életvitelszerű letelepedési teszt, ami egy interjú, ennek során meggyőzően kell bizonyítani, hogy életvitelszerűen akarok tartózkodni az Egyesült Királyságban. Bementem a legközelebbi munkaügybe, a Holywood Roadon, ami gyalog kb öt perc, és türelmesen vártam a soromra....úgy egy órát. Nem vagyok türelmetlen, mert elfoglalom magam, mindig érdekességeken gondolkodom. Aztán mikor sorra kerültem elmondtam a néninek, hogy mit is akarok, kérdezte a nevem - ilyenkor olyan jót röhögnék az értetlen arcokon, amikor le kell betűznöm a nevem - meg a címem, aztán átküldött egy másik asztalhoz, mert neki meghalt a gépe. Ott egy fiatalabb csajszi ült, de lehetett akkora, mint egy kisebb hegy, mindenesetre kedvesen mosolygott, és nagyon segítőkész volt. Jövő hét csütörtökre kaptam időpontot az interjúra, amelyre 3 nyomtatványt kell kitölteni majd. Mivel így is hiánnyal küszködnek, csak az egyiket tudta odaadni, az is 24 oldal, úgy látszik gyors-és gépíró végzettségem lesz itt idővel. Na, a népszámlálásban nem kérdeztek ennyi hülyeséget, mint itt. És ráadásul már amiatt is belefutottam értetlenkedő tekintetekbe, amikor megkérdezték, hogy a férjem dolgozik-e, és azt válaszolom, hogy igen Magyarországon. Akkor először megkérdezik, hogy elváltam-e, amin jót röhögök, hiszen 20 másodperccel előtte kérdezik meg, hogy férjnél vagyok-e. Aztán nem értik, amikor meg elmagyarázom, hogy a mi a tényleges helyzet, jönnek a sajnálkozó, meg zavartan mosolygó nézések. Hát kösszépen. Én ilyenkor mindig kedvesen mosolygok rájuk. Azt mondták, hogy a hiányzó két nyomtatvány miatt fél órával az időpontom előtt érkezzek, bár ha ez 24 oldal, akkor kötve hiszem, hogy fél óra elég lesz a másik kettőre. Ott is gondolom a csontig lerágják rólam a húst, aztán majd jól a képembe nyomják, hogy sorry no money, így jártál. Ám ne így legyen. Ha kedvező a döntés, akkor már jogosult leszek a lakhatási támogatásra is. Remélem, vagy nagyon csúnyán koppanok párat. Komolyan bízom benne, hogy kapok valami kis anyagi támogatást, már azzal nagyon ki lennék segítve, ha legalább a kajámat fedezné, akkor nem kéne attól tartanom, hogy előbb utóbb éhenhalok. Előbb utóbb meg talán valami munka is adódik. Jön a karácsony, biztos sok helyen, ha csak alkalmi munkára is, vesznek fel embereket, nem létezik, hogy nekem ne jusson valami egy bárban, étteremben, hotelben, vagy boltban. Eladói munka sok van, meg sok hirdetést találni kirakatokban is.

Miután végeztem a munkaügyben, útközben még beugrottam a Park Avenue hotelbe, ami útba esett, megkérdezni, hogy nincs e valami meló......nem volt, de legalább megpróbáltam. Aztán bementem a Tesco-ba, vettem öblítőt, meg mosószert, mert jövő héten illene már mosni is. Hazajöttem, fel volt fordulva az egész lakás. Jo meg nyakig a felmosóvödörben, a szekrény aljában, vagy ahol éppen volt hely. Nekiállt nagytakarítani, meg segítettem neki a szobámban kifesteni pár hibát, meg lefestettük a radiátort, mert csupa kosz volt. Holnap jön a karácsonyfa, amit majd segíthetek neki feldíszíteni. Ezt se mindig értem, hogy itt miért díszítik fel 3 héttel előbb a fát, és sokan közvetlenül karácsony előtt újat vesznek, élő, földlabdás fát. Vasárnap egyébként is jön Robert és a kislánya, Jo már meg is vette neki a tündéri rózsaszín forgós széket, rózsaszín kis asztalt, meg egy irtó cuki sapka-sál párost. Nagyon édes, komolyan. Sőt, Jo meghívott a szentestei estebédre is az édesapjával, valamint a nagynénjével. Lesz pulykasült, meg sütőben sült krumpli, párolt répával, kelbimbóval, paszternákkal, desszertnek meg trüffel (hagyományos angol trüffel nem Rachel módra: "a hús jó, a lekvár jó, a sodó jó" - "ennek lábízeeeee van" Jóbarátok), valamint karácsonyi süti. Már a hallatán jóllaktam. Aztán este Jo a barátaihoz megy vacsorázni. Itt is úgy tűnik tradíció halálra enni magunkat. :) Lehet, ha lesz rá lehetőségem csinálok valami magyar kaját (na, biztos nem beiglit). Szóval jó dolgoknak nézek elébe. Amúgy Jo nagyon kedves, állandóan mesél valamit, meg mindig olyan lelkes. Vacsora közben is kérdeztem, hogy van e tálca, amin ehetek a szobában, erre mondta, hogy nincs, de holnap elmegy és vesz. Meg kapok majd kis asztalt is, meg kislámpát is, holnap kifestjük szépen a szobát, meg lent a nappaliban rakunk fel még képeket. Meg felhozta a szobámba a nyomtatóját, hogy ha akarok nyomtatni, akkor tudjak. Meg benézett a szobámba egy piperetáskával, amiben volt egy kis törcsi, meg egy szappan, és kérdezte, hogy nem kérem-e, mert ajándékba kapta, de neki nem kell. Elfogadtam. ;)   

Feljöttem a szobámba, mert lent még nagy a rendetlenség, nem is akarom Jo-t zavarni, és elkezdtem állásokat pályázgatni. Volt konyhai kisegítő, eladó, recepciós stb, és találtam egy olyat, hogy Christmas Santa Bus. Ez egy karácsonyi szórakoztató busz, ami a karácsony előtt egy hétben járkál körbe a városban, és a gyerekeknek vannak rajta szórakoztató programok, meg városnézés. Oda kerestek lelkes munkatársakat, és írták, hogy néha be kell öltözni mikulásnak, vagy manónak. Hát ez egyébként is tetszene, bár csak átmeneti, de beadtam az önéletrajzom. 10 perc múlva csörgött a telefonom, egy pasi volt, aki mondta, hogy látta a jelentkezésemet. Azt mondta voltak már jelentkezők, de több embert is felvesznek, és holnapra tudunk e időpontot egyeztetni. Mondtam, hogy persze természetesen. Az EUROPA Hotelt mondta, ami a belvárosban az egyik legnagyobb, és legjobb hotel. Azt mondta napközben még visszahív, és megbeszéljük a részleteket. Mekkora lenne beöltözni Rudolfnak, vagy Mikulásnak :) Én jót rögöhnék. Közben meg Jo nekemadta a kutyasétáltatós névjegykártyáit, amiket anno ő hordott körbe a környéken. A hétvégén szerintem elszórok párat, hátha keresek valami kis mellékest. A kutyákat amúgyis imádom, szóval ezt még élvezettel is csinálnám. Sőt közben a csomagom miatt is hívtak az SRT Trans-tól, holnap este 7-8 között jönnek Belfastba, szóval holnap meglesz a köpenyem, a plüssmacim, meg a többi cipőm, meg csomó jóféle dolog. HURRÁ.

Most Jóbarátokat nézek, később lehet megnézek egy filmet is, holnap meg bemegyek a városba szétszórni pár önéletrajzot, hátha. 

Remélem otthon Minden okés, és mindenki ezerrel a karácsonyra készül, lázasan keresi az ajándékokat. Tőlem idén nem kaptok semmit, jó hír nekem, nem kell időt és pénzt ráköltenem, rossz hír nektek. De ez van, majd egyszer bepótolom, ha milliomos leszek. Ha-ha-ha. 

Jóéjt Mindenkinek! 

Puszi! 

 Na halihó Mindenkinek!

