Sötét fényesség 

Szóltak, szálltak a dalban a szárnyak,

Kakofón, polifón, monoton vágyak.

Dömdödömm, bimm bamm szólt a csengő,

Zengő, pengő, elmerengő.

A kultúra, ventúra az ész nyúlványa,

Az agy szüleménye alakult durvára.

Nem kábít az elme, csábít a ragyogás

Eltűnök, feltűnök, az arcom felemás.

Hontalan, gondtalan egy lakatlan szigeten

Élek, virulok, mint Marci Hevesen.

Íztelen, színtelen, szagtalan állapot,

Nincsenek problémák, nincsenek állatok.

Lépteim nyomán süpped a homok,

Verselek, free your mind, mondják az okosok

Kérges fákba faragom a rímeket,

Ha akarom, ha nem, nincs ki kinevet.

Álmom csak e sziget, lakom a belváros

Ép ésszel nem fésszel ez még nem káros.

Zümmögnek a zajok, élesek a fények

Ha túl nagy a dózis, dimenziót lépek.

Tele a lakás egy rakás porcicával

Nem kívánom őket egyetlen porcikámmal

Se ma, se holnap, inkább lelépek,

Egy bacardi colára a kocsmába betérek.

Ha kettőt iszom mégis, az se baj,

Nem szól rám senki, semmi nem zavar.

Csak a hazaút kihívás, bárki megbánja,  

Nehéz szó már ilyenkor a Ferencesek utcája.

Az utazás képtelen, az utam végtelen

Lételem a kényelem, a köröket én nyerem.

Hipnózis a prognózis, a beszédem szintaxis,

Az agyam és a szám közt nincs meg a szinapszis.

Zavarosan, kavarogva, tévelygek, támolygok,

Is it real, vagy megint csak álmodok?

Süllyedek, fulladok, kábultan bámulok,

Nem tudom, hol vagyok, hova zuhanok.

Az alagút végén mi vár nem tudom,

Nem félek, jöjjön hát, a szemem becsukom.

Zúgva, búgva hasít felém a sorsom,

Csak a vonat az, a sikítást elfojtom.