Amikor ezt a bejegyzést írom, éppen nincsen netem, de gondoltam megírom Word-ben, és akkor holnap csak be kell másolnom. Ugye mekkora ötlet? Na, a mesélést a tegnapi nappal kezdem tehát. Reggel ugye felkeltem, mert ez már napi szokásommá vált, bár a reggel az még mindig a délelőttöt jelenti.  Jól bereggeliztem, mert ugye mentem a Job Centerbe. Megnéztem térképen merre is kell menni, bebuszoztam a központba és odasétáltam. Nálam volt egy csomó dokumentum, útlevél, személyi igazolvány, házassági anyakönyvi kivonatokat, születési anyakönyvi kivonat, lakcím igazolás, amit előző nap kértem Jo-tól, bankszámlanyitási igazolás, stb. Vittem mindent, mint ha menekülnék. Ott megkérdeztem a srácot, hogy mit kell csinálnom, azt mondta, üljek és várjak csendben, hát ez nem volt éppen nehéz. Addig a számítógépeken böngésztem az állásokat, volt több is, amire beadnám/beadtam/ be fogom adni. Aztán nemsokkal az időpontom előtt – még jó, hogy korábban mentem – egy hölgy szólt, hogy én következem. Odaültem kicsaptam a papírjaimat az asztalra, elővett egy jó vastag paksamétát, és elkezdett kérdezgetni. Előtte még ki kell töltenem két adatlapot, az egyik magyarul volt, de ott is mindent megkérdeztem, magyar TB számot, anyja neve, apja neve, születési ideje, lakcíme, telefonszáma. Aztán volt egy angol nyelvű adatlap, ahol ezeket kellett újra leírnom, plusz még egy csomó mást is. Például az ideutazásom körülményeit, milyen légitársasággal érkeztem, mikor, honnan, hogyan jöttem Dublinból Belfastba. Ennyi erővel a bugyiméretemet is megkérdezhették volna.  Muhaha.  Aztán elkezdte kitölteni a papírokat, mindent megkérdezett, hogy voltam-e már az Egyesült Királyásgban, dolgoztam-e már itt, lakik itt családtagom, kérvényeztem már NI számot, stb. Rengeteg kérdést tett fel, de végülis nem volt gáz egyik sem. Aztán adott egy papírt, amivel igazolhatom, hogy megigényeltem a számot, maga a szám csak 4-6 héten belül érkezik meg, de addig már nyugodtan dolgozhatok. Aztán megkérdeztem a nőt, hogy hol tudok igényelni lakhatási támogatást (Housing Benefit), mert hallottam, hogy van ilyen, csak nem tudom, hogy jogosult vagyok-e rá. Azt mondta, ő azt nem tudja, de menjek ide meg oda, és ott majd megmondják. Aztán átballagtam a Lincoln épületbe, ahol a portás néni adott egy ilyen belépő kártyát, amivel felmentem az emeletre kérdezősködni. Ott se sorszámat nem kellett húzni, se nem szólítottak, úgyhogy csak nézelődtem jobbra balra. Utánam érkezett egy leányzó, aki feltűnően ideges volt, aztán kérdezte, hogy régóta várok-e már, és végül amikor megkérdezték, hogy ki a következő, akkor inkább magam elé engedtem, mert elég feldúlt feje volt. Végülis időm, mint a tenger, nem? Aztán kiderült, hogy itt csak olyanok igényelhetnek támogatást, akik maguk is lakástulajdonosok, szóval innen is átküldtek egy másik épületbe. Ott végre kiderült, hogy jó helyen járok, kaptam egy nyomtatványt (34 oldal!!!!!!!), amit majd ki kell töltenem. Egy részét majd Jo-nak kell kitölteni, az csak 4 oldal. Még az olvasásában sem értem a végére, de remélem ki fogom tudni tölteni. Onnan beballagtam a legközelebbi TESCO-ba, vettem virslit, kiflit, meg chips-et, aztán még sétáltam kicsit. Mondjuk elég csipős volt az idő, és már fáztam is, úgyhogy nem terveztem sokáig maradni. Az utcán odajött hozzám egy faszi, hogy csókolom adjak már neki két fontot, mert kell neki buszjegyre Newry-ba. Aztán úgy tettem, mint aki nem érti.  Most mégis kevésbé ciki, mint az arcába vágni, hogy bocs, de nem.  Utána bementem a Belfast Welcome Centerbe megkérdezni, hogy hol lehet eurót váltani, mert ugye elvileg a héten jön a csomagom, és azt euróban kell kifizetni. A Marks&Spencer legfelső (4.!!) emeletén volt pénzváltó, de közben sok szép ruhát, dekorációt , karácsonyi ajándékot láttam. Aztán hazabuszoztam, mert már igencsak kezdtem fázni. Úgy volt, hogy átmegyek Jo-hoz a kulcsért, hogy szerdán költözhessek, de aztán írt egy sms-t, hogy Gareth az előző srác, még nem ment el, és nem hagyta ott a kulcsot. Végülis nem volt gáz, mert tegnap még úgysem akartam áthozni a cuccom. Este konferenciabeszélgettem Krisztivel, Sziluval, meg az urammal, jókat röhögtünk, jó is volt. Aztán 11 körül megjött Tina, akkor beszélgetni kezdtünk, aztán végülis megnéztük a Honey2-t, és fent voltunk kb 4ig, hajnalban. Nekem viszont fel kellett kelnem korán, mert kaptam otthonról fordítást, és szerdára volt határidős. Gyorsan nekiálltam, nagyjából egész nap azt csináltam, meg megnéztem a szokásos oldalakat állások után, beadtam pár helyre megint.  Aztán egész nap fordítgattam, úgy számoltam, hogy Jo-hoz csak este jövök, mert legjobb tudomásom szerint fél7ig dolgozik, de napközben írt sms-t, hogy orvoshoz, meg autószerelőhöz kellett mennie, így itthon van, jöhetek bármikor. Azért úgy voltam vele, hogy inkább befejezem a fordítást a Tináéknál, mert itt hátha nem lesz netem……be is jött. A cuccaimat gyorsan összepakoltam, mivel még ki se voltak pakolva a bőröndből. Dönci eljött értem, közben a lányokat kiraktuk a Connswater bevásárlóközpontnál, és utána vitt át Jo-hoz.  Jó szar volt az idő, esett, és nagyon fújt a szél, és mellesleg nem volt éppen meleg sem. Jo nagyon kedvesen fogadott, amig pakoltam hozott fel nekem lepedőt, meg ágytakarót is. Sőt kaptam vállfát, meg két törölközőt is. (Hát mondom mi van itt, szobaszervíz is jár?) Aztán felhozott egy kávét, rakott mellé csokiba mártott mogyorót is. Sőt, még kaptam ajándékba egy könyvet is, az a címe, hogy a Próféta Kahlil Gibran-tól. Holnap szerintem neki is állok, nem hosszú és a nyelvezete sem tűnik olyan nehéznek.  Kiderült, hogy ő is szereti Coelhot, megvan neki az összes könyve, szóval ha unatkozok, lesz mit olvasni. Aztán azt is mondta, hogy holnap majd veszünk nekem kislámpát, meg hétvégén a vőlegénye Robert hoz fiókos szekrényt is.  Kérdezte, hogy kérek e íróasztalt is, de azt nem kértem, végülis így is elfértem kényelmesen minden cuccommal.  A szobám igazából nem nagy, de végülis amire nekem kell, arra teljesen jó. Van benne két szekrény, egy jó nagy franciaágy, az ablakpárkányon van virág, meg kaptam egy gyertyát is. Kicsit meg is zavarodtam ettől a kedvességtől. Aztán Jo már délután mondta, hogy lasagne-val vár, hát nem ellenkeztem (Anya, most hogy irigykedhetsz).  Lent gyönyörűen meg volt terítve, halk, lágy zene szólt, be volt üzemelve a kandalló is, csodás meleg volt a lakásban. A kaja hihetetlenül finom volt, csinált hozzá salátát, lilhagymával, koktélparadicsommal, meg jégsalátával, és meleg bagettet kínált hozzá vajjal. Megittunk egy pohár vörösbort is, és közben mindenféléről beszélgettünk. Elmesélte, hogy a vőlegénye Robert jön hétvégén és hozza a kislányát is, Amey-t, Alley-t, vagy Anney-t, nem pontosan értettem a nevét. Kedden ugyanis mikulás van, és ezt itt is ünneplik, felakasztott zoknival, és a Mikulás náluk is a kéményen keresztül jön……mondjuk itt jól megszívja, mert az égő kandallóban fog landolni. 

Jo mesélt a politika helyzetről, meg arról, hogy Észak-Írországban honnan ered az ellentét a lengyelek és a helyiek között. Régen Észak-Írország,  amikor még arról szólt a vita, hogy maradjon-e az Egyesült Királyság része, főként protestáns unionista volt. Aztán később egyre nagyobb számban kezdtek bevándorolni katolikus nacionalista érzelmű emberek. Mivel a lengyelek már akkoris nagy számban érkeztek, sokan politikai karrierbe kezdtek, és mivel alapvetően katolikusok voltak, így a nacionalistákhoz vonzódtak.  Ez már önmagában is kivívta az unionisták ellenszenvét, és később a lengyeleket is ezzel azonosították. Innen ered tehát mindennemű feszültség. Munkaerőpiaci kérdésekről is beszélgettünk, Jo mondta, hogy az IKEA-ban látta, hogy van felvétel, és majd valamelyik nap elvisz oda, mert a héten már nem dolgozik. Ő egyébként rendezvényszervező szerűség lehet, mert rengeteg zenei rendezvényt szervez. Kérdezte milyen zenét szeretek, mondtam, hogy a hip hop-ot és az rnb-t nagyon, erre egyből előkapott egy STREETS albumot, és mintegy megjegyezte, hogy van egy DJ barája Chris, majd bemutat neki. Ismeri azt is, akir az Ocean’ Eleven meg a másik két rész pár filmzenéjét szerezte. És ő is szereti Johhny Depp-et.  Szóval azt hiszem jóban leszünk. Aztán kaja után megkérdezte, hogy kérek-e fagyit. Mivel már fulladásig tele voltam, kedvesen visszautasítottam, de akkor jöttem rá, hogy az valójában nem is kérdés volt, hanem kijelentés. Elővette a vaníliafagyit, és mellé cukron, meg mézen pirított áfonyát, és azt rakta a fagyira. Hát nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy mennyi finom volt. Komolyan, érdemes kipróbálni. Aztán kaja után megpróbáltam belőni a netet, de valamiért nem sikerült, biztos én vagyok analfabéka hozzá. Jo azt mondta, holnap felhívja a szolgáltatót, mert állítólag Gareth-nek is először gondja volt, és hamar megoldották. Reménykedem benne, mert az álláskereséshez azért fontos lenne, hogy tudjak online jelentkezni.  Szóval ez még várat magára. Ahogy ott ültem a kandalló előtt, nagyon kezdtem elálmosodni, úgyhogy mondtam Jo-nak, hogy lassan feljövök pihenni. Megkérdezte, hogy nem akarok-e a fürdeni, mert szívesen csinál nekem habfürdőt. Csinált is, gyertyákkal.  Aztán a kádban ülve kezdtem gondolkodni, hogy most mire is véljem ezt a sok jóságot. Most komolyan, az ember olyan természet, hogy először megörül dolgoknak, aztán elkezd gyanakodni. Nem állítanám, hogy gyanakodnék, de tényleg miért ilyen kedves velem? Vagy csak alapból ő egy ilyen csupaszív ember? Hát nem tudom, mindenesetre még kicsit meg vagyok zavarodva, és nem sikerült ezt még feldolgoznom, de remélem itt nem csalódok. Mert a lelkivilágom azért nem stabil mostanság, hol ilyen hol olyan, jó lenne, ha legalább ebben biztos lehetnék. Úgyis annyi szőrnyűséget hallani mindig mindenhol, na nem mintha paranoid lennék, de sosem árt az óvatosság. Azért nyitott szemmel fogok járni…..aludni mondjuk biztos nem. Szóval most az új helyemen ülök, megy a Jóbarátok, bár kicsit már fáradok, lassan alszom is.

Remélem otthon minden rendben, és mindennap jó hírekkel jöhetek. Vigyázzatok Magatokra és egymásra.

Puszilok Mindenkit! 

Halihó Mindenkinek!

Ma erős fejfájással ébredtem, oltári nagy hülyeségeket álmodtam, és lehet ezért is aludtam meglehetősen zaklatottan. Délutánra viszont sétát terveztem. Az autópálya túloldalán van egy hatalmas park, azt gondoltam körbesétálni. A sínek és az autópálya fölött átível egy átjáró, azon mentem keresztül. Az átjáróról kiválóan látni a városi repteret, ami igencsak közel van Tináékhoz, egész pontosan az út másik oldalán. És még ennek ellenére csak nagyon kicsit zavaró, hogy egész nap gépek repkednek el felettünk, körülbelül annyira hangos, mint egy főút mellett lakni. Itt még a vonatot is jobban hallani. Felkerekedtem tehát a kis fényképezőgépemmel, és bevetettem magam a parkba. Bár már ősz van, azért így is gyönyörű volt. A közepén van egy hatalmas tó, és körülveszi egy kis folyó. Belül a park legközepén hat hét focipálya van, ezenkívül van egy hatalmas parkoló, játszótér, és kosárlabdapálya is. Sőt, úgy vettem észre kiválóan alkalmas a park, futásra is. Melegebb időkben, talán tavasszal talán érdemes lesz igénybe venni. A vízben rengeteg kacsa, sirály, és hattyú van, sőt olyan madarak is, amiket még életemben nem láttam. A parkoló pedig tele van ludakkal, de nem az otthoni falusi félével, hanem gigászi méretűekkel. Rendesen féltem volna tőlük, ha nem ők féltek volna jobban tőlem. Így a harc viszonylag korán és sérülésmentesen dőlt el, köztem és a ludak között. Volt egy bácsi, aki azért merészebb is volt, kézből etette a hattyút, ami egyre mohóbban kapkodott a kenyérmorzsák után. Hát én ilyennel tuti nem fogok próbálkozni. Mivel egyedül sétálni nem is olyan jó, miután körbeértem távoztam. Bár haza még nem volt kedvem jönni, ezért elsétáltam Jo házáig, csak hogy jobban memorizáljam az utat, mert eddig csak sötétben volt szerencsém. Igazából nem bonyolult, kb két utcával Tináék felett lakik. Aztán hazajöttem, megnéztem egy filmet, meg összekészítettem az NI interjúra az irataimat, aztán 7-re mentem át Jo-hoz aláírni a szerződést, meg nagyjából átbeszélni a dolgokat. Minden megmutatott, nagyon nagyon kedves volt, azt mondta bármit használhatok, az egyetlen házi szabály, az hogy egymás szobájába nem megyünk be, és ha főzök, akkor el is mosogatok utána. Nekem ezek olyan magától értetődőek is, de nem baj, hogy elmondta, tudom mihez tartsam magam. A lakás még mindig gyönyörű, most hogy minden részletesen láttam is még jobban tetszik. Az egyetlen gond, hogy nincsen mikró, de ha belegondolok, hogy mire is használnám, meg tudom oldani nélküle is az életet. A szobámban a hétvégén festeni is akar, mert egy helyen le van kopva a festék (hát annyi baj legyen, de ha ragaszkodik hozzá :). Jo 7től este fél7ig dolgozik általában, szóval a nap nagy részében enyém az egész lakás. Esténként meg én már úgyis a szobámban ülök és vadul skype-olok. Amúgy Jo jövőre eladja a házát, de itt egy ház eladása 3 hónapos papírmunka, tehát mire lenne is jelentkező, még onnantól számítva is legalább 3 hónap, amíg ténylegesen el tudja adni. Ez engem talán azért nem fog érinteni, mert amikor már jön a kedvesem is, el kell költözzünk onnan, mert 3unknak kicsi a lakás, tehát még az is könnyen meglehet, hogy ha Januárban a kedvesem tud jönni, akkor Jo vendégszeretetét csak addig élvezhetem. Ez egyfelől elég rossz, mert megint költözni kell, és anyagilag sem jó, mert kettőnknek albérletet bérelni eleve a duplája, plusz mindenhol elkérnek egy hónap kauciót, így eleve 1000font úszna ki a zsebünkből, amennyit meg isten tudja meddigre tudunk összespórolni. Másfelől, ha kiköltözöm Jo-tól, az annyit jelent, hogy már nem leszek egyedül és ez végtére is kárpótol valamennyire. Jo amúgy nagyon kedves volt, hazahozott kocsival, mert szakadt az eső, és azt is mondta, hogy szerdán, ha beköltözöm, főz valamit. Sőt, ha még ez se lenne elég, azt is hozzátette, hogy van pár barátja, akinek van étterme, bárja stb, megkérdezi őket, hogy nem kell e valakinek munkaerő. Bárcsak, de azért nem éljük bele magunkat. Ugyanakkor azt is mondta, hogy régebben vállalt a környéken kutyasétáltatást is, óránként akár 10fontot is kifizetnek, ha valaki elviszi sétálni az ebet. Mondjuk eleve nem is értem a logikát, hogy minek tart kutyát az, aki nem viszi el sétálni. De sebaj, ha nekem ebből lehet mellékes jövedelmem, hát nem állok az útjába. Szóval végtére is egész sikeres volt a nap, holnap már lehet átviszem pár cuccom, hogy ne egyben kelljen mindent. 

Tina este hozott nekem péksütiket, jól megtömtem a hasam almás táskával, meg csokis táskával, meg mazsolás tekerccsel is. Jó dolgom van nekem itten, nem kétséges ;) Remélem idővel ezt majd viszonozni is tudom valahogy. 

Holnap megyek a Job Centerbe, remélem minden simán fog menni, és ezek után már senki nem áll az utamba, hogy munkát találjak. 

Mára ennyi, holnap a parkos beszámolómat képekkel színesítem, aki fent van facebook-on, ott már meg is nézheti őket, ide sajnos kicsit nehézkésebb feltenni.

Vigyázzatok Magatokra, puszilok Mindenkit! 

Halihó Mindenkinek!

Igen, igen már 3 napja nem jelentkeztem, igazából azért sem, mert nem is nagyon történt sok minden, illetve történtek dolgok, de gondoltam jobb a hétvégét egyben összefoglalni. A pénteki nap a nagy semmivel telt el. Mivel itt reggelente elég sötét van még, nagyon nehezen kelek részben azért is, mert nagyon későn fekszem. Ez azért is alakult így, mert éjjel nagyon rosszul alszom (fura dolog nem átölelve, meg puszival ébredni), és inkább délelőtt pihenek. Mivel Gergő is hajnalban ér haza, napközben ő is alszik, nem is baj, ha nem mászkálok, és nem ébresztem fel. Pénteken jórészt csak számítógépeztem, meg az otthoniakkal beszéltem skype-on. Meg bepótoltam az egy heti Barátok Közt adagomat (igen, meg lehet szólni :) Végre rájöttem, hogy regisztrálni kell az RTL Klub oldalán, és akkor meg tudom nézni. Szóval nem maradok le. Tudom, elég szegényes az ízlésem, de azért itt jólesik ilyeneket (is) nézni. És igen a Való Világot is követem......már amennyire tudom. Tináék néha letöltik a műsorokat és akkor megnézzük együtt. A péntek tehát eltelt a nagy semmivel végülis. Munka szempontjából sem tudtam semmit intézni, a délelőtt így is azzal telt, hogy szétküldtem az önéletrajzomat 30-40 helyre. Mindennap találok sok lehetőséget, azt nem mondom, hogy munka nincsen, van dögivel, csak ugye szerencse is kell hozzá. Az meg vagy lesz, vagy nem lesz. Ha nem lesz, akkor így jártam. Meg is mondtam magamnak január végéig adok időt, hogy lássam az esélyeket. Ha addig nem találok semmit, ami szóba jöhetne, akkor szégyenszemre hazakullogok, amit nagyon nem szeretnék, de ha nincs más megoldás, akkor kénytelen leszek, mert éhen halni nem akarok. Szóval a péntek eltelt nagyjából. Este nálunk Pécsen pót legénybúcsú volt, és még sikerült a srácokkal skype-olni. Na, ők már nem voltak szomjasak :) Valami nagyon finomat is főztek, bár az illatát nem éreztem, de nagyon ízletesnek nézett ki. Mondjuk percek alatt el is fogyott. És azt is jó volt látni, hogy milyen jól érezték magukat. A kaja látványától jól megéheztem, de pénteken csak szendvicset ettem, szombatra terveztem nagy bevásárlást.    

Szombaton is viszonylag későn ébredtem, és az ablakból elém táruló látvány sem volt szívderítő, ugyanis nem csak hogy szakadt az eső, de a szél is nagyon fújt. Úgy gondoltam, majd akkor kerekedek fel bevásárolni, amint eláll az eső. Ez olyan 3 óra körül lehetett, akkor össze is kaptam magam és kibuszoztam a Tescoba. Mégha tudom is, hogy mit akarok venni, nekem egy Tesco-s kirándulás akkor is egy óráig tart, ha végül alig veszek valamit. Szeretek nézelődni bent, főleg a nagy Tescoban, ami a busz végállomásán van. Olyan átható karácsonyi hangulat van, szólnak a karácsonyi zenék, bár rengetegen vannak, és sokszor lökdösődnek is, mégis magával ragad ez a karácsonyi forgatag. Főként az árakat nézem, megpróbálom mindenből a legolcsóbbat, és lehetőség szerint a legjobbat venni, de rá kellett döbbennem, hogy itt bármiből veszem a Tesco gazdaságosat, anyagilag sem, és minőségileg sem csalódhatok. Merthogy itt kedves hölgyeim, uraim a fehér-piros-kék címke igenis jó minőséget takar (bár a Christmas Pudding-gal befürödtem, de azzal sem a Tesco-s mivolta miatt, hanem mert simán szar), ami azért valljuk be, otthon nem mindig jellemző. Így adódott tehát, hogy Tesco-s jégsaláta, uborka, salátaöntet, és bagett landolt a kosaramban, ami mellé VÉÉÉÉÉLETLENÜL becsúszott egy tábla csoki, és egy csomag Pringles chips is (de csak mert le voltak árazva, és mert kell a boldogsághormon is). A könyvek között pedig meglepetés is ért. Van ugyanis egy kedvenc könyvsorozatom Christopher Paolini Eragon kötetei, amelynek az első 3 részét már olvastam, és itt - bár csak angol nyelven persze - megtaláltam a polcon. Talán ez lesz majd magamnak a karácsonyi ajándékom. Nagyon szerettem ezt a könyvet, és elég baj, hogy otthon akár egy évet is kell várni, hogy egy regény megjelenjen magyar fordításban, és bár, amit magyarul kezdtem, magyarul is szeretem befejezni, lehet ezúttal kivételt teszek. :) A vásárlás után hazabuszoztam, mivel senki nem volt itthon, bevetettem magam a konyhába, és "megfőztem" a salátámat. Raktam bele lilahagymát, jégsalátát, kukoricát, sonkát és sajtot, és az egészet nyakon öntöttem cézár saláta öntettel. Már épp leültem volna végre enni, amikor csörgött a telefonom. Dönci volt az, és azt mondta 10 percet kapok elkészülni, és megyünk hozzájuk. Hát mertem ellenkezni? Nem :) Ezért gyorsan 15perc alatt (!!!!!!! lány létemre) lezuhanyoztam, hajat mostam, hajat szárítottam, sminkeltem, és elkészültem. Most voltam először Dönciéknél, útközben még megálltunk, és bemutatott két magyar srácnak. Dönciék lakása is nagyon szép, tágasabb, mint Tináéké, és más az elrendezése is. Azért általában furcsállom az itteni lakásokban, hogy a konyha a nappaliból nyílik, és az ajtó sem divat. Persze szagelszívó szinte mindenhol van. Viszont Döncitől megtudtam, hogy a házukban van most kiadó apartman, de hát ugye messze vagyunk mi még attól a kedvesemmel, hogy közösen béreljünk apartmant. Pedig ilyen helyen szívesen élnék. Bár keddtől már én is egy hasonlóan szuper helyen fogok lakni, ugyanis Jo írt, hogy keddtől szabad a szoba. ÉLJEN!!! Már alig várom, remélem jó helyem lesz ott. Meg Jo olyan rendesnek is tűnik, remélem jól kijövünk majd. Dönci sütött nekem diós sütikét, amilyet még soha nem ettem, de biztosak lehettek benne, hogy nem is ez volt az utolsó alkalom ;) nagyon finom volt. Pedig én azért annyira nem is rajongok a dióért, de ez valami mesés. Beszélgettünk ketten, mert a lányok dolgoztak mindketten, megpróbáltuk az X-faktort és a Való Világot nézni. De az időjárás nem volt kegyes. Dönciéknek UPC-jük van, de annyira messze van a műholdtól, hogy ha rossz az idő, akkor rossz a vétel is. Így minden második mondat után állíthattuk be újra. Nem volt annyira mókás így tévézni, így egy idő után én már nem is figyeltem. Mindenesetre megnyugvással konstatáltam, hogy a Rocktenorz kiesett, és hogy Muri Enikő még mindig bent van ;) Amikor a lányok végeztek, Dönci hazahozott engem meg Tinát, és Tinával valahogy egy olyan beszélgetés fonalába kezdtünk bele, amit hajnali 4re sikerült felgombolyítani. És ettől meg is éheztem, és nincs is jobb, mint éjjel felváltva chips-et és csokit enni. (na, ettől vágná hanyatt magát UPDATE Norbert). És akkor még az uramat is sikerült elcsípnem skype-on, ő éppen akkor tért haza a Kriszti szülinapi bulijáról. Mivel ilyen későn (korán) feküdtünk le a koránkelés megint hamvában holt ötlet lett volna, ezért délig aludtam (volna, ha 11kor valaki nem ébreszt fel....ugye Anya? :). Tináék nem voltak épp itthon, megreggeliztem, aztán az Interneten nézelődtem. Megjött postán végre a bankkártyám is, bár a PIN kód majd egy másik levélben fog érkezni, szóval egyelőre még aktiválni tudtam csak. Neten nézelődtem, kíváncsiságból megnéztem karácsonykor és szilveszterkor a repjegyeket, csak úgy a miheztartás végett, aztán szépen lassan csuktam is be a honlapokat. Úgy 300-400 euró között tudnám megúszni, ezért inkább megúszom ingyen, és bármennyire is fájó inkább nem megyek. Eredetileg is a külön karácsonyozás volt a terv, de azért gondoltam, hogy ha mégis lenne olcsón lehetőség, talán beruháznék. Hát nem fogok. :( Inkább a város térképét nézegettem, megnéztem, hogy hogyan jutok el a Tináéktól a Dönciékig gyalog, vagy a belvárosba, vagy kedden a Job Centerbe. Amikor Tináék megjöttek Tina egy hadseregnek való rántott húst sütött, a salátám mellé én is falatoztam belőle, nagyon fincsi is volt. Aztán megbeszéltük, hogy este átmegyünk Dönciékhez, mert Való Világ kiválasztás lesz. Dönci el is jött értünk kocsival, Adri már otthon várt minket. Ittunk teát, meg egy kis vörösbort is megkóstoltunk, aztán Tina csinált egy Pot Noodle-t, ami olyasmi mint otthon a Smack Leves, de végülis nem leves, hanem tésztaétel, jólesett nagyon. Ha még mindig nem lett volna eléggé tele a hasunk, Adri hozzánkvágott egy tál popcornt is, amit megkoronáztunk egy kis csokis keksszel, majd pisztáciával (és holnaptól gurulva közlekedek). A Való Világon jókat röhögtünk, meg bosszankodtunk, aztán nemrég - 10 óra felé - Dönci elhozott minket haza autóval. Tina most feküdt le aludni, ő holnap is dolgozik, pihennie kell. Én még szerintem befejezem a filmet (Honey2), amit délután elkezdtem nézni, addigra talán pont elálmosodom. Jo-val megbeszéltem, hogy holnap, ha van kedvem pár cuccot már átvihetek este, fél7 körül már otthon lesz, és akkor meg tudjuk írni a szerződést is, mivel kedden a Job Centerben kérni fognak igazolást hivatalos lakcímről, annak meg nem lenne értelme, hogy Tináéktól kérek, aztán 1 napra rá meg bejelentem a változást. Holnap is majd böngészem a honlapokat állások után, összepakolom a cuccaimat, bár eddig is főként bőröndből éltem, ami egy dologban mutatkozott meg nagyon, mindig azt vettem fel, ami legfelül volt. Ez vagy farmer és ing kombinációját jelentette, vagy melegítő :) De remélem Jo-nál majd lesz helyem rendesen kipakolni. 

Mára azt hiszem ennyi, remélem otthon mindenkivel minden rendben van, nagyon vigyázzatok magatokra, és egymásra is!

Puszi! 

Halihó Mindenki!

Remélem Mindenkivel minden rendben van otthon, ma úgysincs sok mesélnivalóm, inkább majd Ti meséljetek.

Hajónapló, figyelem! A huszonhárom egész kilencet egy tizedessel kerekítsük fel. Időutazásunk célja megmenteni egy ősi állatfajt a kihalástól. Ezidáig vízi életnek semmi nyoma, de meg fogom találni! Ha egy másik fekete lyukat kell is vágnom az univerzumba, megtalálom, Uram! (honnan van?) 

Reggel fejfájással keltem, valami bajom mindig van már reggelenként, ez biztos a rosszul alvástól van. Bár most nagyon kényelmesen aludtam, és az új paplan is rendkívül meleg volt....néha túlságosan is meleg :) meg nem volt aki alámellém bújjon :( Nagyon bereggeliztem, két fullos szendvicset tömtem magamba, és azt még lefojtottam egy bögre kakaóval. Utána beültem a meleg kádba, majd meghaltam. Mivel tegnap megmondták az irodában, hogy öltözzek fel csinosan, úgy tettem, bár az én esetemben ezek lehetetlen vállalkozások szoktak lenni. Viszonylag gyorsan ki is sminkeltem magam, így az átlagosnál normálisabb fejem lett, már bele mertem nézni a tükörbe. :) Mindenesetre bizalomgerjesztőbben néztem ki, mint egy órával azelőtt. Bebuszoztam a városba, aztán mivel még elég korán voltam, kicsit sétáltam. Nem volt rossz idő, de nagyon fújt a szél, és néha csöpögött az eső is. 3/4 kettőkor pontban megjelentem az irodában, ahol várt már rajtam kívül még 3 delikvens, két srác, meg egy csaj, bár elsőre vágóhídi malacnak saccoltam (de egy rohadt szemét vagyok!!!!). Kaptunk egy jelentkezési lapot, ahol két oldalon keresztül kérdéseket kellett megválaszolni, például, hogy eddig milyen kereskedelmi területen volt tapasztalatunk, dolgoztunk e már csapatban, és ha igen hogyan járultunk hozzá a csapat sikereihez. Több kérdés vonatkozott a jövőbeli terveinkre, és a munkában tanúsított elhivatottságunkra. Volt önértékelési rész is, ahol különböző tulajdonságainkat kellett értékelni az átlagostól a kiválóig. Eközben Sarah a kedves szőke lány kérdezgetett, hogy miért jöttem el Magyarországról, meg a férjem meglátogat e karácsonykor, nagyon cuki volt (ő mondjuk meglátogathatna karácsonykor :). Aztán Paul a direktor kettesével hívott be minket, Ryan a párom eléggé mogorva természetűnek tűnt, ugyanakkor nagyon is értett a dolgokhoz, ő biztos nem volt kezdő ezen a területen. Szerencsés párosításba kerültem. Paul mindenfélét kérdezgetett a jelentkezési lapunkról, meg elmondta, hogy mivel is foglalkozik a cég. Tulajdonképpen azért felelnek, hogy a szerződött partnereik marketingjét elvégezzék, akár a direkt marketing elvével, akár reklámok útján. Maga a feladat azért elég sokrétű és komoly lett volna, éppen ezért sem én voltam erre a megfelelő ember. Na, nem azért, mert alulértékelném magam, de marketing területen tényleg nincsen tapasztalatom, mégha azt nekik nem is kell tudniuk. Paul viszonylag sokat és gyorsan beszélt, a felénél már éreztem, hogy ez nekem nem nyerő, így hát annyira nem esetem kétségbe, amikor délután Sarah felhívott, hogy sorry de nem lett tiéd a meló, ha később van valami, majd hívunk. Így jártam. Így is csodaszámba ment volna, ha rögtön az első meló összejön. De már elindultam valamerre, ez is haladás :) 

Interjú után kicsit még mászkáltam a városban, összegeztem magamban a dolgokat, aztán bementem a bevásárló központ melletti Tescoba kicsit körülnézni. Valami édességet akartam mindenáron venni, meg nagyon szomjas is voltam. 49 pennyért vettem Tescos izotóniás málnás italt, meg gondoltam kipróbálom végre a sokat emlegetett Christmas Puddingot, de azért a Tescos olcsó változatot vettem meg, hátha nem ízlik. NEM ÍZLETT. Nagyon nem, de mivel kifizettem, és kajával nem játszunk legyűrtem egy részét, és holnap majd a maradékot. Amúgy nem nagyon rossz, csak baromi cukros, és állatira tele van mazsolával, amit alapból sem komázok nagyon. Elindultam haza aztán úgy gondoltam, hogy ha már úgyis a buszon ülök miért ne nézném meg, hogy a másik irányba hol van a végállomás. Azt tudtam, hogy valami baromi nagy Tesconál áll meg,  hát tényleg nem volt kicsi. Gondoltam, akkor oda is bemegyek, mert a belvárosi Tesco az csak ilyen kicsike volt. Itt is elnézelődtem egy félórát, aztán találtam párnát 1,47ért, ami szintén olyan volt, mint a paplan, össze volt tekerve kicsire, és amikor kibontottam szétugrott (hipp hopp így lett a chocapic). Ennyi pénzért a hülyének is megéri, hát még nekem. :) A pénztárnál arra lettem figyelmes, hogy az előttem álló néni kedvesen maga elé engedett volna, mert csak két darab termékem volt, de megköszöntem és visszautasítottam. A mögöttem lévő néni pedig a bal könyökével már a bordáim között figyelt. Így megy ez errefelé, az ellentétek hazája. Az odafelé úton láttam az East Belfast F.C. stadionját, legalább lehet a közelben igazolni. Meg elhaladtunk az Ashfield-i lányiskola mellett, ami körülbelül akkora volt, mint a Papp László sportaréna kétszer, és kívülről is elég modernnek látszott. De valahogy ezeket a tökegyforma iskolai egyenruhákat nem tudom megszokni, tök olyan, mint a Harry Potterben a házak, a Griffendélesek itt is vörösek. Aztán vannak feketék, kékek, zöldek. És mindenki egyforma, van a szettben a pulcsi, meg a többnyire szürke szoknya, meg a fekete harisnya, és fekete cipő. Hazafelé úton meg nem láttam semmit, mert tök sötét volt. Azt viszont könnyen észrevettem, hogy a buszokon szemetelnek, pedig van rajta kuka, de a már nem használatos jegyeket minden gond nélkül a földre dobják. És nem csak a fiatalok.

Tinát jól felébresztettem mikor hazaértem, mert nem volt kulcsom, ő meg elaludt. Azóta itthon vagyok, netezek, és lassan majd alszom is.

Az itteni életről kiderítettem Tinától azt is, hogy itt a július környéke a legrosszabb időszak, mert akkor nagyon sok a tüntetés, és főként ezen a környéken is, amerre ők laknak. Olyankor állítólag kézzel tépik fel a betont, és dobálják a kocsikat. Júliusban nyaralni megyek inkább :) minél messzebb. Egyébként a Connswater környékén sok ház falára vannak is festve ilyen esélyegyenlőségi dolgok, csupa fegyveres képe díszeleg rajtuk. Állítólag olyankor itt nagyon nem éri meg külföldinek lenni, lengyelnek meg pláne nem, mert azokat utálják. A baj csak az, hogy a magyarokat is lengyelnek nézik. Szóval júliusban senki ne jöjjön ide. :) 

Holnapra semmi tervem nincsen, az állásportálokat böngészem majd, most nem tudok már sehová sem menni, maximum sétálok egyet valamerre, ha jó idő lesz. Azt tervezem, hogy filmet nézek, és talán egy kanna teával befekszem az ágyba. Úgyis jövő héten megyek az NI számot elintézni, akkor már a job centeres munkákra is tudok jelentkezni, mert az például van bőven. Ma is néztem rengeteg melót, de mindenhova csak a jobcenteren keresztül elküldött jelentkezési lapokat fogadják el. De ha már az is meglesz, akkor lesz nekem munkám, mert lennie KELL!

A bejegyzés végére pedig jöjjön egy kis vidám zene, amit egy boltban hallottam, és mellesleg egy remek filmnek a zenéje:

 https://www.youtube.com/watch?v=E-WBvWDFDD8

Ezzel kívánok most nektek jóéjt! 

A legfontosabbat el is felejtettem: olyan kinti szolgáltatónál vagyok, amely lehetővé tette, hogy a kinti számomat, átalakítsák egy hazai számmá. Ergo a kinti telefonszámomnak van egy budapesti vezetékes megfelelője: 36 - 1 - 808 - 85 - 38

Szóval ha valaki el szeretne érni, és ezt a számot hívja, az egyfelől nekem is ingyen van, másfelől az illetőnek olyan, mintha egy sima pesti vezetékest hívna, az szerintem egyik otthoni szolgáltatónál sem halálos. Na, nem mintha mindenkit a pénzköltésre akarnék buzdítani, de néhanapján kalkuláljátok már bele a havi költségvetésbe :) Ha a hangomat akarjátok hallani, ne habozzatok és hívjatok fel :) Én innen nem hívok senkit, csak a 3 vezetékes számomat, mert ha mást hívok, akkor a gatyámat is leeszi a telefon. 

Szóval befejezésül ennyi!

Jóéjt! 

Halihó! 

Kicsit már elkezdtem álmosodni, ezért gyorsan megírom a blogbejegyzést, mielőtt elalszom. Különbenis itt van Adri, nemsokára elvileg zumbázunk, szóval elkezdem most a bejegyzést, és majd utána befejezem. 

Ma végre (bár nem örültem neki) esőre ébredtem, nem volt halálos, és még csak sokáig sem tartott. Bár a reggelek nálam inkább délelőtt kezdődnek, mivel éjjel későig fent vagyok, és nem vagyok hozzászokva az egyedüli, maccsHofinélküli alváshoz sem, és ezért nem is alszom túl jól. 11körül szedtem össze magam, tejmüzli kombinációval indítottam a napot, aztán a szokásos állásportálok átnézése következett. Ma is elküldtem úgy 15-20 önéletrajzot, a jórésze mind a karácsonyi időszakra szóló eladói, vagy telemarketinges munka, de ha megkapnám valamelyiket már az is nagy előrelépés lenne. Persze karácsony előtt biztos nem szívesen vesződnek olyannal, akinek nincs eladói tapasztalata. Márpedig nekem nincs. Bár ezt nekik nem kell tudniuk, de még ha értenék is hozzá, azért az itteni pénzekkel még sokszor bajban vagyok, meg kellene tanulnom még bánni velük. Minden pénzérme másmilyen, más alakú, más színű és azért még gondolkodom erősen, mikor fizetek, hogy mi micsoda. :) De hát majd idővel......:) 

1óra körül útrakeltem, már nagyon szép volt az idő, a nap ugyan nem sütött, de lehetett vagy 12-13 fok, ami azért télikabátban nem egy egyszerű menet. Bár az uram ma feladta a csomagomat, ezért remélem egy héten belül ide is érnek a különböző hőfokra állítható kabátok. Mert a kapucnis pufikabát itt még nem nyerő. Főleg, hogy az itteni fiatalok még este is pulóverben mászkálnak, és nem úgy tűnik, mint akik fáznak. Bár a legtöbben megedződnek a babakocsi tologatásban, errefelé ugyanis nagy divat nagyon fiatalon szülni, aztán mindenféle segélyből élni. :) Van, ami nem csak a nemzetiségtől függ. 

A mai tervek között szerepelt az Office Angels nevű közvetítő cég felkutatása, ami tegnap nem sikerült. Hát elmondanám, hogy ma megtaláltam, és ki volt írva az ajtóra, hogy az iroda bezárt, és a Dublini központot lehet hívni.....hát én azzal mi a francot kezdjek Belfastban?? Szóval ezt a kört buktam. Aztán ugyebár meséltem a nőről, aki telefonon hívott tegnap valamilyen munka miatt. Mivel féltem telefonon visszahívni (mert azért a megértéssel még néha hadilábon állok), ezért inkább megnéztem térképen hol van az iroda és személyesen beballagtam. Mégiscsak talán a személyes kontakt valamivel többet ér. Viszonylag könnyen megtaláltam az irodát, nem volt valami bizalomgerjesztő környéken (mint ma este megtudtam Döncitől, a belvárosban az az egyik legzűrösebb utca, ami nem is volt olyan meglepő tekintve, hogy az utca végén rögtön sátrazós tüntetésbe futottam, nem tudom mi ellen tüntettek, csak a korrupció szót véltem felfedezni több transzparensen). Na de felmentem a Topaz Promotions feliratú irodába, ahol egy szimpatikus szőke leányzó fogadott (bakker, itt minden jó csak szőke!!!! Kriszti mekkora sikered lehetne itt). Elmondtam neki, hogy tegnap elküldtem az önéletrajzomat, de jobbnak láttam személyesen bejönni. Azt mondta, hogy holnap 1:45re van is időpont, hogy bejöjjek, a lényeg, hogy csinosan legyek felöltözve. Valójában az álláshirdetésből nem derült ki egyértelműen, hogy milyen pozícióról van szó, de hát azzal nem veszítek, ha megnézem. Valamilyen marketinges cég a honlapjuk alapján, akik különböző cégek marketingjét végzik, de ebből végülis nem tudtam meg, hogy én hogy jövök a képbe. Remélem holnap okosabb leszek. Azt viszont észrevettem, hogy ha lenne IT, számítógépes végzettségem, már 500 különböző munka közül választhattam volna.....komolyan. Meg azért azt is érzem, hogy biztos nem az első munka lesz a nyerő, amit felajánlanak, de ha már van opció akkor mégsem leszek annyira elveszve talán. Meg hát amíg nincs meg az NI számom, addig úgyis meg vagyok lőve. 

A Topaz után úgy gondoltam, hogy nem sietek haza, sétálok, és végre vittem fényképezőgépet is magammal. Rakok majd fel képeket, ha ide nem is mindet facebook-on is majd találhattok többet. 

Végigsétáltam a várost, néhány boltba be is néztem, nézegettem az árakat, de egyelőre engem ezek még nem érintenek. :) De majd ha.....akkor igen :) Bementem a Belfast Welcome Center-be, ami igazából egy turista információs központ, szállást lehet foglalni, repjegyet, meg mindent, ami egy turistát érint. Engem ebből nem sok minden érdekelt, volt viszont ajándékbolt, ahol kicsit elidőztem......még nem vettem semmit, de már kinéztem, hogy mit fogok majd egyszer :) Volt sok sok szép dolog, és ilyenkor mindig eltervezem, hogy én azért is nagyon nagyon jól fogok itt élni, és jól fogom érezni magam. Majd csak akkor persze, ha végre az uram is itt lesz. Pedig így is ha meglátok valamilyen szép ruhát mindig arra gondolok, hogy de szívesen megvenném neki, mindig látok dolgokat amikkel nagy örömet tudnék neki okozni, de majd ez akkor meg is fog történni, ha futja rá :) :) 

Indiaiékhoz nem mentem be, bár tudom, hogy az én helyzetemben nem nagyon kellene válogatni a melók között, de azért azt hiszem bármi szart (már bocsánat) nem vállalok el. Tudom én, hogy nem kéne most visszautasítanom dolgokat, de azért a csávó nagyon nem volt szimpatikus, és hát elég érdekes is volt, amit mondott. Elhiszem én, hogy teljesítményarányos a bérezés, de ő nap végén miből tudja, hogy a kasszából mennyi bevételt csináltam én, és mennyit a másik srác (aki meg ráadásul orosz is volt, azokat meg utálom). Szóval érdekes, de azt hiszem, ha még hónapok múlva se lenne melóm, akkor sem bánnám meg, hogy ezt nem vállaltam el. Jönni fog ha nem is sokkal, de ennél jobb.

Lassan két órás sétálás után úgy gondoltam, hogy hazamegyek, amúgy is mennem kellett Connswater Shopping Centerbe, mert ugye megjött a paplanos paplanom :) Felszálltam a buszra elmentem Connswater-ig, bementem még a Poundland-be, ahol ugye minden egy font. Nagyon jó dolgok vannak, tuti, hogy sok alapvető dolgot is itt fogok beszerezni. Lehet kapni Strepsils-t, meg Panadolt is. Vannak kozmetikumok is, és tényleg olcsók. Ma arra vetemedtem, hogy vettem magamnak egy zacskó chips-et, ami igazából egy nagy zacskóban 6 kis zsacskó....szerintem hülyeség, mert én így is megettem 3at minden gond nélkül :) Vettem végre egy üveg vizet is, meg tésztás levest, mert valami melegre vágytam. Főtt kaját nem igazán ettem mióta itt vagyok, mert Tináéknál nem állok neki főzni, az ő kajájukba nem eszek bele, mert ahhoz nincs pofám. Majd ha végre átmegyek Jo-hoz, remélem hamarosan, ott majd talán tudok egyszerűbb kajákat főzni magamnak. Igazából sokszor vagyok éhes, bár azért eszem, csak nem feltétlenül rendesen, és így hamarabb is megéhezem. Viszont csokit azóta nem ettem, hogy itt vagyok, ami nálam már felér egy elvonókúrával. :) De holnap lehet arra is beruházok. A kaja egyébként tényleg nem drága, de én mindig azt veszem most alapul, hogy nincs munkám, és azért kajára is sajnálom a pénzt (most Édesanyámat, és a kedves páromat elönti az ideg.....de drágáim nem lesz ez mindig így). Pár nap után azért észrevettem, hogy kevesebbel is beérem, a bőséges reggeli a fontos, utána még úgyis órákig mászkálok a városban, mikor este hazajövök eszek valami kis egyszerűt, aztán már nemsokára fekszem is le. Meg amikor skype-olok valakivel észre sem veszem, hogy éhes vagyok, de utána mégis jobban feltöltődöm, mintha egy egész disznót ettem volna meg. Jövő héttől meg fotoszintetizálok :) 

Szóval megvettem az update1-es étkeimet és átrobogtam az Argosba a fincsi meleg paplanért. 9font volt, ami még otthoni viszonylatban sem drága, viszont a huzat többe kerül rá, mint maga a paplan. És olyan okos voltam, hogy azt nem küldettem az urammal. Majd lehet kérek kölcsön a Tináéktól, vagy a Dönciéktől, vagy hátha Jo-nál is lesz. Hazabuszoztam a pakkommal, leültem, skype-oltam. Aztán visszakanyarodva a bejegyzés elejéhez, Adri itt volt és Playstation-ön Zumbáztunk a csajokkal. Jól le is izzadtam, de nagyon jól esett. Utána a forró mézes tea is jobban csúszott. Remélem ilyet majd csinálunk rendszeresen. Hiányzik a mozgás is, a kangoo nagyon nagyon, de remélem idővel majd itt is folytathatom. 

Most a nappaliban ülök és gondolkodom. Néha nagyon jól érzem magam, és bizakodó vagyok, néha meg teljesen el vagyok anyátlanodva. Gondolom ez így természetes. És én tudom, hogy ez nehéz, mert ha itt lenne a Drágám, biztos könnyebb lenne, de erős vagyok és nem adom fel. A Tináékkal sem érzem még olyan felszabadultan magam, ők ketten jól elvannak az Adrival, egy helyen dolgoznak, van miről beszélniük, és én inkább ilyenkor meg sem szólalok. Pedig nem vagyok az a nagyon visszahúzódó fajta (ki hitte volna), de most mégis néha egy szociális csőd vagyok. Meg is lepődök magamon, hogy hogy lehetek ilyen esetlen, hiszen mi vesztenivalóm van......gyakorlatilag semmi. De néha nyitnám a számat, aztán mégsem. Amikor meg egyedül vagyok, akkor szinte nem aggódom semmin, nyakamba veszem a várost, bár többnyire még céltalanul bolyongok, de jól érzem magam. Ha látok valami vicceset, még el is nevetem magam az utcán. Gyorsan változik igazából a hangulatom, és bár van kinek a vállán kisírjam magam, hiszen mindennap beszélek az otthoniakkal, mégsem ugyanolyan, mint amikor fizikailag nyugtat meg valaki. Ezek persze kezdeti nehézségek, nem akarok depressziós blogot írni, mert egyébként meg tényleg szép város Belfast, és eddig az emberekben sem csalódtam, bár még nagyon az elején vagyok. Az első benyomásaim pozitívak voltak, és azért ez napról napra segít továbblendülni. 

Szóval nem nyavalygok, mert tényleg jól vagyok, élek, remélem otthon is Mindenkivel minden rendben van. Nagyon vigyázzatok Magatokra! Az erő legyen mindenkivel! Mert minden megoldható ésszel kézzel, és sok sok szikszalaggal! :) 

Puszi Mindenkinek! 

Na halihó Mindenkinek!

Végülis ma se unatkoztam, azonkívül, hogy bár nem sok tényleges dolog történt, azért van mit mesélnem.

Szokásomhoz híven felkeltem torokfájással, bár ennek most az lehetett az oka, hogy tegnap sál nélkül mentem a városba. 11körül reggeliztem, ma nem szendvicset ettem, hanem csokis pelyhet (nem Pelyhest) tejjel :) Közben az urammal készítettük össze a csomagomat, mert hogy Nyilas Misi nemsokára pakkot kap :) Találtam ugyanis egy csomagküldő szolgálatot, akik Írország, Észak-Írország és Magyarország között vállalnak csomagküldést, egészen jutányos áron. 32 euróért elhoznak nekem 20kilónyi csomagot, ami az életemet menti meg. Ugyanis egy bőrönddel eljönni ide nem egyszerű, főleg ha hosszabb távra tervez az ember.Így meg azért nagyjából minden kiérkezik szerencsére. Holnap veszik fel Pécsen a csomagot elvileg, és kb két hét múlva ide is ér, remélem épségben. Addigra már, ha minden jól megy, nem itt fogok lakni, de majd átjövök Tináékhoz átvenni a csomagot. Jo ugyanis ma jelentkezett, hogy a srác még nem költözött el, de szerinte hétvégén már költözhetek is át. Szóval elvileg a szoba az enyém :) Ennek azért örülök, mert bár Tináékat se zavarom, azért ha nem muszáj nem szeretek alkalmatlankodni sokáig senkinél, Így is sokat segítenek, visszaélni nem szeretnék vele.

A felkelés és hasonlók utáni időszakot - mivel Geri elment itthonról, nekem meg ugye nincsen kulcsom - álláskereséssel töltöttem, rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat, beregisztráltam a lehető legtöbb helyre. Aztán mikor Geri hazaért útra keltem, mert Tina meg Adri már bent voltak a városban, megbeszéltük, hogy talizunk. Útközben az ügyvédi irodába beadtam a jelentkezésemet a titkárnői munkára, a néni nagyon kedvesen elvette tőlem. Amúgy az iroda tipikusan Sherlock Holmes-t, vagy Poirot-t idézi számomra, régi, ódivatú bútorok, hatalmas megfakult papírtömegek, olyan hely, ahol nem az adatbázisból keresed elő a régi ügyeket, hanem átnyálazod az összes paksamétát......nagyon tetszett :) Remélem legalább visszahívnak, nem állítom, hogy a tökéletes személy lennék a pozícióra, de nem is vagyok rá alkalmatlan az biztos.

Aztán itt tartózkodásom alatt először buszra szálltam. Itt azért a buszos közlekedés is kicsit más. Inteni kell ha fel akarsz szállni, pedig van kijelölt buszmegálló, de ha nincs leszálló, és te állsz ott egyedül és nem intesz, akkor ott maradsz. Az is más kérdés, hogy az autók szívbaj nélkül beparkolnak a buszmegállóba, te meg sétálhatsz ki az úttestre, hogy fel tudj szállni. Napijegyet vettem, ami 3,50 fontba került, ezzel az adott napon bármennyi járatra felszállhatsz. Nem olcsó, és délután 3 után drágább is, de végülis kibírható, ha azt vesszük, hogy nem is buszozik feltétlenül minden nap az ember. Itt a helyijáratos buszok emeletesek, és rózsaszín-fehérek, tök mókásak. Útközben nagyon nézelődtem, most először láttam végre világosban is a belvárost. Hatalmas épületek vannak itt is, sok az építkezés, de ettől eltekintve egész hangulatos a belváros. Terveim között szerepelt még ellátogatni az Office Angels nevű helyre, ahol állítólag szoktak lenni irodai munkák, a cím is megvolt, meg is találtam de az Office Angels nem volt sehol. Kétszer is végigmentem azon az utcán, ahol elméletileg van, de nem találtam. Lehet a kis beugró utcákban kell megnéznem majd, hátha. A Belfast Metropolitan College-be végül nem mentem be, úgy gondoltam, hogy oda majd már akkor amikor tényleg meglesz az NI számom, meg átírom az önéletrajzomat is, az új címemmel, meg a kinti számommal, és akkor talán emberszámba vesznek. Viszont mire beértem a városba már csörgött is a telefon, és az egyik helyről, ahova kb félórával azelőtt küldtem el a CV-met, már vissza is hívtak. Az álláshirdetésből végülis nem feltétlenül derült ki a munkakör, csak annyit írtak, hogy Sales Assistant, az meg nagyjából vagy eladó, vagy promóció lehet, vagy ehhez hasonló. Mivel utcán voltam, mondtam a nőnek, hogy holnap visszahívom.

Sétáltam egy kört egyedül a karácsonyi vásárban, kóstolgattam, ahol lehetett, mert elég éhes is voltam már. Aztán írtam Tinának, hogy hol vannak, és végül a bevásárlóközpontban találkoztunk. Adrival ruhát kerestek maguknak a LIDL karácsonyi partijára, ahová majd mennek. Bementem velük pár ruhaboltba, de azért mindegyikben nehezen találtam volna az ízlésemnek megfelelőt. Az itteni divat elég furi, már fiatalon is olyan öregesen öltözködnek, és az igazán csinos ruhák meg nagyon drágák. Bettunak épp meséltem facebook-on, hogy találtam az egyik boltban egy olyan ruhát, mint amit ő viselt az esküvőn, 39.99 font volt (lehet számolgatni). Szóval a ruha nem lesz az az árucikk, amire szívesen fogok áldozni. Inkább félévente, amikor hazamegyek, beveszem magam a kínaiba, és ott jól bevásárolok. :) Amúgy kicsit olyan a város, mint Pest, ha a vásárló bemegy a boltba, itt sem nagy divat köszönni neki. Vagy csak túl prolinak néztem ki, tudták, hogy nem vagyok idevalósi és nem is itt fogom elkölteni a nem létező fizetésemet.

A nézelődés után perecet ettünk, ami nagyon finom, van belőle többféle ízesítés, az édestől a sósig mindenféle. Miközben ettünk Tina szóba elegyedett a pultos sráccal, aki megkérdezte, hogy valamelyikünk nem keres e munkát. Hát felcsillant a szemem. Az egyel arébb lévő cukorkás-édességes standhoz keresnek női eladót, akár teljes munkaidőben is. Az egyik eladó srác készségesen megadta a főnök telefonszámát, de nemsokkal azután a főnök meg is érkezett. Amúgy mind indiaiak voltak, vagy legalábbis valami hasonló nációból valók. Szóval azért nálam is kicsit bejelzett a vészcsengő, de hát bajom nem lett tőle meghallgattam miszter paymam-ot. Aszondta miközben kedvesen közelebb hajolt, hogy az átható izzadságszagától lehetőség szerint egészen biztosan felforduljon a gyomrom, hogy hát árulni kéne a cuccot. Mondom azt értem, de mennyiért, meg hogyan. Aztán itt kicsit homályba vesztek a részletek, mert nagyon elkezdett a munkamorálról beszélni, de annyit kihámoztam, hogy minél többet adsz el, annál többet keresel. Ez itt már nagyon teljesítményarányos bérezésűnek tűnt, mondtam is neki, hogy egy napot gondolkodom, aztán holnap visszamegyek megdumáljuk. Ehhez nem feltétlenül fűlne a fogam, maga a munka nem halálos, csak a legalitását illetően volnának kétségeim, és nem szeretnék rögtön az első héten belefutni az itteni hatóságokba feketemunkáért. És még az NI számom sincs meg, lehet ha holnap közlöm vele, rögtön vissza is vonja az ajánlatát. 

Szóval azért munka terén, ma már felmutathatok eredményt, bár még nem ténylegeset, de mindenesetre biztató, hogy valami már fennakadt a rostán. Reméljük ennél lesz még sokkal, de sokkal jobb is.

Ma moziba akartunk volna még menni - végül úgy döntöttem egye fene elmegyek - csak Dönci sokáig dolgozott végül így moziba már nem lett volna értelme menni. Tina most lassan pihen, mert 6ra megy dolgozni, én meg holnap azt tervezem, hogy bemegyek végre nappal is a városba és kicsit fotózgatok végre, mert ez mindig elmaradt eddig. És akkor ti is láthatjátok képekben azt, amikről meséltem nektek.

Lassan én is nyugovóra térek, ilyen későn estére mindig megfájdul a fejem. Az otthoniak nagyon hiányoznak, de ma végre Morzsi Esztivel is sikerült beszélnem, ő ugye Angliában van, de ugyanannál a szolgáltatónál, mint én, ezért ingyen volt. Kicsit kidumcsiztuk magunkat a kinti életről, mint zöldfülűek. Most jövök rá igazán ennyi nap után, hogy végülis mire vállalkoztam egyedül, a Drágám nélkül, de erősnek kell lennem bármennyire is nehéz, mert én döntöttem így, ezért nekem kell vállalnom a felelősséget. Remélem senkinek nem is fogok csalódást okozni, ha már ekkora lemondások árán bevállaltam. Szeretném már látni azt a jövőt, ahol boldog családanya lehetek majd a kedvesem mellett, nem kell megélhetési gondokkal küszködni, nem kell azon gondolkodni hónapról hónapra mit fog enni a család, miből fogunk gyereket nevelni stb. Nem akarok óriási gazdagságot, hanem kiszámítható és tervezhető jövőt szeretnék. Ez minden.

Na de az érzelgős részből ennyit, remélem nem untatok még meg. Nem nagyon kommenteltek, lehet nem is olvas senki. Bár majdnem mindenkivel beszélek néha itt-ott, azért néha jó lenne, ha ide is böknétek néhány szót, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak a magam szórakoztatására írnám a blogot.

Imádlak Titeket, vigyázzatok Magatokra!

Puszi!  

Na sziasztok!

A mai nap, amilyen hosszú volt, legalább annyira eseménydús is. Lehet, hogy helyenként csapongani fogok, de megpróbálom sorjában összeszedni a dolgokat.

Tegnap este Tinával még hajnali kettőig beszélgettünk mindenféléről, családról, az itteni életről, és még nyelvtanozni is maradt erőnk. Sőt, amikor Tina lefeküdt én még éreztem magamban ahhoz is erőt, hogy Angry Birds-özzek, amit a 6os pálya többszöri sikertelensége után végülis feladtam. Reggel megint torokfájással ébredtem, ezt azt hiszem beleépítem a napi rutinomba. Reggelire meglepő módon szendvicset, és joghurtot ettem (egres ízesítésűt), majd lefojtottam egy bögre forró teával, meg egy pezsgőtablettával (köszönjük Emese.....öööö Krisztina). Aztán kockultam a facebook-on, skype-on, itt ott amott, majd dél körül jöttek a Dönciék, hogy megyünk ügyeket intézni.

A célok: TB számra interjú időpont egyeztetés, bankszámlanyitás, telefon kifüggetlenítése

Az eredmények: mindhárom sikerrel véve.

Részletek: Először is a Job Centernek nevezett munkaközvetítőbe mentünk, ahol sorszám húzása után leültem, és csendben várakoztam. Majd a szimpatikus fiatalember megkérdezte, hogy mi a francnak jöttem....persze kedves volt ám :) Osztán mondtam mi szél hozott ("mit beszél a szél??? mittudomén, nem beszélek szélül!"), mondta jólvan isten hozott, nem a szél, jövő keddre van időpont. Felírta egy cetlire milyen dokumentumokat vigyek magammal (pl: útlevél, repjegy, lakcímkártya, személyi stb stb, minél többet), meg hogy hányra és hova kell menni. Ott majd mindenféle furfangos kérdést tesznek majd fel, hogy honnan gyütté, és mit akarsz, meg ilyenek. Szóval jövő héten interjú.

Következő kör a bank volt, ahol már korábban neten kinéztem egy olyan bankszámlát, amihez végülis nem kérnek semmit, se itteni lakcímet, se munkaszerződést, pont olyan embereknek van, akik újonnan érkeznek az Egybesült Királyságba. Itt is elkértek mindenféle iratot, lemásolták a fénnyel, aztán nagy kedvesen meg is nyitották. Kaptam hozzá egy London útikönyvet, egy SIM kártyát, amin alapból van 10font, meg 50 nemzetközi perc, persze nekem már mindegy is, mert az O2-nél van SIM kártyám. Rögtön fizettem is be a számlámra pénzt, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az emberek. 

Szóval mission 2 completed. 

Aztán bementem a telefonos boltba (itt minden telefonos boltot a lengyelek, vagy az indiaiak visznek), és kérdeztem, hogy mennyi lenne a Nokia2700-ámat függetleníteni. Aszondja a Jóska, nevezzük Vlagyimirnek,hogy 35 font, egy hét alatt kész. Mondom: kössznem, van inkább occsó telefon? Van, 20font. Vittem kezicsókolom. Mondjuk egy rakás szar telefon, de amire kell, arra jó, hívni lehet, sms-t írni lehet, hát kell ennél több? (kell, de azt majd később). És mivel vannak nemzetközi perceim, egyből fel is hívtam Anyát. Aztán mást nem. 

Miután a hivatalos köröket lefutottuk, sétálni kezdtünk a városban. Először a Castlecourt nevű bevásárlóközpontban korzóztunk, ami olyan Westend-szerű, nagyon karácsonyira volt feldíszítve, és nagyon sokan voltak benne. Engem alapból sem ragadott el ez a karácsonyi vásárlós hév, egyrészt mert még nincs munkám, másrészt meg ilyeneket a kedvesemmel szeretek csinálni. Egy idő után így is úgy elanyátlanodtam, mert körülöttem mindenki szerelmes volt, engem meg nem ölelt át senki. Azért fura de néha egy ölelés milyen rohadtul tud hiányozni az embernek. Itt az emberek kicsit még inkább idegennek tűnnek, mint otthon, de legalább nem rohannak. Mindenki lassan sétálgat, beszélget, de mégis érzem az egymástól való elszigeteltséget. Bár, mindez egy csapásra megváltozott bennem, amint átléptük a karácsonyi vásár kapuját. Mintha egy másik, békés világ tárult volna elém. Hétvégén nyílt, és azért eléggé másmilyen mint otthon. Itt épp a városháza előtti téren van, viszonylag nagy, és mindenféle náció képviselteti magát ételügyileg (nem, a magyarok nem). Voltak görögök, horvátok, németek, franciák, némelyikből több is, mint az egészségügyi határérték kívánatosnak tartotta volna, de hát ez van. Ezt kell szeretni. Sok árusnál vannak kézi készítésű dolgok, háziszappanok, pasminák, ékszerek, valahogy van egy fílingje. És itt mindenki békésen közlekedik, mosolyognak, nevetgélnek, és ez jó dolog. Bár valaki lehet már a sok sörtől. :) 

Sétálás közben mi is adtunk a kulináris élvezeteknek: kezdtük egy jó német wurst-tal, amiből fűszereset kértünk, helyette ultrabrutál csípőset kaptunk, köpni nyelni nem tudtunk, annyira csípett, Dönci jól járt 3 lány maradékával. Aztán Tinát rábeszéltük egy churros-ra (spanyol édesség, olyasmi a tésztája, mint a minifánknak otthon, csak hosszúkás), jó sok nutellával, majd meghaltunk mire 4en meg bírtuk enni. Aztán megjött Gergő, és kezdődött a forralt borozás. Legalább fűtött a meleg, mert 5 óra felé már igencsak kezdett hideg lenni. Utána átkocsikáztunk a másik bevásárlóközpontba, aminek egy hatalmas üvegkupola van a tetején, ahogy a képen látható. Belülről valami eszméletlen grandiózus az egész, és látni az egész várost fényben úszni, hihetetlenül szép.

Ebben a bevásárlóközpontban van a mozi is, ahol megnéztük a moziműsort, mert Tina holnap meg akarja nézni a Twilight következő részét, ami vessetek meg, de engem nem érdekel, mivel az előzőeket se láttam, és amúgy sem hoznak lázba az ilyen filmek. Szóval holnap azt lehet kihagyom. 

Ezután visszasétáltunk a vásárba, Adriék ittak mégegy forralt bort, és ettünk holland minipalacsintát is, ami nagyon finom volt porcukorral, és csokiszósszal leöntve. Mondjuk itt már a gyomorkapacitásom végénél jártam, de akkor is nagy élvezettel tömtem magamba. Utána egy sörsátorba mentünk, aminek a bejáratánál személyit kértek, hát jót nevettem magamban. Mondjuk Döncit szó nélkül beengedték. :P Ott a lányok epres sört ittak, ami végülis olyan, mint az otthoni ízesített sörök, nem volt rossz, de azért mégsem Citromos Gösser. :) Akkoris az az igazi. Bent nagyon meleg volt, és igazi káosz hangulat uralkodott egy idő után, úgyhogy jobbnak láttuk távozni. Holnapra az a tervem, hogy benézek a Belfast Metropolitan College-be, hátha keresnek angol tanárt, és egy ügyvédi irodába is el akarom vinni az önéletrajzomat, mert oda titkárnőt keresnek. Bár kérdés, hogy amíg nincs még meg az NI számom (a kinti TB szám) foglalkoznak e velem egyáltalán, de attól még nem lesz bajom, hogy megpróbálom. Ugye? :) 

A mai nap lassan véget ér, a hazaérés után megpróbáltam az új internet bankomat aktiválni, ami elég bonyolult volt, mert kaptam hozzá egy ilyen is távirányító izét, amibe mindig be kell ütni a titkos kódomat, amit megadtam (nem árulom el, hogy mi az), és mindig generál nekem egy új jelszót, amivel be tudok lépni. Kicsit furi, de végülis nem hülye ötlet. 

És végül a teljesség igénye nélkül pár érdekesség innen kintről, bár nem politizálok, de azért lássuk be, vannak dolgok, amik valahol természetesen jól működnek. 

Például: ha beteg vagy és elmész dokihoz, és felír gyógyszert, az mindig ingyen van, ha a környékbeli patikában váltod ki. A fogamzásgátló is ingyen van. És a víz is ingyen van, itt nincs vízdíj. És a gáz meg feltöltőkártyás, azért az kicsit meredek nem? Te töltöd fel a kártyádat x fonttal, és akkor annak megfelelően van gázfogyasztásod. Ezek nekem tetszenek. A város és a környék nagyon szép, ma azért volt alkalmam a belvárost is megnézni közelebbről, egy átlagos európai nagyváros, de mégis családias, és nyugodt. 

Szóval azért az elmúlt 3 nap sem telt eseménytelenül és legalább pozitívan is, mivel minden amit terveztem erre a 3 napra, meg is valósult, viszonylag zökkenőmentesen. Reméljük a sikerszéria nem szakad meg az első munka megtalálásáig, bár ha lehet akkor tartson még tovább. 

Ma azért kicsit jobban éreztem, hogy hiányzik az otthon, meg a barátok, mert a karácsonyi vásárban olyan meghitt volt minden, és ezt jó lett volna Veletek megosztani. De ami késik........az a vonat. 

Mára zárom soraimat, már így is hosszúra és unalmasra nyúltam, a végén senki nem fog olvasni.

Vigyázzatok Magatokra, egymásra, az otthonra! 

Puszi!